Munka

2011.02.15. 23:48

 A napokban nem nagyon voltam aktív, de ez csak annak köszönhető, hogy most megint van egy kis kreatív munkám, és az most eléggé lefoglal. Ha majd lesz eredménye, akkor úgy is kapjátok az infót.
A napjaim továbbra is telnem, múlnak. Nagy izgalom igaziból nincs. A suli egyre inkább üdülő központ, meg ilyenek.

Ma voltunk Gerynél, mert Bencének volt születésnapja. Elég lightos party volt, de nem is nagyon vágytam most másra. Úgy volt hogy dolgozok, de aztán sikerült pár órára átugranom. 6-től fél 9-ig egészen pontosan.
Voltak új arcok is, és persze a haverok. Volt egy srác, akit mondjuk ott helybe meg tudtam volna ütni. Egyszerűen annyira irritált minden megmozdulása, hogy már attól rosszul voltam, ha nekiállt beszélni.

Most megyek. Még meló. Közbe kaptok egy kis kontentet mára is.

Farsangi buli

2011.02.11. 19:13

 Pár napja szóltak, hogy lesz valami nagy frasangi buli a volt sulimban. Gondoltam, mi sem lehetne nagyobb poén annál, mint hogy a kis pöcsösökkel beöltözve bulizzon az ember. Hamar rá kellett jönnöm, hogy még az is nagyobb buli lett volna, ha itthon porszívózok.

5-től 8-ig volt a nagy party, de én már 6:10-kor leléptem, mert annyira nem ment a dolog..
Az alap koncepció az volt, hogy majd jön egy pár haver és akkor az majd mekkora poén lesz, hogy mi beöltözünk. Hát nem volt nagy poén. Rajtam kívül csak lányok öltöztek be, ők is csak kurvának. Jelezném, hogy ez volt az egyetlen poén a szövegben, és ez se a sajátom.

Viszont találkoztam egy csomó régi tanárral, meg pár régi sulistárssal. A tanárok ilyenkor nagyon jófejek persze - van amelyik tényleg, és van amelyik csak úgy csinál. A legviccesebb az egészben az volt, hogy olyan tanárok is odajöttek hozzám, akik a büdös életben soha nem tanítottak, és még csak a nevemet se tudhatják. Mégis úgy jöttek oda, mintha puszi haverok lennénk még Vietnámból. 

Sok ember úgy jött oda hozzám, mint akit ezer éve ismernek, nekem viszont lövésem sem volt arról, hogy kik ők. Ilyenkor jön jól az "üveges szem, derűs mosoly". Volt akinek még puszit is adtam és hozzátettem, hogy de rég találkoztunk. Ez mondjuk valahol helytálló, mivel én arra sem emlékszem, hogy egyáltalán valaha találkoztunk volna.

Az én jelmezem nemes egyszerűséggel dr. House volt. Az egyetlen árulkodó jel arról, hogy nem oda tartozom, csak annyi volt, hogy 5-6 évvel idősebb voltam mindenkinél és egy bottal járkáltam. 
A sánta köcsög imidzsemen kicsit javított, amikor kitettem egy dr. Gergory House névtáblát, de összeségében ez se tett a buli partiarcává.

Amúgy megdöbbentő volt figyelni a kis tiniket. A csajok úgy néztek ki, mintha most jöttek volna valami pornó expóról. Már az ötödikes csajok között is volt olyan, aki alapozó, rúzs és kihúzott szem kombóval támadott. 
Elkurvult a világ!
A srácok meg simán kurva lazák voltak. Hosszú haj, butazene, villanygitár. Amelyik meg nem, az meg emós tektonik félisten, meg ilyesmik. Fura volt.

A buli amúgy rendkívül színvonalas volt. Mint kiderült, volt 200Ft belépő - kaptam is pecsétet a kezemre. Volt holdacska, halacska, répa, napocska, meg ilyen faszságok. Én egy nyulat választottam, azt remélve, hogy ez most olyan mint a Mátrixban.. Kövesd a fehér nyulat..

A hülye picsa "kemény vagyok" Évanéni (igen, egybe) azért most is ott volt...

Borozgatunk

2010.11.12. 16:22

 Tegnap este itt volt Cinky meg Peti és elég jó volt a hangulat, azért nem volt semmi poszt tegnapra.
A buli olyan jól sikerült hogy este 9 re már mata részegek voltunk. Fejenként elpusztítottunk 2 üveg bort, meg közbe elszívtunk 3 pipát. Ment közbe a hülyeség, meg a zene, szóval nagyon jó volt a hangulat.
A mai nap miatt se kellett aggódni, mert ma ugye nem volt suli. Jó világ van. A mai napot főleg saját meló tette ki, illetve a délutánt meg Szaszu prezentációja. Imádok ilyen kreatív dolgokon dolgozni. Kellett csinálni egy ppt-t. Photoshopba szépen megterveztem az egészet és fel lett töltve csomó szexi mozgó animációval meg ilyenek. Kurva jó lett szerintem. Mondjuk tíztől négyig csináltam :D Hozzá kell tenni, hogy több mint 30 dia..

*

2010.11.07. 13:00

 Tegnap voltunk Bridgeben. Elég durván televolt. Találkoztunk jó pár arccal, mondjuk Balage és Kömi sokáig nem tűntek fel, de egyszerűen akkora tömeg volt, hogy úgy voltunk vele, majd előkerülnek, mi ugyan nem keressük meg őket.
Újdonság számba ment, hogy rengeteg buzi volt. Nincs semmi bajom velük, de undorító volt, hogy vonaglottak. Mondjuk volt pár pillanat, amikor különösen vicces volt - amikor párna körbeállták és kiröhögték őket.
Nem maradtunk sokáig, fél 3 körül már jöttünk el. Mondanám, hogy nem volt az igazi, de én soha nem voltam oda a szombati Bridge partikért.
Találkoztunk Zsanival is, de ahogy elnéztem már nem volt toppon, mert úgy megijedt tőlem, vagy inkább úgy mondanám, hogy már nem nagyon ismert meg :D
Ott volt amúgy Bori, Kata, Cinky, Kömi, Balage, Chris, Előd, Szaszu és Mircsi is. Egy futó pillantásra még Szilágyi kollégát is láttuk.

Gömbözz promó parti

2010.07.10. 23:19

 Ma voltunk ugye gömbözz partin, ami fergeteges sikert aratott. A résztvevők mind élvezték, és páran meg is állapodtunk, hogy ha lesz pénzünk összedobunk egyre ;)
A buli értékelőjét a Gömbözz! blogon lehet elolvasni a képre kattintva ;)

Nyugi

2009.12.09. 21:14

Ma nem volt semmi extra. Kiosztották a törim ami 3 as lett, nagy kaland. Mondhatnám, hogy ki kéne akadnom, és hogy kurva ideges voltam, mert csomó feladatra simán adhatott volna több pontot, mert az tuti, hogy 4 es meglett volna, de fél oldalas feladataimra 1 pontot adott meg ilyenek. Aztán rájöttem, hogy kurvára tök mind1, hogy mit mondok, mert ő nem az a fajta tanár, akit egy picit is érdekel..

A többi órán semmi. Itthon pihenő. Végre találkoztam Nikivel, már hiányzott :) :$ Úgy tűnik kezd kirajzolódni a szilveszter is. Nem megyek sehová, itthon ülős nyugis szilveszter lesz abszolút baráti körben. Niki, Andi, Balage. Veszünk pár üveg pezsgőt, aztán viszont látás.
Most marketinget kéne tanulnom, mert holnap témazáró, de egy betüt nem tudok belőle, de erősen érik bennem, hogy inkább holnap reggel kéne korábban felkelni, mert már most nagyon hulla vagyok, és a marketing az megint tuti lenne egy óra.. :S
Tudom, hogy a tökötök kivan, hogy mi történt velem suliban, de igaziból ma más nem nagyon történt. Ja de! Felvezettem apunak, hogy kéne egy új farmer, mert már leéltem a mostaniakat, erre azt mondta ott a péztárcája, vegyek ki egy 10est. Nem tiltakoztam. Mondtam, hogy akkor ezzel le is tudtuk a karácsonyi ajándékomat.

Másik történés. Megkért Gery hogy nyomjak egy kis promót a szilveszteri bulijának. Pontosabban ő is szervezője a partyhajón lévő szilveszteri bulinak. A belépő 2900 a héten úgy tudom, de nem fix. Akit komolyabban érdekel annak adok még infót. A partiinfó itt meghallgatható!

süti beállítások módosítása