Gangsta' smurfs

2012.08.29. 22:57

ZZ51111626-550x768.jpg

Az Al Kaida marketinget tanul

2011.08.29. 12:49

A sorozatos kurdacok után rájöttek az Al Kaida tagjai, hogy akkor lesznek igazán hatásossak a megfélemlítésben ha a gyerekeken keresztül teszik ezt meg. Újfajta fenyegetés a nyugatnak, itt a kifordított plüssállat!

A vezetők elmondták, hogy mivel a csoport már kezdi elveszteni a régi hírnevét az USA-nak köszönhetően, ezért újfajta megközelítést alkalmaznak. Rájöttek, hogy mint a termékek többségét, a terrort is el lehet adni a gyerekeken keresztül.

Nincs is annál rosszabb, mint amikor egy kisgyerek meglátja a kibelezett maciját, vagy nyusziját. Ez természetesen egy öngerjesztő folyamat, mivel a gyerekek ijedtsége a szülőkre is átragad, íly formán kifejtve végleges hatását. 
A szülők féltik gyerekeiket, mert New Yorkban Irén után találtak pár bombával felszerelt plüssőt is. Ez minden reményt elvesz a gyermekektől, mivel így más a nagyi sem mer hozzányúlni, megmentenő őket tehát lehetetlen.

AZ FFGyK (Fisi Fosi Gyermek Kommandó) vezetője, Kis Bence elmondta nekünk, hogy drasztikus lépésekre szánják el magukat és az összes Al Kaida szervezethez közelálló ember ölébe kaksiznak, ha lesz rá lehetőségük.

A hajtás után megdöbbentő képek, csak erős idegzetűeknek. 

Pólót tejesdobozból

2011.08.09. 20:08

 Ha van zsacskós tej, akkor miért ne lehetne dobozos póló? Hát pont ezért van! A Lega Lega alapvetően füzetekkel és naptárakkal húzza a piacot, de pólókat is gyártanak, amihez most megálmodták ezt a nagyszerű csomagolást is.
A dobozban a friss pólónk mellé kapunk egy kis füzetecskét is, amibe üres óráinkba azt írunk és rajzolunk, amit csak akarunk.
A doboz oldalán természetesn a felhasznált alapanyagok is szerepelnek, mint ahogy az egy jó tejesdobozhoz illik. Ezen kívül a nem is fel van rajta tűntetve, ha a színek alapján nem lenne egyértelmű, hogy kihez melyik tartozik.
A pólót dobozba ötlet egyébként, nem is olyan messziről, Horvátországból jött.
Hajtás után még pár kép.

 Idén 1000 éves a magyar konyha! Ebből az alakomból az ország legjobb szakácsai és cukrászai sürögnek forognak, hogy valami maradandót alkossanak az ezredév emlékére.

Több haza mestert is megkérdeztünk, hogy mivel rukkolnak elő, de a többségük hallgatásba burkolódzott, mert nem akarták felfedni titkukat.
Lajos Géza volt az egyetlen, aki nyilatkozott nekünk. Az ő különlegessége, a füstölt torta olyannyira egyedi, hogy nem kell féltenie senkitől, ő is a nagyapjátül tanulta a receptet.
A torta nagyon különleges, pontosan ezért nagyon nehéz elkészíteni. Az alapját egy vaskos és még friss szalonna adja. 
Természetesen a dolog nem ilyen egyszerű. A tökéletes ízkombináció sokban függ a füstölés menetétől, a használt fa típusától, a páratartalomtól és még nagyon sokmindentől. 

A díszités sem mindennapi a nemmindennapi tortán. A habnak tűnő költemény nem más, mint egy adag háj. Az igazán puhára paszírozott hájat pont úgy nyomják rá a tetejére, mint a tejszínhabot. 
Az öröm nem marad el, az elkészült sütemény pompásan fest.

Az ilyen, és ehhez hasonló ízköltemények miatt rengeteg túrista látogat el Markotabödögére. A helyi stadion ad helyet az egész hetes rendezvénynek. A sztárvendég nem más, mint a Belga, akik a Hús című számukkal tervezik meglepni Lajos Gézát.
Az idelátogatóknak a helyi önkormányzat rengeteg standdal készült, illetve a beléptető kapunál egy 200Ft-os zseton ellenében ülőpárnát és bögrét is osztanak.

Polgár Jenő elmndta, hogy a hatalmas fesztivál költésgeit jórészben EU-s támogatásokból valósították meg, illetve az MCSZ (Magyar Cukrászok Szövetsége) 83db marcipán cukorrépát sorsol majd ki a nézők között.
A hátsó koncert sarokban pedig a záró napon még Fluor Tomi is fellép egy szippantásra. 

A rossz Barbie

2011.08.06. 21:00

 Szinte magam előtt látom a régi Barbie reklámokat, amiben bemutatják, hogy milyen jól meg lehet fésülni a haját, és van hozzá alapból 5 pár cipő, meg kis ruha, meg még isten tudja mi nincs.
Mariel Clayton pont ezt ragadta meg, ezt a tökéletességet és ártatlanságot, amit Barbie képvisel és teljesen a visszájára fordította. Mi lenne, ha Barbie mondjuk alkoholista lenne, vagy drogfüggő, vagy nemes egyszerűséggel egy gyilkos?
A tovább utáni képeken ezt nézhetjük meg. Sokszor a valós életben egy ilyen modell lány élete tényleg inkább a lenti képekhez hasonlatos, hiszen nap mint nap hallani lehet, hogy drogtúladagolásban halt meg, vagy alkoholfüggő, stb.
A tovább után még jó néhány kép a rossz Barbieról. Érdemes figyelni a kivitelező kreativitását is. 

Napi WTF kép

2011.08.06. 20:10

 

Irány a könyvtár!

2011.08.03. 23:37

 Zseniális négy! Pont! Igaziból már én is gondolkoztam hasonló videón, de eddig még nem sikerült összehozni, pedig már van pár ötlet. 
Mindenesetre kurva jól lekoppintották az eredeti ötletet ;)

Graffiti mobil

2011.07.21. 04:31

 A Barbie mobil már nem menő. Főleg nem a graffitisek körében. Egy ilyen busz viszont minden utcai művész nagy álma lehet. Van benne minden, ami kell. Első körben ugye a festék, meg persze új fúvókák, de van itt maszk, feszítővas, kötél és erőcsípő is.
Aki nem hiszi, járjon utána a tovább mögött.

Late night

2011.07.21. 03:53

 Ezen beszarsz! Pedig van ilyen!

Azt hiszem nincs mit mondani. Néha én is így érzem magam :)

süti beállítások módosítása