Today :: 2010 10 10

2010.10.10. 21:39

 Ma már nem lesz több szöveges poszt, max elválokapádtólon, de ne vegyétek készpénznek. Tudni illik, ma megjött anyu. Volt Siófokon meg pesten, meg még ki tudja, hogy hol. Hála istennek hozott magával egy zsák faforgácsot, mert hát az végül is jó ha van a háznál.. Meg csinált egy pár "nagyszerű" fényképet, amit majd nekem meg kell szerkesztenem. De jó lesz.

Hála istennek azért a nap többi jobban telt. Apuval nagyon jól elvoltunk a hétvégén, tényleg jó volt a hangulat. Főztünk, rendezkedtünk, dumáltunk, elmentünk hidat nézni meg ilyenek.
Ma volt itt Niki is. Most tőle is kaptam feladatot, szóval most lesz mit csinálnom :) Sőt ma még bűnözők is voltunk kb 5 percig, mert loptunk kavicsot. Egészen konkrétan az egyetemi építkezésről elloptunk kb fél kiló (5-6 marék) kavicsot, mert kell az akváriumba. Szóval ha az építkezés csúszik, mert kavicsot kell után rendelni, mert 20 négyzetcentiméterre kell még, akkor mi vagyunk a hunyók. Akarom mondani ő, én tagadok mindent, mert én már büntethető vagyok.

A ma esti program, hogy rakok még kontentet minden blogra, aztán irány a konyhába tonhalkrémért, és filmnézés. Niki mellett nem mertem megkockáztatni a tonhalkrémet, mert az még 2 fogmosás után is simán érződik :D
Szóval most megyek. Aloha!

Normális hétvége

2010.10.09. 20:16

 Akinek normális családja van az nagyon nehezen tudja elképzelni, hogy milyen sokat jelent egy normális hétvége. Végre elértem ide is. Anyu nincs itthon, még csak azt sem tudjuk hogy hol van, mert elvileg Siófokon van, de nekem azt mondta hogy Pestre megy, Juditnak meg azt, hogy Szentendrére.. Gyanús.. De most még ez se érdekel.
Apuval vagyunk itthon, közösen főzünk, elmentünk a városba sétálni meg dumálni és még kicsit pakolásztunk is.
Igaziból sokkal nyugodtabb vagyok, jobb a közérzetem. Tényleg.
Azt szokták mondani, hogy van olyan hogy valaki belebetegszik valakibe, annyira szereti. Hát ez alapján van ellentéte is nem? 

Tegnap volt itt Cinky is és egy elég laza esténk volt. Megittunk 2 üveg bort, elszívtunk 3-4 pipát, és kidumáltunk mindent. Kurva jó volt. Olyan igazi régi-idők feeling.
Ma pedig Bojki volt itt ebédre. Vele is régen találkoztam már, szóval jó volt dumálni.
Holnap pedig jön Niki ;)

Azt hiszem minden rendben lenne, ha így maradna. Aztán beleér a kezem a bilibe..

Bridge review

2010.10.03. 11:35

 Tegnap volt a Brigdes nap. Én nem vagyok nagy bulizós, de Niki már régóta akart menni és mivel Judit is itthon volt, ezért úgy döntöttünk, hogy akkor most megyünk.
A kezdést úgy terveztük, hogy mivel Judit osztálytalálkozón volt, ezért majd ha hazajön, majd utána megyünk át együtt. Mivel a találkozó 4 kor kezdődött, úgy saccoltuk, hogy 8-9 felé már itthon lesz. Ennek ellenére Judit még éjfélkor sem volt sehol.

Így mi 12:20 körül indultunk át Bridgebe. Rögtön össze is futottunk jó pár ismerőssel. Még Gergő és Nóra is ott volt, amin mondjuk különösen meglepődtem. Gergő mondjuk erősen tartotta magát, de aztán Zsófi képes volt beráncigálni egy tánc erejéig.

Én nem volt táncos kedvemben - mint általában - még a két Gin-Tonic után sem. Azon meg különösen felhúztam magam, hogy a kettőben együtt nem volt annyi Gin, mint egy normálisban szokott lenni.
Aztán végülis nem rágódtam ezen, mentem Niki és Judit után. Ők nagyon élvezték. Hát még a fiúk, amikor együtt táncoltak. 
Természetesen a szokott banda is ott volt: Kömi, Pálesz, Balage, sőt még Chris és Patrik is. Gery is befutott még az elején. Szóval egész este együtt nyomtuk.

Végül 4 kor jöttünk el. A csajok zuhany után rögtön be is zuhantak az ágyba. Reggel meg persze el kellett menni szavazni, szóval most Judittal mindketten takarékon megyünk.

Yesterday :: 2010 10 01

2010.10.02. 10:22

 Tegnap azért nem voltam mert hatalmas nagy parti volt nálunk. Igaziból nem. Pár haver jött át és dumáltunk.
A fő attrakció azonban nem ez volt, hanem hogy végre vettem magamnak cipőt. Már nagyon kellett, mert a héten az utolsó cipőm is úgy gondolta, hogy elég a lábszagomból, és tüntetőleg elszakadt, ezzel is akadályozva az életem.
Suli után Judit bejött elém, és együtt mentünk árkádolni. Természetesen az első utam a Zarába vezetett, hova máshova.? Mert hát ugye sehol máshol nincs olyan cipő, ami jól is néz ki, és nem 20e forint. Néztem máshol is cipőket, de ami még tetszett az 36e volt. Az meg azért picit sok. Ha márkás, ha nem - főleg mert tornacipő volt.

Árkád után mentünk mamához ebédelni. Természetesen neki nem tettszett a cipő, mert ez nem megfelelő és milyen butus vagyok, hogy nem veszek normális cipőt.. 
Itt aztán nem állt meg a sor, azzal is baj volt, hogy futóversenyre megyek - amire nem megyek mert, 20 perce kéne ott lennem. Mert hát én nagyon beteg vagyok, és semmi keresnivalóm ott. Mindegy, nem akarom kifejteni a véleményemet arról, hogy az nem baj viszont, hogy 1 hónapja tesin futni járunk ki, mert az "nagyon helyes, több tesióra kéne a diákoknak".

Az este elég jól sikerült. Gery is Bence is eljöttek és Gergő is itt volt, a fő ötletgazda. Niki egyébként is jött volna, sőt ma is jön :) Balázsnak is sikerült beugrania, de nem volt toppon.

11-ig bírtuk, mert aztán mindenki ment utsó busszal.

Hasznos nap ismét

2010.09.30. 16:37

 Nem győzöm hangsúlyozni hogy nem értem, minek járunk be. Ma a töri óra volt megint értelmes, meg talán a két magyar együtt kitett egy normálisat.
Tesi nulla, marketing nulla..

A mai feladat nadrág varrás volt. Van/volt egy elég durván trapézos nadrágom és mivel én utálom a trapéz nadrágokat, de az anyaga meg jó, ezért úgy döntöttem, hogy kicsit átszabom.
A táska után ez már gyerekjáték volt. Csak felbontottam a régi varrást, és gyorsan végigszáguldottam raja 1cm-el beljebb, meg a legvégén a trapéz forma helyett répára vettem a figurát.
A siker teljese. Van még egy nadrágom, amit végre tudok majd használni.

Ma jön Judit is, meg Cinky is jön elvileg matekozni, meg most megyek mindjárt Petivel árkádba, mert kell cipőt vennem. Meg akartam várni a fizetés napot, mert anyu beígért egy kis segítséget a cipőbe, meg apu is, de aztán annyira szétment a cipőm a sarkánál, hogy muszáj vennem másikat, mert ázik be.
Szóval ma még új cipőm is lesz.

Megyek is mert nem érek oda időre, ahova kell.

Könyv

2010.09.26. 21:00

 Nem, továbbra sem arról vagyok híres, hogy sokat olvasok. Őszintén szólva én szívesen olvasok, csak rendszerint, amit olvasnék az általában nincs meg, ha van boltba, akkor meg drága és sokallok rá annyi pénzt. 
Szóval egy smucig disznó vagyok, pedig a műveltségre nem kéne sajnálni.

De most nem ez a lényeg - hanem hogy de szóval nem kezdünk mondatot. De ez sem lényeg - haha - hanem az, hogy mivel most már mindenki írhat könyvet, mert az menő, meg mert azzal jól lehet keresni - ha nem ostobaságokat ír az ember. Mondjuk ez is olyan dolog, hogy ha Annácska tud könyvet írni, akkor én is. De volt már olyan könyv a kezemben, amiben csak faszság volt, és mégis jó volt - pedig nem vicckönyv volt.

Szóval - erről is le kéne szoknom - kitaláltam, hogy majd ha nagy leszek, és lesz felesleges egy havi fizetésem, akkor majd írok egy könyvet. És persze majd gazdag leszek és az én könyvem egy varázslótanoncról - azt már lelőtték - egy munkanélküliről fog szólni. Főleg azért, mert itthon abból sok van, és majd mindenki magára ismer, és majd viszik mint a cukrot. Ugyan az lesz az üzletpolitikám mint Coelho bácsinak. Ez a terv.

Aztán majd ha már lesz belőle 8 rész, akkor eladom az abc-nek és csinálhatnak belőle sorozatot. Aztán ha már az se, akkor meg egy 3D-s mozifilm. 
A pénzt meg eliszom és elkurvázom. Németországban. Ennyi.

Hal a vízben #sokadik

2010.09.26. 20:17

 Ma végre lecseréltem szegény nyomorult halak vizét. Nem is azért mert már nem volt átlátszó - mert még simán láttam a hátsó falát is az akváriumnak - hanem mert tegnap anyum szerzett nekem egy új, nagyobb akváriumot. Szóval most kapott egy piros pontot a sok fekete mellé.
A halak meg persze örültek, hogy kiszedtem az elhullott társaikat. Én persze tartom magam ahhoz a logikához, hogy az erősebb életben marad, a gyenge elpusztul, és ez normális, hogy az én akváriumomban rendszeresen gyenge halak vannak. Niki simán úgy magyarázza, hogy a halakat etetni kell, meg tisztítani az akváriumot.

off
épp most esett bele a lámpájuk a vízbe, de én halált megvető bátorsággal oda ugrottam és kiszedtem a vízből. Örömhír, hogy a halak még élnek.
on

Ez amúgy úgy fordulhatott elő, hogy az új akvárium mivel nagyobb, ezért éppen elég nagy rá az eddigi lámpa. És most ahogy melegedett be az izzó, gondolom elmozdult a melegtől, vagy nem tudom, és beleesett :D

Szóval most, hogy ma már új akváriumot is kaptak és le is teszteltük őket - engem, most már nyugalom lesz. És még a lámpa időzítőt is új programra állítottam.
Viszont ahogy elnézem az izzó eddig bírta. Úgy tűnik nem szereti ha vizes lesz. Épp most durrant el. Szegény halaknak elég eseménydús ez a nap. Pedig még nem is tudják, mit tartogatok holnapra...

Idegesítő vásárlók

2010.09.19. 14:18

 Ma voltunk Judittal árkádban, mert kellett neki venni nadrágokat, mert már annyira elfogyott, hogy leesnek róla a régi nadrágjai.
Rögtön a Zara felé vettük az irányt, mert oda volt kedvezmény kártyánk, de rögtön az első ruhapróbánál elborult az agyam, mert volt ott egy nő, aki egyfolytában túráztatta az ott dolgozó csajt. Szerintem nem feltétlen az a dolga egy ott dolgozó nőnek, hogy a vendég helyett összeszedje a ruhákat a boltból. Vagy ez akár lehetne a feladata, de nem 15-20 ruha esetén. Ez kb olyan, mintha beállnék a próbafülkébe üres kézzel, és szólnék az eladóknak, hogy hozzák be amit mondok. Mert gyakorlatilag ez történt.
Egyszer mi is odahívtuk a csajt, hogy segítsen, de mi csak kérdeztünk, de láttam a szemében, hogy ez az 1 perc beszélgetés is kész felüdülés volt neki - addig se kellett a hülye picsának a ruhákért rohangászni.

A pénztárnál ugyan várnunk kellett, de nagyon készségesek voltak, és mélyen elnézést kértek, hogy nem úgy működik a gép, ahogy kellene.
Igaziból ezt nagyra értékelem, akárhol vagyok, mert Magyarországon ez a legnagyobb baj, hogy az eladó baszik a vevőre, és már itt elrontja az egész vásárlás hangulatát.
Szóval kifejezetten örültem neki, hogy normális eladókat fogtunk ki.

Nyugis nap

2010.09.17. 23:29

Nem is tudom hogy mikor volt ilyen nyugis napom utoljára suliban. 9 körül keltem, reggeli. Finom pirítós lekvárral, közbe net, mail, stb. Aztán elindultam suliba. Judit jött velem, szóval volt aki szóval tartson. A suliban mindkettőnket üdvözöltek, dumáltunk, aztán jött a dupla matek. Az is nyugis volt. Aztán mamánál ebéd.
Itthon duma, tonhalkrém, szerelés és késő délután mentünk vendelinbe Bojekhez. Kurva jó volt. Csomó arccal találkoztam. Szinte minden második ember aki bejött, ismertem, szóval tényleg kurva jó volt. Judit is jól érezte magát, még dartsoztunk is egyet.
Vendelin után Bojki meghívott minket egy gyrosra is. 
Vasárnap megint jön át, holnap meg megyünk mozizni Judittal. Már várom, mert e mellett holnap is mozgalmas napunk lesz :)

Doki

2010.09.16. 14:15

Aki napi kapcsolatban van velem az tudja, hogy kurvára utálok dokihoz járni. Nem azért mert beleturkálnak a számba, meg mert hideg az a kramanc amivel meghallgatnak, hanem mert ott van a sok kisgyerek aki toporzékol, kiabál, elejti a játékát, letüsszent, lespriccel az almalevével vagy csak szimplán játszani akar velem.
Én meg persze kurvára nem akarok játszani vele, sőt semmit nem akarok csinálni, csak ülni és kivárni a sorom. Aztán persze ha netán véletlenül sikerül is 5 percig csöndbe lenni abba a szkurt váróban, akkor meg azon idegeskedek, hogy aki bent van, az nem is azért jött ide, mert a gyerek beteg, hanem mert beszélgetni akar a dokinénivel.
Tisztán lehet hallani, hogy arról beszélgetnek hogy "Képzeld a Lidl.ben múltkor vettem tök krémsajtot, meg volt ilyen akciós szalámi is, tudod, amit a Feri szeret". Na ilyenkor elkattan az agyam. De durván. Az egy dolog, hogy az én időmmel baszkolódnak, mert minden anyuka ezt játsza, és akkor ez azt jelenti, hogy végül az ilyen beszélgetéstöbbletek miatt 1 órával többet vagyok ott.
És persze ennek tetejébe még közbe ott vannak a váróban a gyerekek és velem akarnak játszani meg beszélni, meg stb.. amit már fent felírtam.
Amikor meg végre bejutok a rendelőbe, akkor már azt hiszem, hogy már vége, de nem. Mert ilyenkor még valaki felhívja mobilon a dokit és akkor ő meg elmesélni kb neki, hogy "képzeld hallottam, hogy a Lidlben most akciós ez meg az". Agyfasz!

És akkor ilyen megpróbáltatások után legyen még kedves és mosolygós az ember. A másik amit kurvára utálok az a posta. Ott ugyan ez csak öregasszonyokkal és még sokkal lustább és unszimpatikus pénztárosokkal. De erről majd máskor.

Ja a lényeg amúgy az lett volna, hogy ma még írattam receptet..

süti beállítások módosítása