Az év első napja

2011.09.01. 19:54

Sokak szemében ez a nap inkább fontos, mint a januári. Már főleg azért is, mert itt még csak részeg sem lehet(ne) az ember, de párnak azért csak sikerült összehozni már első napra.

Ilyenkor persze mindig nagy a kavarodás, ilyenkor derül ki, hogy 41 fő nem fér el egy 20 fős nyelvi terembe és hogy a matektanár nem is az, akit mi akartunk - és ráadásul nem is az, akit ők akartak, de az órarend már kész, nincs mit tenni.
Ezekkel persze nincs is gond, vagyis nem kéne, hogy legyen. Mit számít az, hogy most utolsó éven, amikor amúgy se fog senki bejárni semmire, akkor milyen tanár lesz a matektanár? Jóformán 2 évente cseréljük, akkor meg nem oly mindegy? Hát nem!

Mindenki köti az ebet a karóhoz és állítja, hogy neki van igaza. Van olyan is, aki egész nyáron nem basztathatott senkit, ezért már első nap kipécézi magának a 3 új osztálytársat. Szegény lány még azt se tudja miért jött a mi sulinkba, de már most utál ide járni. No de ez is mit érdekel engem, hiszen én is sokkal menőbb vagyok nála, mert hát én is már 6. éve járok egy suliba.

Természetesen ilyenkor derül ki az is, hogy nyáron mindenki sokkal részegebb volt a másiknál, és még kétszer annyira fetrengett az árokban volton/soundon/szigeten mint bárki más eddig a világtörténelemben. És idén nem 1 doboz sört loptak el, hanem két tálcát/ öt tálcát stb.

Ilyenkor aztán szégyenli magát az  ember, hogy mi idén se mentünk sehova, főleg mert nem volt pénz minden fesztiválra elmenni, meg mert nem is érdekelt az egész fesztivál kult szar.
Újra itt az iskola és 180 napra megint mi leszünk az okosabbak. 

Kanbuli

2011.08.13. 08:04

 Tegnap előtt átjött pár hever egy kis mókázásra, mert a csajok leléptek nyaralni és mi meg gondoltuk, hogy akkor mi is alkotunk valamit. 
Bevásároltunk, egyik haver meg hozott egy csomó sütnivaló húst, szóval megvolt minden ahhoz, hogy jó legyen a parti. A legjobb az egészben talán az volt, hogy csak páran voltunk és a banda fele instant jött. Egész este iszogattunk, kajáltunk, dumáltunk meg röhögtünk :D
Elég erősre sikeredett a dolog, mert a banda első távozói is 4 körül indultak el, a maradék meg itt aludt és csak fél 5 körül lőtték a pizsit.
Tegnap délben megreggeliztünk, ittunk, akinek kellett józanodott, szóval összeségében jó napot zártunk :D
Aki ismerős az láthatja is a képeket G+on meg facen. A többiek képeit még várom.

 Egyszerűen nem tudok betelni a Massive Attack nagyszerű zenéjével. Nem most volt, amikor megmutattam a lemezt, de még most is erősen függő vagyok. 
Rengetegszer írtam már arról, milyen nagy élmény is az nekem, mikor egy üveg iceteával, zenével és nyugalommal ülhetek egyedül a szobámban. 
Igaziból soha senki nem jelzett vissza ilyen bejegyzésekre, hogy "igen, pontosan tudom miről beszélsz", ezért még párszor el fogom mesélni, hogy már megint egy ilyen este van - ami egyébként abszolút nem bánok.
Hangosan szól a zene a szilikonból, még a billentyűk kattanását sem hallani, közben pedig szinte egy másik helyen vagyok. 
Ilyenkor néha picit azt képzelem, mintha olyan lennék mint Csabi. A mai napig megvan a fejemben egy pillanatkép róla, mikor lent ültünk az albiban. Sötét volt, csak a monitor világította meg az arcát és valami hasonló zene szólt. Beleszívott egyet a cigarettájába. Szinte hallani lehetett, ahogy az apró dohány morzsalékok pattogtak a parázslatban. 
Az emlékképemben más nem is látszik, szinte elhalványult a világ, csak a kifújt füst, ahogy gomolyog a monitor fényében. A keze az egér és a billentyűk között járt, miközben az a fura "radírgumis" groteszk mosoly ült a szája sarkában.

Csodálatos esték voltak ezek. 

20110430

2011.04.30. 11:36

Ez kellett már nekem, hogy végre legyen egy kis nyugalom. Mindenki az érettségi miatt aggódik, de engem valahogy abszolút nem izgat. 
Tegnap megvolt a nagy családi összeülés is. Jó volt mindenkit itt látni, ahogy beszélgetnek.

Jelenleg ép sorozatot nézek, zenét hallgatok és végre van egy kis időm a blogra is. Délután megyek bringázni, mert bringapolisz lesz, szóval teljes kipihentség. 
Este elvileg jön Csabi is. Tökéletes nap lesz :)

Stars on Facebook

2011.04.23. 12:13

 Julian Smith videója volt eddig talán a legjobb ilyen téren, de most itt van egy másik videó is. Gondolom ha végignézitek, akkor ti is találtok majd olyan ismerőst, aki pontosan illik a képbe. Én majdnem minden embertípushoz tudtam rendelni valakit. 
Aki ilyenre is vetemedne az a Facebookon ha lájkolj az oldalukat, akkor ott az ismerősei között tud is szétosztani ilyen díjakat. Have fun ;)

Cinky féle kerti móka

2011.04.02. 18:42

 Tegnap volt Cinkyéknél egy kis kerti összeülős. Nem volt annyira nagyon jó idő, szóval a kerti kis házban voltunk bent. Volt ott egy csomó régi haver, főleg a régi bringás korszakból. Egészen fura volt belépni, mert csomó régi kép bevillant, hogy velük mennyit ökörködtünk anno. 
Most is rengeteg emlék kavarog bennem "a régi szép időkről". Néha még elfog egy kicsit a nosztalgia láz és lemennék egy jót bringázni a haverokkal, de már mindenki széjjel van mindenfelé. 

Szóval ott volt egy csomó régi arc és annak ellenére, hogy több éve nem beszültünk mégis kapásból szót értettünk. Előjött a sok hülyeség, közbe meg ugye sült a kolbi, meg ittuk a bort. 
Azt est fénypontja az volt, mikor már kicsit becsiccsentve nekiálltuk Petikével (aki szintén honlapozik) a css-ről, a html-ről és a javascriptről dumálni. 5 perc után mi is kapcsoltunk, hogy basszus itt a banda, szól a zene, kezünkben a pia és mi mégis ezekről a faszságokról dumálunk.

Külön adalék volt, hogy Petike oszttársam is volt általánosban és több évig a padtársam is, szóval onnan is volt bőven emlék. Idő közbe persze a többiek is szintre itták magukat és még laposra is sikerült lenézni. Összesen talán 15 percet voltam lent, de még így is fél 3 körül értem haza.

Köszi Cinky, fasza este volt :)

Csodaszép idő

2011.03.24. 16:50

 A mai nap valami nagyszerű. Nem tudom, hogy hirtelen honnan jön ez a jókedv, de most valami eszméletlen módon örül ennek a kis napsütésnek. 
A mai nap amúgy valami gyalázat volt. A töri doga egyszerűen pocsék lett. A kettes megvan, reménykedünk a hármasban. (Szarul de büszkén) Magyarból felelnünk kellett volna, de kidumáltam magam. Viszont egyik oszttársunk beszólt a tanárnak, szóval két órán keresztül szöveget másoltunk a tankönyvből, illetve keddre fel is van adva ez az anyag és akinek még lenne egy kis szabadideje, azoknak jár még egy vers is - az überbrutál kategóriából. A rímet még hírből sem ismeri és 8 versszak. Oh hell jeah!
Közgázon is írtunk, mondjuk az az egész banda kipuskázta. No para, rexona. 

Mindezek ellenére most kurva jó kedvem van. Megcsináltam a szerződést boronatárcsát is, szóval este átjön Cinky és sütünk valamit. Mert hát ugye mégis csak fel kell avatni, ha már egyszer elkészült.
Holnap szerintem elviszem a fekete farmerem a kékfestőhöz (ahol feketére festik) és így tulajdonképpen lesz egy új farmerem. Igaziból az vele a baj, hogy fel lett hajtva a szára és ha most visszahajtom, akkor ott lesz egy fehér csík. Szóval most lehajtom, mert már ilyen sokat nőttem - mint egy kib óvodás - és elviszem. Amúgy is ráfér már mert ki van kopva. Még soha nem csináltam ilyet, de 1400Ft-ot megér. Ha jó lesz, akkor lesz egy szinte új gatyám, ha meg nem lesz jó akkor 1400Ft-ért vettem magamnak egy itthoni szerelős gatyát. Azt hiszem még ez sem olyan nagy tragédia. Viszont új farmert most biztosan nem akarok magamnak venni 10e forintért. Egy próbát megér. 
Azt hiszem kicsit túlsulykoltam  a témát. Most megyek előkészíteni a boronatárcsát a sütéshez.

Születésnap

2011.03.16. 15:50

 Soha nem voltam híve annak, hogy facebookon mindenféle embereknek boldog szüLetésnapot kívánjak, de esküszöm ezentúl így fogok tenni, mert ma nagyon boldog voltam, hogy ilyen sokan megemlékeztek rólam. Még akkor is ha az egyharmada, csak azért tette mert látta, hogy ma van.
Valahol persze szánalmas, hogy az ember csak neten keresztül kap pár jó szót, de ennek rendkívül jó orvoslata az, ha az ember utána szervez egy remek szülinapi bulit valahová.
Egyelőre még kérdéses, hogy hol lesz, meg hogyan és mint, de LESZ!

A hétvégén talán még pár havert is áthívok a kertbe egy kis sütögetésre, de a nagy buli az szerintem jövő hét végén lesz majd valami külsős helyen, mert már nagyon megutáltam, hogy minden buli után hányást kell takarítani, meg mosogatni kell.

Mindenesetre nagyon jól esett, hogy ennyien gondoltak rám. Még olyanok is, akikkel az utóbbi időben nem is nagyon beszéltünk, de egy percre mégis gondoltak rám. Azt hiszem - kifolyunk a küszöb alatt - hogy az ilyen apróságok miatt éri meg élni.
Azt hiszem, hogy több mint 60 wallpost és több mint 10 privát üzenet azért csak jelent valamit. Egy kibbbaszott celeb félisten vagyok!

2011 03 06

2011.03.06. 10:29

 Tegnap annyi minden összejött, hogy nem volt időm írni. Tegnap egész nap videót vágtam és csak este 7 körül végeztem vele. Utána volt 20 percem összeszedni magam és elindulni Nikihez, mert náluk volt ilyen összeülős. Geryék is átjöttek és szolidan beboroztunk. Pontosabban Ágival mi ittunk, Nikinek meg elég volt az a két pohár bor, amit megivott.
Ma még itthon van Judit, délután megyünk mamához, késő délután jön Niki, este pedig törit kell tanulnom. De szerintem megint az lesz belőle, mint eddig mindig, hogy majd az első 4 órában megtanulom, amit kell.
Most még kaptok mindenfélét, kárpótlásul a tegnapi hatásszünetért.

Munka

2011.02.15. 23:48

 A napokban nem nagyon voltam aktív, de ez csak annak köszönhető, hogy most megint van egy kis kreatív munkám, és az most eléggé lefoglal. Ha majd lesz eredménye, akkor úgy is kapjátok az infót.
A napjaim továbbra is telnem, múlnak. Nagy izgalom igaziból nincs. A suli egyre inkább üdülő központ, meg ilyenek.

Ma voltunk Gerynél, mert Bencének volt születésnapja. Elég lightos party volt, de nem is nagyon vágytam most másra. Úgy volt hogy dolgozok, de aztán sikerült pár órára átugranom. 6-től fél 9-ig egészen pontosan.
Voltak új arcok is, és persze a haverok. Volt egy srác, akit mondjuk ott helybe meg tudtam volna ütni. Egyszerűen annyira irritált minden megmozdulása, hogy már attól rosszul voltam, ha nekiállt beszélni.

Most megyek. Még meló. Közbe kaptok egy kis kontentet mára is.

süti beállítások módosítása