A napokban írt Huszonévesek a győri szórakozóhelyeken bejegyzés nagyobb port kavart, mint gondoltam, aminek őszintén örülök. A bejegyzés egyben a legjobb bizonyíték arra, hogy sokan annyira ostobák, mint a föld. 

Az ilyen bejegyzésekben az a legjobb, hogy csak az érti meg, akinek van valami fogalma a világ folyásáról. Ebben az esetben még talán erről sem beszélhetünk, mivel vannak olyan sorok a bejegyzésben, amelyek egyértelműen utalnak rá, hogy ez egy szemen szedett hülyeség. (Az hogy tinik lepik el a lapost, az valós - nehogy ismét félreértés essen).

Rengeteg olyan kommentet és biztatást kaptam, amihez csatolva volt pár ismerős megjegyzése. Az elmúlt pár napban ezeken röhögök főleg, hogy volt olyan, aki tényleg elhitte, hogy a szülők a fűtés miatt aggódnak, vagy hogy Orbán Viktor tényleg MILF hitelt akar. 
Ez rettentő mód elkeserítő és igaziból számomra inkább megdöbbentő, mint elkeserítő. A legszebb az egészben, hogy van, aki még el is diskurál a Facebookon, arról, hogy micsoda dolog ez.
Azon persze senki nem háborodik fel, hogy újabb leminősítés van a nyakunkon. De hát ilyen ez a világ. 

Mindazonáltal nem szidok én senkit, mert hát a napi pár ezer néző közül, biztosan van elég olyan, aki őszinte felháborodással olvassa a cikket. És persze biztosan van olyan is, aki mosolyog egy kicsit a bajsza alatt.

Google plus

2011.08.13. 12:41

 Már nem annyira új a dolog a neten, és nem is ezért akarok írni róla, hanem inkább egy kis áttekintés, hogy miért jó, miért nem jó, mi van rajta, miért érdemes beregelni - mert hogy érdemes.
Adok majd pár tippet is, hogy mivel lehet elindulni rajta, és mik a buktatók.

Kb. 2 hónapja indult útjának a Google Facebook gyilkos közösségi honlapja, aminek a konkrét célja az, hogy földbe tiporja a már nem feltétlen monopol helyzetben lévő Facebookot.
A netes hypenak köszönhetően az oldal elég hamar megtelt emberekkel. Az első egy héten több mint 20 millió regisztrációt jelentettek az elemzők. Ehhez a Facebooknak sokkal több idő kellett.
De elég a rizsából, jöjjenek az észrevételek.

 Sokadik alkalommal látom kint a "A nevemet tudhatod, de az életemet nem ismerheted! Hallhattál arról, hogy miket tettem, de fogalmad sincs róla, hogy mit miért csináltam!" idézetet.
Ez szinte egy olyan örök klasszikus, mint hőn szeretett Coelho bármely csodás idézete. 

Néha tényleg szeretek a Facebookon lapozgatni, mert annyi problémás embert látni, hogy szinte öröm nézni, ahogy szenvednek. Az embernek valahol jó látni, hogy nem csak neki szar, hanem másnak is.
Ez mondjuk majdnem biztos, hogy hungarikumnak is mondható. "És a magyarok miért nem másznak ki az üstből? / Mert ha egy kimászna, a többi visszarántja"

Másfelől azért megnéznék egy ellenőrzött kísérletet arról is, hogy a tinédzserek mit éreznek olyankor, amikor megosztanak valamit? Sokszor elcsodálkozom, hogy miket írnak ki a népek.
Tudom, hogy lerágott csont, de pl amikor xy kiírja, hogy szar az életem, meg akarok halni, akkor rendszerint a barátocskái odaírják, hogy nem lesz semmi baj, majd jobb lesz.
Aztán meg visszaír, hogy ti ezt úgy se értitek.

Felmerül a kérdés, hogy akkor mi a mocskos retkes fasznak írta ki, ha egyszer senki nem érti. Ilyenkor bekommentelném alá, hogy hosszában vágjad kád forró vízben.

Ennyi volt a mai facebook agyfasz rovat ;) Szép álmokat ;)

 A napokban hullott ki az a csontváz a szekrényből, amely kérésünkre elmondta, hogy Gyurcsány egy BKV-s kincsesládába 20 millió forintot nyújtott át neki, elporladása előtt, csak azért, hogy titokban tartsa: "azt hazudtuk éjjel nappal, hogy a Facebook nem okoz függőséget [...] elkúrtuk, nem kicsit nagyon".
Orbán Viktor most azonban felkereste régi barátját, Dévényi Tibort, és megkérte, hogy leplezze le neki, az elmúlt 3 év legnagyobb Gyurcsány csalását. Hála istennek mind a három ez volt.

Gyurcsány mulasztása a mai napig kihat ránk. Ha időben figyelmeztettek volna minket, akkor most nem lennénk Facebook függők. Egyes becslések szerint, a gazdaság előbb fog tönkremenni az elbutult tinédzserek miatt, mint hogy elfogyjon a kifli a 82573-as számú Tesco Globál áruházból. 
A fiatalok leépülése egyértelműen a népszerű közösségi oldal számlájára írható. A statisztikák egyértelműen kimutatták, hogy a gyerekek mintegy átlag 300 ismerőse olyan mértékű hírfolyamot generál a szakértők által csak wall-nak hívott helyen (magyarul: fal), hogy ezt a tinédzserek csak hosszas böngészéssel tudják semlegesíteni. 
A régi piros drót - kék drót módszer itt már sajnos nem működik, mivel az egész oldal kék. Aki mégis hadjáratot indít a Facebook ellen, azt az iwiw kezelhetetlen felülete és a még fent maradt nagyszülők fogják sekélyes agyműködésbe taszítani. 
Akinek a lelke még ezen sötét bugyrokat is túléli, azt a Facebook függő közösség halálra utálja. 
Dr. Sinkovits Nóra elmondta, hogy a "bazd meg te buzi iwiw-es" mondat sorozatos ismétlése maradandó károsodást okozhat, illetve az (ne olvassa fel hangosan!) "avadeka-iwiwre" varázsige teljesen megsemmisíti az áldozatokat. 

Gyurcsány Ferenc nem kívánta hosszasan kommentálni a dolgot, csak annyit mondott el, hogy nagyon sajnálja és már belátta hogy mulasztott. 
" [...] Ez egy olyan lépés volt az MSZP részéről, amely egyértelműen azt mutatja, nem szabad elvakultan külföldi közösségi oldalakat behozni az országunkba. A párt-társaimmal úgy gondoljuk, hogy ez egy jó példa lesz az elkövetkezendő időkben is az újabb szociális oldalak betörésekor a későbbi generációknak."

Orbán Viktor összefogásra szólította fel honfitársait és biztosította őket, hogy a Facebook okozta veszteségek miatt most már csak egy egészen kicsit kell összehúzni a nadrágszíjat.

A Facebook függőség gyorsan orvosolható egy "ROUTER" segítségével. Aki már megvásárolta, annak nincs más dolga, mint a DOMAIN FILTERING opciónál hozzáadni a www.facebook.com oldalt és a státuszát DISABLEDRE állítani.
Akinek nem telik routerre, azt a kormány a vésztartalék alapból segíti ki, a falvakban pedig mozgó router árus kocsik cirkálnak. Ezeken a kormány által kiadott router támogatási kupont is elfogadják.

Stars on Facebook

2011.04.23. 12:13

 Julian Smith videója volt eddig talán a legjobb ilyen téren, de most itt van egy másik videó is. Gondolom ha végignézitek, akkor ti is találtok majd olyan ismerőst, aki pontosan illik a képbe. Én majdnem minden embertípushoz tudtam rendelni valakit. 
Aki ilyenre is vetemedne az a Facebookon ha lájkolj az oldalukat, akkor ott az ismerősei között tud is szétosztani ilyen díjakat. Have fun ;)

A szakma szégyenei

2011.03.06. 22:28

 A napokban egyre több blog indul és sajnos egyre több az olyan köztük, ami nem minőségi tartalmat hoz le. Én is csak egyvalaki vagyok a sok közül és én ugyan nem ítélkezhetek felettük, de csak remélni tudom, hogy ez a blog más, és nem csak azért jönnek ide az emberek, hogy butaságokat lássanak.
Remélem, hogy azért jönnek ide, mert minőségi tartalmat keresnek, ami akár lehet bohóság is, vagy akár vicces videók, de semmiképen sem olcsó, szar poénok, amiket már legalább tízszer hallottunk.

Pontosan az ilyen blogok ellen szeretném felemelni a hangom. Az olyan blogok ellen, amik elhivatottság nélkül készülnek, és a szó szoros értelmében csak teleszarják az egészet. Nem akarom nevén nevezni ezeket a blogokat, szerintem mindenki tudja, hogy miről van szó.

Aki úgy érzi, hogy neki is elege van az igénytelen és ostoba blogokból, vagy akár kolléga, és szintén blogol és nincs megelégedve, az itthoni blogélettel - nevezzetek kockának de van ilyen - az kérem, hogy lájkolja ezt a bejegyzést, és terjessze facebookon-megosztással.

Nem kívánok hadjáratot indítani ellenük. Nem is tehetem, de szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy nem ezekről kéne szólnia a blogolásnak.

Remélem, hogy az én olvasóim meg vannak elégedve a blog színvonalával. Igyekszem tartani. Lájkoljatok és osszátok meg sokan!

-update-
Azt mondják az okosok, hogy ez az oszd meg dolog is szar, szóval elég ha lájkoljátok :D - remélem értitek..

Kezd elkurvulni a Facebook

2011.02.28. 23:25

 Eddig nem volt semmi gond, mivel a sok szar idegesítő cucc alkalmazás formájában volt kinn a falon és azokat simán le lehetett távolítani. 
A mostani szar viszont nem is facebookon van, hanem külsős oldalakon, ahol lehet még üzbég szamarakat is lájkolni. Nincs is ezzel semmi gond. Azt hiszem ezt hívják szabad vélemény nyilvánításnak, de engem kurvára nem érdekel, hogy ki mit lájkolt és hogy hol.
Így mondjuk ez sem igaz, mert érdekel. Csak van mondjuk kb az ismerőseim között durván 20 ember, aki azzal szórakozik, hogy amelyik oldalon van lájk gomb a bejegyzés alatt, akkor arra rányom, mert örül neki, hogy el bírt olvasni egy szájbakúrt bekezdést és fel tudott fogni egy rajzot. 
Gratulálok! 

Szóval ezúton kérek szépen mindenkit, hogy ne lájkoljon agyba főbe minden szart. Amit úgy ítél meg, hogy tényleg tetszik neki és ne adj isten még talán fel is röhögött rajta, csak arra nyomjon rá. 
Ez alól természetesen kivétel az én blogom, mert itt minden lájkolni kell! 

Ps.: bazz, most már vannak olyan oldalak is, ahol két lájk gomb van és választani lehet X/Y körül, hogy szerinted melyik jobb. Beszarok bazmeg!

Twitter my Yahoo

2011.02.08. 19:05

via

 

 A játék lényege, hogy a játékosok abc betűivel kezdik az új mondatokat. Hav fun ;) 

süti beállítások módosítása