Pár napja fent voltunk egy havernál és olyan csodák kerültek elő a szekrény aljából, hogy elállt a lélegzetem. Eredeti, régi, jó állaotú bakelitek mindenféle csoda bandáktól. Volt ott Deep Purple, Rainbows és még sorolhatnám. 
Hosszú válogatás után egy klasszikus névre esett a választás, mivel nem volt olyan, amit mindenki szeretett volna. Santana lemez fel a lejátszóra, 33/41 kiválaszt, tű a helyére és szép lassan kis előrecsegések között felhangzott a csoda.

Én személy szerint nem ismertem Santana korai munkásságát. Sőt hogy őszinte legyek, azt se tudtam, hogy ő 76-ban már zenét csinált - meg még előtte is. Mondjuk nem mai gyerek már ő, se akár gondolhattam is volna.
Az igazi meglepetés mégsem ez volt, hanem az amikor meghallgattam az első számokat a lemezről. Mindenki ismeri a mai (nem olyan régi) számait, olyanokat mint például a Smooth, de amik ezen az albumon voltak...
Kirázott tőlük a hideg. Második napja hallgatom az albumot és még mindig új. A ritmusvilága egészen csodás. Zseniális.
Egy egészen picit Miamira emlékeztet a hangulata. Pálmafák, virágmintás színes ingek, latin hapsik és tengerpart lemenő nappal.

1 - "Dance Sister Dance (Baila Mi Hermana)" 8:15 - hallgasd! (3:30-tól széjjelmész!) (aztán meg 4:30-tól)
2 - "Take Me With You" 5:27
3 - "Let Me" 4:51
4 - "Gitano" 6:13
5 - "Tell Me Are You Tired" 5:42
6 - "Europa (Earth's Cry Heaven's Smile)" 5:06
7 - "Let It Shine" 5:43

Aki pedig letöltené ezt a csodát, annak egyelőre csak azt tudom mondani, hogy torrentten keresgéljen bátran. 
Valaki azt mondta, hogy látta ahogy nézték hogy valaki csinálta, hogy isohunt-ról le lehet tölteni az egész diszkográfiát - értelem szerűen benne ezzel az albummal. 

 Akkor ez most így estére pont jó is lesz. Lassú, ütemes, pörgős. Egyszóval fasza! Most ez ilyen. Innen tessék tölteni ;)

DeepHills :: Moby - After

2011.05.12. 17:38

 Én annak idején nagy Moby fan volt. Emlékszem mikor még a Lift Me Up kijött, akkor volt a legnagyobb a függőség, de a mai napig nagyon szívesen hallgatom őket. Akármit csak tőlük.
Most pedig itt az új klip, ami a 16-án kijövő új album előszelének mondható. 
Nézzétek és mehet a parti! 

-update-
Szilikonos fülessel katarzis! Wááh!

 Nem vagyok feltétlen Lovasi fan. Sőt mondhatjuk, hogy egyáltalán nem vagyok nagy fan. Bátran kérdezzetek utána Rémi Katinkánál, de ez az előadás egyszerűen gyönyörű volt. 
A videót egyébként Zeller barátunknak köszönjük. 

 A banda 2004-ben alakult és azta csak egyre nagyobbak lettek. 4 tagja Fyfe Dangerfield, MC Lord Magrão, Aristazabal Hawkes és Greig Stewart. Talán a Get Over It számukat ismerhetitek is páran, mivel ez 2008 márciusában nagy sikert aratott a toplistákon. Csak úgy, mint a Red című albumuk ugyan ebben a hónapban. 
Most pedig itt van az új albumuk, ami április 18-án jött, szóval még nagyon nagyon új.
A banda egyébként 3 nagy albumot jegyez, ugyan csak 3 EP-t és 9 Single-t. 
Tessék hallgatni és élvezkedni.

01. Walk The River
02. Vermillion
03. I Don't Feel Amazing Now
04. Ice Room
05. Tigers
06. Inside
07. I Must Be A Lover
08. Slow Train
09. Sometimes I Remember Wrong
10. The Basket
11. Dancing In The Devil's Shoes
12. Yesterday Is Dead

Myspace

 

Aki pedig egy kis próbára vágyik az meghallgathatja őket a fenti myspace linken, vagy a tovább utáni videón.

 Ki mástól kaptam volna a lenti albumot, mint Csabitól.? Elég vegyes találhatók rajta. Az okosok azt mondják rá, hogy pszichedelikus rock. Én meg teljesen egyetértek. Amint az látszik az albumon 11+1 bónusz szám található. A tovább után találtok egy kis mintát, meg letöltési linket, meg amit ilyenkor szokás.
Csabinak pedig köszönjük a nagyszerű zenét. A napokban amúgy lesz még DeepHills albumajánló, mert most van bőven.

01 It's Not Meant to Be
02 Desire Be Desire Go 
03 Alter Ego 
04 Lucidity
05 Make Up Your Mind 
06 Solitude Is Bliss - hallgasd DeepHills blogon!
07 Jeremy's Storm 
08 Expectations 
09 Bold Arrow of Time BOLD ARROW OF TIME
10 Runway Houses City Clouds 
11 I Don't Really Mind 
12 Bonus Track

DeepHills :: GTASA KDST hét

2010.12.23. 22:30

 Az talán túlzás hogy hét, de pár napja mentek ki a méltán híres GTA San Andreas játékból ismert - egyértelműen egyébként is híres - számok. A KDST-ből adódóan a többségük rockos, de hát mi mást hallgatna az ember karácsony előtt, ha nem rockot. Had szóljon! Katt a lenti képre és jöhet a mehet ;)

 A hét nyereménye ;) Továbbra is Till I'm Numb-ról, human-tól ;)

DeepHills Milestone

2010.11.28. 21:47

 A DeepHills blogon elérkeztünk a 111. bejegyzéshez is. A 100. sokkal viccesebb lett volna, de azt elfelejtettem kiírni, szóval most ennek örülünk. Hála istennek elég sok videót kapok - nem eleget - csupa finom muzsikával. 
A blogot igyekszem naponta frissíteni, de szar zenét meg nem akarok kitenni, szóval ezért néha előfordul, hogy nem megy ki minden nap új zene. Aki kedvet kapott, és küldeni szeretne az a blogon belül a "Send Me" menüpontra kattintva küldhet nekem zenét, videót, linket, amit akar. Még képet is, bár ebben nem vagyok egészen biztos.
A lenti képre kattintva pedig a blogon találjátok magatokat - és persze a jobb oldali sidebaron is van DeepHills menüpont ;)

 Ez nem az a tipikus nyugis, lazulós album, amit megszokhattatok itt a DeepHills rovatban, de egyszerűen annyira örültem már egy kis pörgős zenének, hogy muszáj volt kitennem.
Az NFS sokadik gagyi zenéjű szériája után végre itt van egy normális soundtrack, amiben aztán tényleg van minden.
Hála istennek elhagyták a technos, diszkós vonalat a készítők és most egy igazi pörgős, hajtós albumot kaptunk. Engem mondjuk már a Pendulum és a Klaxons megvett, de ettől függetlenül még sok finomság van rajta. Tessék tölteni ;)

The Resist Stance – Bad Religion
Cinema – Benny Benassi feat. Garry Go
Conscience Killer – Black Rebel Motorcycle Club
Opposite of Adults – Chiddy Bang
Sofi Needs A Ladder – Deadmaus feat. Sofi
All The Same – Does It Offend You, Yeah?
Giant Song – Funeral Party
Live Like You Wanna Live – Greenskeepers
Bombshock – Hadouken!
Get A Rise – Killa Kela
Echoes – Klaxons
Twin Flames – Klaxons
Stronger – Lazee feat. Dead By April
Big Weekend – Lemonade
Shining Down – Lupe Fiasco feat. Matthew Santos
Groove Me – Maximum Balloon feat. Theophilus London
Born Free – M.I.A.
Yeah Yeah Yeah – New Politics
Watercolour – Pendulum (hallgasd!)
Nothing From You (Redanka Remix) – Pint Shot Riot
Stay Too Long (Pendulum Remix) – Plan B
Devil’s Music – Teddybears
Superbad (11:34) – Travie McCoy
Divisive (Tom Starr Remix) – We Have Band
Bigger Than Us – White Lies
Ruling Me – Weezer

 

A letöltés 3 részben itt: 1  -  2  -  3

Penulum - Watercolour

süti beállítások módosítása