Albérlők

2011.01.21. 23:20

 A mikor még pici voltam, akkor a papa velünk lakott. Apunak az apukája. Nem nagyon ismertem. Pontosabban nem nagyon emlékszem rá. Csak az maradt meg, hogy kaptam tőle egyszer egy fehér matchboxot meg egy papír százforintost. Életemben nem fogtam még akkora pénzt a kezemben egyszerre. Addig mindig csak fém pénzt tarthattam a kezemben, mert túl pici voltam, hogy olyan komoly pénzeket tartsak magamnál, ami papírból van. 
Természetesen boltba mindig láttam ilyeneket, hogy a nagyok mivel fizetnek, de nem gondoltam, hogy egy matchbox mellé még pénz is járhat. 
Jól emlékszem, hogy egy postakocsi volt a hátulján.

Egyik nap apuék közölték velem, hogy a papa meghalt. Nem nagyon viselt meg. Ez mondjuk betudható annak, hogy akkoriban még nem nagyon voltam tudatában annak, hogy mit is jelent a halál. Azt mondták, hogy többet nem lesz velünk, én meg elfogadtam, hogy hát ha nem lesz, akkor nem lesz.

Hátramarad egy egész lakásunk, amit nem lakott senki. Az alaksorban volt kialakítva minden szükséges eszközzel. Volt konyha, fürdő, wc, egy nappali és egy kisszoba.
Apuék hamar rájöttek, hogy ezt ki kell adni albérletbe, mert akkor az nekünk jó lesz.
Talán nincs is több emlékem arról, hogy mi is lett az albérlettel egészen addig, amíg Jimmyék be nem költöztek. 
Jó fej srácnak tűntek a haverjával. Hosszú haja volt és kiálló fogai. Akkor még azt hittem ezeket az embereket hívják törvényen kívülinek. 
Mire beköltöztek teljesen megvált a zord külsejétől - a foga persze maradt, amilyen volt.

Ketten voltak srácok és mindketten hozták a barátnőjüket. Nagyon jó kis banda volt. Sokat voltak kint az udvaron is és mindig labdáztak velem. Utólag visszanézve minden elismerésem az övüké.
Egyszer mikor a névnapom volt talán, vagy gyereknap - nem nagyon emlékszem már - kihívtak, hogy menjek le, mert mutatni akartak valamit. Ahogy kiálltam a lépcsőre, láttam hogy félkörben állnak egy pattogós gumilabda körül. A csöcsös fajta, amire rá kellett ülni, és ugrálni lehetett vele. Soha nem gondoltam volna, hogy nekem lesz olyanom. 
Természetesen az első ugrás után nyilvánvalóvá vált, hogy nem is olyan egyszerű "szakszerűen" kezelni a gömböt.
Ezek után azt hittem, hogy én vagyok a világ legboldogabb gyereke, amíg oda nem adták a vízipisztoly. Nem tudom, hogy mekkora lehettem, de arra tisztán emlékszem, hogy a mellkasomig ért a csöve. Soha nem voltam még olyan boldog. 
Még csokit is kaptam. Akkoriban még nem lehetett itthon kapni nagy Milka csokit, csak azt a szabvány tábla méretet, azt a 8*15 centiset. Amit ők hoztak az valami külföldi lehetett, mert itthon még soha nem láttam akkorát. 

Jimmyről tudni kell, hogy nem volt egy gazdag gyerekkora. Egyszer jöttek fel hozzánk, hogy kifizessék a havi bért és megláttak a földön, ahogy legózom - szokás szerint az egész szoba tele legóval és alkatrészekkel.
Jimmy szemei szinte könnybe lábadtak és csak annyit jegyzett meg hogy "de jó neked.. Nekem soha nem volt ennyi legóm."
Nem is kellett neki több, rögtön lehasaltak mellém és elkezdtek ők is építeni. Azóta is megvan a fotó, ahogy a szoba közepén ülök a kis göndör fürtjeimmel és 2 huszonéves sráccal, akik megszállottan legóznak. Pár héttel később Jimmy még a saját legóit is elhozta és nekem adta. Akkor még nem nagyon tudtam mire vélni, de visszatekintve már át tudom érezni, hogy ez mekkora ajándék lehetett tőle.

Pár évvel később, mikor már nem laktak nálunk, akkor tudtunk meg, hogy Jimmy hirtelen meghalt. 

Elég sok albérlőnk volt és azt hiszem, hogy nagyon sokat tanulhattam tőlük. Megfordult nálunk mindenféle ember. Voltak nálunk kockák - emlékszem akkor lett először rendes internetünk, menők, hisztis plázakurvák és olyan emberek is, akikre örökre emlékezni fogok.

Az első ilyen ember talán Somtam volt. Azt hiszem talán 6-7-es lehettem mikor idekerült hozzánk. Ő is egyszer csak megjelent és onnantól kezdve itt lakott. Jó fej, kicsit idióta srác volt. Azt hiszem ő volt az első olyan ember akire igazán felnéztem. Tetszett benne az, hogy egyik napról a másikra él, és akkor csinál azt, amit akar. A vizsgákra hol bejárt, hol nem és ami a legjobb volt az egészben, hogy azt hiszem tényleg a barátjának tekintett. 
Minden nap volt valami közös program. Megtanított mindenféle hülyeségre. Tőle tanultam pókerezni, ő tanított meg arra, hogy ha a kertben főzök, akkor az a legjobb ha a merőkanalat össze szigetelő szalagozom a fakanállal. 
Egész csomó nő is megfordult nála. Ki is okított mindenre, amit tudni érdemes. Minden héten volt póker est, ami persze az aktuális nap alapozó partija volt. Mindig volt valamennyi tét, amit persze mindig ő nyert meg. 

Engem nem vittek bulizni magukkal, de én már attól is nagyon boldog voltam, hogy a nagyokkal pókerezhetek. Párszor csábítottak Somtam haverjai, de talán mondhatom úgy is, hogy ő vigyázott rám. 

Emlékszem még a ballagásomra is eljöttek a Jocival. Ki is öltöztek meg minden. Sőt még képeket is csináltak. 
Somtam fotós is volt. Akkor legalábbis azt hittem. Ma már inkább azt mondanám, hogy voltak jó pillanatai.

A szabadsága lett a vesztem is. Hamarosan felkerült Pestre és egyre kevesebbet találkoztunk. A végén már csak hetente, havonta járt vissza. Azt hiszem utoljára tavaly tavasszal láttam. Nem tudom mi lehet vele, de az biztos, hogy őt is emlegetni fogom az unokáknak.

Egy darabig még Somtam lakótársa volt Bojek. Ő egészen más volt. Amilyen trehány volt Somtam, annyira precíz volt Bojek. Rögtön ahogy beköltözött nekiállt takarítani. 3 napig nem is láttuk mást Somtammal. Egy darabig tényleg azt hittem hogy flúgos egy kicsit. Aztán hamar rájöttem, hogy Bojek is egy egészen sajátos egyéniség. Akkor még nem tudtam, hogy mi is az a hangosítás igazán, mert hogy ez volt a szakmája. Meg voltam győződve, hogy majd épít nekem hangfalat. 

Bojektől egy egészen más világszemléletet kaptam. Egészen más volt, mint Somtam. Nekem a korábbi tapasztalatok után annyira fura volt egy ilyen talpraesett és normális emberrel találkozni. 
Természetesen Bojkival is mentek a faszságok. A mai napig nem bírunk egymásnak mindenféle állathangok nélkül köszönni. Azt hiszem ő is azon kevés emberek között van, akikkel mindent meg tudnék osztani. 
Sajnos Bojki is elköltözött tőlünk, hála istennek csak egy utcányira. Havonta azért szoktunk legalább egyszer találkozni egy kávéra, vagy dumára, vagy ha épp jön Csabi.

Csabit már régről ismertem, mert a Somtam féle kerti partikon is volt már nálunk, meg ugye Bojki nagy haverja volt. Egyszer szóba került, hogy kellene neki majd albérlet, de aztán nem lett semmi konkrétum megbeszélve. Pár hónappal később felhívott és mondta, hogy ha lehet, akkor jönne. Talán már másnap itt is volt.

Mint ilyenkor mindig, mondtam neki, hogy ha kell valamit segíteni bepakolni, akkor szívesen segítek. A legtöbb albérlőnk több autónyi cuccal érkezett. Csabi egy kisbusszal jött és már szinte láttam a lelki szemeimmel, hogy tele lesz pakolva mindenféle dobozokkal.
Amint kinyitotta a kocsiajtót kiderült, hogy nincs bent más, mint 1 karton ásványvíz, 1 paplan meg egy párna, laptop és két hangfal és 300db műanyag pohár.. Ennyi volt Csabi összes cucca. Ja meg pár zacskó csokis Győri Édes keksz.
Azt hiszem ő is csak ide menekült. Csak hetente vagy kéthetente láttuk pár napra. Emlékszem, hogy mindig az ajtó mellé volt berakva, a kis asztal alá a karton víz és a poharak. Az egész szobában csak a megvetett ágyon és a kinyitott laptopon látszott, hogy itt lakik valaki.

Csabival rengeteget beszélgettünk mindig. Sok dolgot tanultam tőle is. A mai napig nem tudnám szavakba önteni azt a sok gondolatot, amit tőle kaptam. Nem mellesleg szólva a zenéről. Csabi zenész ember volt. Rengeteg zenéje volt és csupa olyan, amit még soha nem hallottam. A legtöbb számban még szöveg sem volt, és amiben volt, abban sem mindig angol. Kaptam én tőle mindenfélét. Szebb napokon most is megnyitom azt a mappát, amiben ott figyel a sok giga "Csabi féle" zene.

Egyszer csak kitalálta, hogy ő megy Ausztráliába. Ezzel tulajdonképpen ki is költözött. Amilyen hamar jött, olyan hamar ment. Sok cucca nem volt, amit pakolnia kellett volna. 

Azt hiszem ezek az emberek örökre rányomták a bélyeget az életemre - persze abszolút pozitívan. Jó volt kicsit visszaemlékezni a "régi" napokra. 
Emlékszem még a 18. születésnapomra is eljöttek. Somtam Pestről jött le, Csabi pedig Kapuvárról. Bojkinak győri lévén nem sok választása volt, hogy jön-e vagy sem :D

Ha olvassátok ezt, akkor most mondom, hogy tavasszal kerti parti, természetesen chilic babbal. Itt a helyetek ;)
 

The Wiseguys - Ooh La La

2011.01.07. 21:53

 Még régen Bojkitól kaptam, de most megint rátaláltam Lisztesládán. Ha még kell ilyen finomság, akkor irány a DeepHills blog!

Este jön Csabi!

2011.01.07. 20:54

 Hajnalig szerintem ne várjatok :D

Lenny Kravitz - Believe in me

2010.12.30. 22:39

 Tessék DeepHills-en is hallgatózni! Bojkinak köszönjük ;)

 Nincs is annál jobb, mint amikor korán reggel egy kis hangulatos zene szól. Hát tessék. Bojki ajánlására ;)

@Vendelin

2010.12.18. 01:01

 Most értünk haza vendelinből. Impró elég erős volt. Matyi és Tyúkember messze vitte az előadást, de erről majd inkább egy rating posztban. Ott volt mindenki, Niki, Beni, Gery, Bojki és Persze Judit is.
A nap heppöning után átmentünk vendelinbe, ahol még helyet is szorítottak nekünk Nándi asztalánál. Marha jókat dumáltunk. Edéről kiderült, hogy hatalmas Tom & Jerry fan, szóval hamar volt közös pont.
Most megyek is, mert holnap reggel Juditot fel kell tenni az első vonatra. De majd jön a többi is ;)

Yokohama 2010

2010.12.14. 18:33

 A lenti pár képet Bojki facebookjáról nyúltam. Nem volt idegzetem leválogatni mind a 185 képet, de akinek szíve vágya az itt megnézheti az összeset.
Vannak régebbi és újabb darabok is, szóval megéri végigpörgetni ;)

 Mivel a Tumblr gyakorlatilag beszart, ezért kénytelen vagyok ide posztolni a napi jó muzsikát. Természetesen a továbbiakban a zene megy a DeepHills blogra ;)
A lenti zenét pedig Bojeknek köszönjük ;)

Danny MacAskill visszatért

2010.11.19. 00:40

 Már régről ismertük őt, mivel egykét éve nagyon nagyot robbant a videója, de most az új videó még inkább beüt. Soha nem látott trükköket mutat nekünk olyan vizuális megoldásokkal megspékelve, hogy az embernek abszolút tátva marad a szája - de most komolyan. 
A RedBull elég masszívan mögéállt, és meg is látszik a videókon. Komolyan megrendezett felvételek, gondosan ügyelve a színekre és az egész kompozícióra. Megkockáztatom hogy szívszorító a videó. Felsejlenek bennem a régi triálos emlékek és tényleg elérzékenyülök a videó láttán. 
Bojkinak pedig nagyon köszönjük, köszönöm a videót. Tessék nézni. Abszolút kötelező darab.

 Tegnap este kaptam Bojkitól és azóta függő vagyok. Nem tudom letenni/elkapcsolni. Zseniális. Az egész albumot "megvettem", de még nem értem a végére. Gyanús hogy DeepHills album lesz belőle.

süti beállítások módosítása