Egyszerűen nem tudok betelni a Massive Attack nagyszerű zenéjével. Nem most volt, amikor megmutattam a lemezt, de még most is erősen függő vagyok. 
Rengetegszer írtam már arról, milyen nagy élmény is az nekem, mikor egy üveg iceteával, zenével és nyugalommal ülhetek egyedül a szobámban. 
Igaziból soha senki nem jelzett vissza ilyen bejegyzésekre, hogy "igen, pontosan tudom miről beszélsz", ezért még párszor el fogom mesélni, hogy már megint egy ilyen este van - ami egyébként abszolút nem bánok.
Hangosan szól a zene a szilikonból, még a billentyűk kattanását sem hallani, közben pedig szinte egy másik helyen vagyok. 
Ilyenkor néha picit azt képzelem, mintha olyan lennék mint Csabi. A mai napig megvan a fejemben egy pillanatkép róla, mikor lent ültünk az albiban. Sötét volt, csak a monitor világította meg az arcát és valami hasonló zene szólt. Beleszívott egyet a cigarettájába. Szinte hallani lehetett, ahogy az apró dohány morzsalékok pattogtak a parázslatban. 
Az emlékképemben más nem is látszik, szinte elhalványult a világ, csak a kifújt füst, ahogy gomolyog a monitor fényében. A keze az egér és a billentyűk között járt, miközben az a fura "radírgumis" groteszk mosoly ült a szája sarkában.

Csodálatos esték voltak ezek. 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.