A hosszú kieseés után már nem kívánok olyan bejegyzéseket írni, mint régen, de azért egy pár szó essen már a dologról, ha már ilyen kényszerpihenőn vagyok itthon (betegség).

Vigyázat spoiler veszély ;)

Azt nem nagyon értem, hogy miért jó ugyan olyan zombis filmeket csinálni, mint eddig mindenki más - azon kívül, hogy eddig többségében noname színészek voltak a középpontban.
Aki még nem látta, annak elmondom, hogy tökéletes kikapcsolódás 2 órában, de semmi új nem lesz benn. Idilli család, mindenki megy a munkába és BOOOOOOOM! Robbanás, füst, baj van, baj van!
Persze tök véletlen a főszereplő egy képzett felderítő - ami ézért is jó, mert gond nélkül ellát egy frissen amputált kezet egy kis gézzel és leukoplaszttal.

Az esegmények követik egymást, családot hátra kell hagyni, hogy megmeneküljön a haza. Klisé klisét követ, miközben próbálják felkutatni a gyógymódot. Az mondjuk külön poén volt, hogy a fő doki, aki mindenki nagy reménysége volt, a második perc után lövi magát fejbe mert befosott kicsit a zombiktól.

Végül persze a felderító emberünk találja meg a gyógymódot és minden helyrejön. Tényleg. A család is meglesz és persze a nagy és megbízható JÚ ESZ ÁRMI lenyomja az új vakcinával a zombikat.

A filmből nem hiányzohat a szegény sorsú afrikai gyerekek vágóképe, és persze a sok sok kamu hiradó.

Ha én csinálnék zombi filmet, tuti a szereplők szájába adnám, hogy "hu baszod...! ez pont olyan volt mint a walking dead-ben!" vagy "azt a kurva Stewie, ilyen kibaszott ijesztőt nem láttam a holtak hajnala óta!" vagy valami ilyesmi. Érted. Nyilván a mi társadalmunk már ezen nőtt fel, nem kell feltételezni, hogy mindneki kurva hülye a zombikhoz - ugyan ez vonatkozik a vámpíros filmekre is. Mindenki tudja, hogy ezüst, fokhagyma, napfény. Ennyi.

A film egyébként tényleg szórakoztató, de én kicsit azt éreztem benne, hogy kellett még egy erős film Pitt bácsinak, hogy férfinak érezze magát - na meg ugye mivel ritkában látni mostanában a vásznon, nyilván húzónév egy ilyne kaliberű filmhez.

Zár szó: Muse!

Tegnap történt, hogy gondolván kis családomra, no meg ugye Niki betegségére, gondoltam viszek haza egy kis hazai, jóféle, mekis kaját. Anyu kedvence persze minden, ami halas, így aztán neki jutott egy fishmac is. 

ELMONDOM NEKTEK: EZ A VILÁG ÁTBASZÁSA!

Mivel anyu végül nem volt otthon, és mivel én meg nem ettem fishmacet kb. cirka tova anno 15 éve, ezért gondoltam, hogy akkor ezt most megnyertem magamnak. A dolog csúfos elégedetlensggel végződött.
Nekem úgy rémlett, hogy ez korábban valami komolyabb szendvics volt - mondjuk legalább egy sajtburger szintű - de aztán mint kiderült, kurvára két szék közül a földre..

Az egész szendvics úgy néz ki, hogy a szokásos hambi zsemle, ami ugye magában nem egy nagy eresztés, meg van ültetve egy kis lapkányi rántott halszelettel. Ez a halszelet annyira elég, hogy pont ki se látszódjön a "fedél" alól. Hogy a dolgot tompítsák tettek rá egy lapka sajtot, illetve egy kávéskanálnyi - igen tudom, mi a különbség, a kávés és a kiskanál között - tzatzikit. Ennyi. Kész. Vége.

A reklámok 99% ugyan az. Ez nem oly meglepő, amikor már pár éve ezzel foglalkoznak a népek. Már nagyon nehéz bármi újat felmutatni, de a mercinek most talán megint sikerült. Zseniális!

A múlt héten végre sikerült összehozni egy általános iskolai osztálytalálkozót. igaziból azért megdöbbentő ez, mert az utóbbi években már többször tettünk rá kisérletet, de eddig mindig kudarcba fulladt. Mindig volt 3-4-5 ember, aki tudott volna jönni, aztán így soha nem jött össze.

Most viszont!

Valahogy mindenkinek jó lett, a mai napig se értem hogy hogy. Mire odaértem a banda nagyrésze már ott volt és tök fura volt megint belépni ebbe a körbe. A sulis légkör teljesen megváltozott, hogy eltelt közben 7 év. A korábbi klikkekből semmi nem maradt. Mindenki egyenrangú volt. 

Az este vége persze az lett, hogy mocskos mód beittunk, de közbe annyi emléket idéztünk fel, amennyit csak lehetett. Előkerült persze az összes történet, hogy a tanárokkal hogy voltunk - vagy inkább hogy sem. 

A mai napom egész nyugisan telt, csak az elmúlt két órában sikerült felbaszni az agyamat.
Történt még egyszer régen, hogy vettem magamnak egy okos telefont. Azt gondolván ha veszek egy 70e forintos kevésbé márkás ámbár erősebb telefont, akkor azzal nem lesz baj. Hát de. Itt esküszöm meg, hogy a következő telefonom iPhone lesz. És most minden buziságot félretéve mondom, nem a műmájer duma szól belőlem, de nem hiszem el, hogy veszek bazmeg egy olyan telefont, amibe erősebb vas van, mint a pár évvel ezelőtti asztali gépembe és bazmeg nem lehet vele normálisan telefonálni sem. 

Egészen eddig úgy voltam vele, hogy nem rootolunk, mert hát én szép, és törvénytisztelő polgár vagyok, nem buheráljuk, de ma elpattant a húr, mikor 2 percet vártam (az jobb helyeken is 120 másodperc), hogy bejöjjön a telefonkönyv.
Google felcsap, how to root alcatel ot 995. Persze röpködnek a különböző hack programok. Letölt, elolvas, elindít, telepít, finish. Még egyszer elolvas, biztos, ami biztos alapon, nehogy megfőzzem a telefont, mint egy kedves ismerősöm. 

A dolog itt nem ér véget. Persze a gép nem ismeri fel a telefont, így a rootolás sem megy. Az official global siteon nincs is driver (?!?!?!?!?!?) a telefonhoz, a magyar oldalon van, de az nem oldja meg a problémát. 
Röpke másfél óra bűvészkedés, és semmi. 
Most ott tartok, hogy van egy drága telefonom, ami azon kívül hogy világít a kijelzője, nem való igazán semmire. Van rajta facebook alkalmazás, ami ha betölt lefagy. Van rajt instagram - aki azt mondja, hogy neki nincs, az hazudik - ami betölt ugyan, aztán akadozva fut. Van rajta böngésző, ami hol megy hol nem - mert hogy a 3G az hol van hol nincs.

Persze a hűség két évre köt, most tartunk cirka egynél. Semmi baj.

Hosszú évek teltek el, mióta a napot látta. Így, minden sallang és egyéb nélkül. Kilépett az ajtón és a késő délutáni napfény épp csak megcsillant a háztetőkön és aranyló vörös ködöt borított az egész környékre. A lába elé nézve még megcsillantak a tegnapi eső pocsolyái, de már csak az aszfalt ráncai között futkozott pár csepp.

A kórház ahol élt zárta be. Etelt több mint 25 év, és most újra itt van. Újra kint. Kifelé. A nők hova tűntek? Hova az aggodalom? Hova a teher? 

A taxi már a túloldalon várta. Beszállt és egy száll cigarettát vett elő a bal belsőzsebéből. Az a régi fajta, papír dobozost. Kikocogtatta az utolsó szálat, majd miután a jobb kezével hetykén betette a szájába, bal kézzel meggyűrve dobta ki a csomagolást mint egy megmutatva, hogy még él. Közben lassan hullott belőle a maradék dohány.

- A 33. utcai raktárakhoz... - felizzott a gyufa feje és mély szippantás után felparázslott a vége. A felső kárpitra fújta az első slukkot. Jobb karját, benne a cigivel a lehúzott ablakon pihentette meg.

A sofőr semmit nem kérdezett, csak benyomta az órát és szép lassan peregni kezdtek a centek. A pálya mellett elég nagy nyüzsgés volt. Kiszállt a kocsiból és a zsebéből előkotort egy megtört 20 dollárost. A bal felső csücske leszakadt még mikor kitépte a díler kezéből.

Ott volt már mindenki. 57 év hosszú idő. Ennyi telt el.

Kicsit megy a chill. Újra felfedeztem a zenét. Füles, akvárium, halak, szilikonból dübörög a thievery corporation. A smoke flyaway kicsit megint visszatért. Azt hiszem erre van itt szükség.

Voltál már úgy, hogy teljesen kikapcsoltál, nem kell se film, se program, csak ülsz és megy a jöhet. Át is ülök a babzsákomba. Telefonomat kikapcsoltam, ne zavarjon senki. Ha rajtam múlik még iszok egy kis gint is és tekerek mellé egy igazi, nedves-dohányos, papíros, külön füstszűrős cigit. Amit a szobában ülve szívok majd el. Az ablakban ülve az utcai kandeláber fényénél. Azt hiszem mindenkinek átment az életérzés. 

Remélem. Play