Egyszerűen nem tudok betelni a Massive Attack nagyszerű zenéjével. Nem most volt, amikor megmutattam a lemezt, de még most is erősen függő vagyok. 
Rengetegszer írtam már arról, milyen nagy élmény is az nekem, mikor egy üveg iceteával, zenével és nyugalommal ülhetek egyedül a szobámban. 
Igaziból soha senki nem jelzett vissza ilyen bejegyzésekre, hogy "igen, pontosan tudom miről beszélsz", ezért még párszor el fogom mesélni, hogy már megint egy ilyen este van - ami egyébként abszolút nem bánok.
Hangosan szól a zene a szilikonból, még a billentyűk kattanását sem hallani, közben pedig szinte egy másik helyen vagyok. 
Ilyenkor néha picit azt képzelem, mintha olyan lennék mint Csabi. A mai napig megvan a fejemben egy pillanatkép róla, mikor lent ültünk az albiban. Sötét volt, csak a monitor világította meg az arcát és valami hasonló zene szólt. Beleszívott egyet a cigarettájába. Szinte hallani lehetett, ahogy az apró dohány morzsalékok pattogtak a parázslatban. 
Az emlékképemben más nem is látszik, szinte elhalványult a világ, csak a kifújt füst, ahogy gomolyog a monitor fényében. A keze az egér és a billentyűk között járt, miközben az a fura "radírgumis" groteszk mosoly ült a szája sarkában.

Csodálatos esték voltak ezek. 

 Ki mástól kaptam volna a lenti albumot, mint Csabitól.? Elég vegyes találhatók rajta. Az okosok azt mondják rá, hogy pszichedelikus rock. Én meg teljesen egyetértek. Amint az látszik az albumon 11+1 bónusz szám található. A tovább után találtok egy kis mintát, meg letöltési linket, meg amit ilyenkor szokás.
Csabinak pedig köszönjük a nagyszerű zenét. A napokban amúgy lesz még DeepHills albumajánló, mert most van bőven.

01 It's Not Meant to Be 02 Desire Be Desire Go  03 Alter Ego  04 Lucidity 05 Make Up Your Mind  06 Solitude Is Bliss - hallgasd DeepHills blogon! 07 Jeremy's Storm  08 Expectations  09 Bold Arrow of Time BOLD ARROW OF TIME 10 Runway Houses City Clouds  11 I Don't Really Mind  12 Bonus Track

 A mikor még pici voltam, akkor a papa velünk lakott. Apunak az apukája. Nem nagyon ismertem. Pontosabban nem nagyon emlékszem rá. Csak az maradt meg, hogy kaptam tőle egyszer egy fehér matchboxot meg egy papír százforintost. Életemben nem fogtam még akkora pénzt a kezemben egyszerre. Addig mindig csak fém pénzt tarthattam a kezemben, mert túl pici voltam, hogy olyan komoly pénzeket tartsak magamnál, ami papírból van. 
Természetesen boltba mindig láttam ilyeneket, hogy a nagyok mivel fizetnek, de nem gondoltam, hogy egy matchbox mellé még pénz is járhat. 
Jól emlékszem, hogy egy postakocsi volt a hátulján.

Egyik nap apuék közölték velem, hogy a papa meghalt. Nem nagyon viselt meg. Ez mondjuk betudható annak, hogy akkoriban még nem nagyon voltam tudatában annak, hogy mit is jelent a halál. Azt mondták, hogy többet nem lesz velünk, én meg elfogadtam, hogy hát ha nem lesz, akkor nem lesz.

Hátramarad egy egész lakásunk, amit nem lakott senki. Az alaksorban volt kialakítva minden szükséges eszközzel. Volt konyha, fürdő, wc, egy nappali és egy kisszoba.
Apuék hamar rájöttek, hogy ezt ki kell adni albérletbe, mert akkor az nekünk jó lesz.
Talán nincs is több emlékem arról, hogy mi is lett az albérlettel egészen addig, amíg Jimmyék be nem költöztek. 
Jó fej srácnak tűntek a haverjával. Hosszú haja volt és kiálló fogai. Akkor még azt hittem ezeket az embereket hívják törvényen kívülinek. 
Mire beköltöztek teljesen megvált a zord külsejétől - a foga persze maradt, amilyen volt.

Ketten voltak srácok és mindketten hozták a barátnőjüket. Nagyon jó kis banda volt. Sokat voltak kint az udvaron is és mindig labdáztak velem. Utólag visszanézve minden elismerésem az övüké.
Egyszer mikor a névnapom volt talán, vagy gyereknap - nem nagyon emlékszem már - kihívtak, hogy menjek le, mert mutatni akartak valamit. Ahogy kiálltam a lépcsőre, láttam hogy félkörben állnak egy pattogós gumilabda körül. A csöcsös fajta, amire rá kellett ülni, és ugrálni lehetett vele. Soha nem gondoltam volna, hogy nekem lesz olyanom. 
Természetesen az első ugrás után nyilvánvalóvá vált, hogy nem is olyan egyszerű "szakszerűen" kezelni a gömböt.
Ezek után azt hittem, hogy én vagyok a világ legboldogabb gyereke, amíg oda nem adták a vízipisztoly. Nem tudom, hogy mekkora lehettem, de arra tisztán emlékszem, hogy a mellkasomig ért a csöve. Soha nem voltam még olyan boldog. 
Még csokit is kaptam. Akkoriban még nem lehetett itthon kapni nagy Milka csokit, csak azt a szabvány tábla méretet, azt a 8*15 centiset. Amit ők hoztak az valami külföldi lehetett, mert itthon még soha nem láttam akkorát. 

Jimmyről tudni kell, hogy nem volt egy gazdag gyerekkora. Egyszer jöttek fel hozzánk, hogy kifizessék a havi bért és megláttak a földön, ahogy legózom - szokás szerint az egész szoba tele legóval és alkatrészekkel.
Jimmy szemei szinte könnybe lábadtak és csak annyit jegyzett meg hogy "de jó neked.. Nekem soha nem volt ennyi legóm."
Nem is kellett neki több, rögtön lehasaltak mellém és elkezdtek ők is építeni. Azóta is megvan a fotó, ahogy a szoba közepén ülök a kis göndör fürtjeimmel és 2 huszonéves sráccal, akik megszállottan legóznak. Pár héttel később Jimmy még a saját legóit is elhozta és nekem adta. Akkor még nem nagyon tudtam mire vélni, de visszatekintve már át tudom érezni, hogy ez mekkora ajándék lehetett tőle.

Pár évvel később, mikor már nem laktak nálunk, akkor tudtunk meg, hogy Jimmy hirtelen meghalt. 

Elég sok albérlőnk volt és azt hiszem, hogy nagyon sokat tanulhattam tőlük. Megfordult nálunk mindenféle ember. Voltak nálunk kockák - emlékszem akkor lett először rendes internetünk, menők, hisztis plázakurvák és olyan emberek is, akikre örökre emlékezni fogok.

Az első ilyen ember talán Somtam volt. Azt hiszem talán 6-7-es lehettem mikor idekerült hozzánk. Ő is egyszer csak megjelent és onnantól kezdve itt lakott. Jó fej, kicsit idióta srác volt. Azt hiszem ő volt az első olyan ember akire igazán felnéztem. Tetszett benne az, hogy egyik napról a másikra él, és akkor csinál azt, amit akar. A vizsgákra hol bejárt, hol nem és ami a legjobb volt az egészben, hogy azt hiszem tényleg a barátjának tekintett. 
Minden nap volt valami közös program. Megtanított mindenféle hülyeségre. Tőle tanultam pókerezni, ő tanított meg arra, hogy ha a kertben főzök, akkor az a legjobb ha a merőkanalat össze szigetelő szalagozom a fakanállal. 
Egész csomó nő is megfordult nála. Ki is okított mindenre, amit tudni érdemes. Minden héten volt póker est, ami persze az aktuális nap alapozó partija volt. Mindig volt valamennyi tét, amit persze mindig ő nyert meg. 

Engem nem vittek bulizni magukkal, de én már attól is nagyon boldog voltam, hogy a nagyokkal pókerezhetek. Párszor csábítottak Somtam haverjai, de talán mondhatom úgy is, hogy ő vigyázott rám. 

Emlékszem még a ballagásomra is eljöttek a Jocival. Ki is öltöztek meg minden. Sőt még képeket is csináltak. 
Somtam fotós is volt. Akkor legalábbis azt hittem. Ma már inkább azt mondanám, hogy voltak jó pillanatai.

A szabadsága lett a vesztem is. Hamarosan felkerült Pestre és egyre kevesebbet találkoztunk. A végén már csak hetente, havonta járt vissza. Azt hiszem utoljára tavaly tavasszal láttam. Nem tudom mi lehet vele, de az biztos, hogy őt is emlegetni fogom az unokáknak.

Egy darabig még Somtam lakótársa volt Bojek. Ő egészen más volt. Amilyen trehány volt Somtam, annyira precíz volt Bojek. Rögtön ahogy beköltözött nekiállt takarítani. 3 napig nem is láttuk mást Somtammal. Egy darabig tényleg azt hittem hogy flúgos egy kicsit. Aztán hamar rájöttem, hogy Bojek is egy egészen sajátos egyéniség. Akkor még nem tudtam, hogy mi is az a hangosítás igazán, mert hogy ez volt a szakmája. Meg voltam győződve, hogy majd épít nekem hangfalat. 

Bojektől egy egészen más világszemléletet kaptam. Egészen más volt, mint Somtam. Nekem a korábbi tapasztalatok után annyira fura volt egy ilyen talpraesett és normális emberrel találkozni. 
Természetesen Bojkival is mentek a faszságok. A mai napig nem bírunk egymásnak mindenféle állathangok nélkül köszönni. Azt hiszem ő is azon kevés emberek között van, akikkel mindent meg tudnék osztani. 
Sajnos Bojki is elköltözött tőlünk, hála istennek csak egy utcányira. Havonta azért szoktunk legalább egyszer találkozni egy kávéra, vagy dumára, vagy ha épp jön Csabi.

Csabit már régről ismertem, mert a Somtam féle kerti partikon is volt már nálunk, meg ugye Bojki nagy haverja volt. Egyszer szóba került, hogy kellene neki majd albérlet, de aztán nem lett semmi konkrétum megbeszélve. Pár hónappal később felhívott és mondta, hogy ha lehet, akkor jönne. Talán már másnap itt is volt.

Mint ilyenkor mindig, mondtam neki, hogy ha kell valamit segíteni bepakolni, akkor szívesen segítek. A legtöbb albérlőnk több autónyi cuccal érkezett. Csabi egy kisbusszal jött és már szinte láttam a lelki szemeimmel, hogy tele lesz pakolva mindenféle dobozokkal.
Amint kinyitotta a kocsiajtót kiderült, hogy nincs bent más, mint 1 karton ásványvíz, 1 paplan meg egy párna, laptop és két hangfal és 300db műanyag pohár.. Ennyi volt Csabi összes cucca. Ja meg pár zacskó csokis Győri Édes keksz.
Azt hiszem ő is csak ide menekült. Csak hetente vagy kéthetente láttuk pár napra. Emlékszem, hogy mindig az ajtó mellé volt berakva, a kis asztal alá a karton víz és a poharak. Az egész szobában csak a megvetett ágyon és a kinyitott laptopon látszott, hogy itt lakik valaki.

Csabival rengeteget beszélgettünk mindig. Sok dolgot tanultam tőle is. A mai napig nem tudnám szavakba önteni azt a sok gondolatot, amit tőle kaptam. Nem mellesleg szólva a zenéről. Csabi zenész ember volt. Rengeteg zenéje volt és csupa olyan, amit még soha nem hallottam. A legtöbb számban még szöveg sem volt, és amiben volt, abban sem mindig angol. Kaptam én tőle mindenfélét. Szebb napokon most is megnyitom azt a mappát, amiben ott figyel a sok giga "Csabi féle" zene.

Egyszer csak kitalálta, hogy ő megy Ausztráliába. Ezzel tulajdonképpen ki is költözött. Amilyen hamar jött, olyan hamar ment. Sok cucca nem volt, amit pakolnia kellett volna. 

Azt hiszem ezek az emberek örökre rányomták a bélyeget az életemre - persze abszolút pozitívan. Jó volt kicsit visszaemlékezni a "régi" napokra. 
Emlékszem még a 18. születésnapomra is eljöttek. Somtam Pestről jött le, Csabi pedig Kapuvárról. Bojkinak győri lévén nem sok választása volt, hogy jön-e vagy sem :D

Ha olvassátok ezt, akkor most mondom, hogy tavasszal kerti parti, természetesen chilic babbal. Itt a helyetek ;)
 

 Ma végre normális napom van. Az elmúlt pár nap nagyon nyögve-nyelősen ment és nem nagyon tudtam mit kezdeni magammal.
Ma viszont időben felkeltem, reggeliztem, leszedtük a fát, kitakarítottam már az akváriumot is, megcsináltam a DeepHills blogot - most már van infinite scroll, meg szép Century Gothic betűtípus - meg megcsináltam még egy blog.hu design-t. Erről egyelőre még nem szólok, mert most indult az oldal, de majd ha lesz kontent, akkor nyomatok arról is egy kis infót. A lényeg, hogy éttermekről, kávézókról, filmekről és könyvekről írnak rajta.

Jelenleg épp a még Csabitól kapott nagyszerű muzsikákat hallgatom, szóval gyanús, hogy van kinézőben egy-két DeepHills album is!

 Megérkeztünk. Semmihez nincs kedvem. Tegnap negyed 6 kor feküdtem le, még How to train your dragont néztem és elég jó is volt. Majd lehet hogy írok róla valami bejegyzés félét.
Igaziból azóta nem történt semmi. Konkrétan semmi. 
Inkább kaptok zenét, ami leírja hogy mi történik most itten. Mono - Burial At the Sea

 Hajnalig szerintem ne várjatok :D

 A mai nap kész csőd volt. Az ember azt gondolná, hogy a szünet az áldás, és örül neki és biztosan jó lesz majd - és jó is - de a mai nappal teljesen véget ért mindennemű szórakozásom. Ma már egyszerűen nem tudtam mit kezdeni magammal. Eddig még itt volt Judit meg NFS meg ilyenek, de ma már ez se nagyon kötött le. Olyannyira, hogy ma megnézte egymás után négy F&F filmet. Ez már biztosan a vég jele - még ha szeretem is őket.

Az első Vonnegut könyvemet még Csabitól kaptam és meg kell hogy mondjam mély nyomokat hagyott bennem. Nem tudom igaziból, hogy miért. Azért mert tényleg ennyire jó, vagy azért mert Csabitól kaptam és nagyon sok dologban ráismerek a könyvből. Tényleg nem tudom, de az biztos, hogy mindig ott lesz a polcomon és tudni fogom, hogy honnan jött.

Soha nem voltam nagy olvasó. Nem tudom, hogy miért, mert igaziból én szeretek olvasni, csak rend szerint van jobb dolgom is. Vagy talán jobb úgy mondani, hogy van olyan tevékenység is ami végső soron szórakoztatóbb.
Kiskoromban még szerettem a könyveket, mert akkor még a mama olvasott nekem, olyanokat mint a Hohohó horgász. A legdurvább az egészben, hogy annyira szerettem azt a mesét a kis rajzaival együtt, hogy megtanultam kívülről. Az elején még csak nyitott lapokkal ment a mese - akkor még olvasni se tudtam, csak annyiszor hallottam a történetet - de később már akár úgy is felmondtam az egészet, hogy a könyv két szobával arrébb volt.
Azt hiszem ilyenkor szokták azt mondani, hogy azok a régi szép idők..

A mostani könyvet már nagyon régóta megakartam venni, de mindig elmaradt, mert más ostobaságokra költöttem. A drogok és a kurvák mindig jobban kellettek...
Viszont van nekem egy barátnőm, aki fejben tartja ezt - helyettem is - és ő megvette nekem ezt a könyvet. Azért is örülök, hogy végre megvan, mert kétnyelvű.
Amúgy ha már az ajándékoknál tartunk: az idei év szar volt. Nem a kapott ajándékokra gondolok, hanem az adottakra. Idén senkinek nem tudtam olyan ajándékot venni, amilyet igazán szerettem volna. Ennek mondjuk több oka is volt. Van akinek azért mert egyszerűen nem volt rá pénzem. A többieket is próbálom ráfogni erre, de van olyan is, akit egyszerűen nem ismerek annyira mint szeretném.
Niki is valahol félúton itt van. Sőt a saját nővérem is. A legnagyobb baj, hogy sokan ismernek engem - akár csak innen is rengeteg dolgot tudnak meg - én viszont nem tudok róluk eleget.
Juditról tudom, hogy mit szeret, de mivel egyre kevesebbet találkozunk - nem annyit, mint amennyit én szeretnék - ezért nem tudom, hogy mire lenne szüksége a mindennapokban. Amit meg tudok, azt meg nem tudom megvenni mert egész egyszerűen nincs pénzem rá.
Niki azért egy kicsit más. Róla még csak azt se tudom, hogy mit szeretne. No ez nem feltétlen azt jelenti, hogy nem üzemel 100%-on a kapcsolatunk. Valami oknál fogva ő titkolja, hogy mit szeretne, vagy én nem is értem. Ez nekem bonyolult. Én férfi vagyok. Az emberek azt kapják tőlem, amit kérnek.
Persze kapott tőlem ajándékot, aminek örült is, csak az én tudatalattimat meg baszkurálja az, hogy vehettem volna neki valami sokkal praktikusabb ajándékot is.
Bár aztán lehet, hogy a nők praktikusnak találják a kozmetikumot és az ékszert is. Ettől függetlenül tényleg lehettem volna kreatívabb. Mint ahogy ő tette: egy rég várt könyvvel. De azt hiszem erről szól egy kapcsolat. Hogy fel kell találni magad és tudni kell. Na de itt kanyarodok vissza a könyvhöz.

Vonnegut ismét remeket alkotott és nehezen tettem le, de már leragadtak a szemeim. Most egy kicsit felfrissültem, szóval lehet hogy még bennem van 50-60 oldal. Azt szeretem legjobban benne, hogy az abszurd és komikus történetek mellett nem fukarkodik a történelmi és földrajzi ravaszságokkal sem - mondom én ezt úgy hogy általánosban majdnem kettes lettem földrajzból 7-ben, most meg 2,75-re állok töriből.

Elfogyott az ihlet. Ahogy látom a címhez nem sikerült teljesen passzítani a bejegyzést, de talán majd az elemző bejegyzésben. Most megyek aludni és majd holnap is - ma -mesélek valami érdekeset.

 Az utolsó két nap már csak ilyen hobbi szinten megy a suliban. A tanárok is tudják, hogy nincs semmi értelme, meg mi is. Ez egyfajta kölcsönös tiszteletnyilvánítás, hogy mi bemegyünk, a tanárok meg cserébe nem szopatnak. 
Nekünk igaziból nincs eredménye, max annyi hogy 19-20 évesen adhatunk egymásnak csokit - meg vodkát, köszi Roli ;) - és napközben meg lehet társasozni.
A tanároknak meg annyiból jó, hogy fizetett munkanap és mégse kell dolgozni, csak bejönni, és hallgatni ahogy pofázik a nép.
Elvileg ma még írtunk pénzügyből, de mindenki baszott rá. Azt nem tudtuk, hogy számolás is lesz benne, de volt az is. Fail. Mintha számítana. "Na jól van, javíthatnak, amiből akarnak. Ki is megyek a teremből" szinten megy a dogaírás a félév/év végi zárás előtt, szóval én nem aggódnék ezen túl sokat.

-update-
Csabi videójával egészíteném ki a fent leírtakat

 Régen kaptatok már zenét, szóval most kaptok. A lenti számot Csabi küldte nekünk, és mint általában, most se kellett csalódnunk az ízlésében. Köszi Csabi ;) Aki hasonló finomságokra vágyik az böngészgesse a DeepHills blogot ;)