2011 02 18

2011.02.18. 09:23

 Tegnap este végre befejeztem a melómat és most megint kezdem magam kicsit utolérni. A tegnapom egészen jól sikerült. Reggel még úgy mentem be, hogy na megint egy ilyen fostalicska nap lesz, aztán végül suli után simán jókedvem lett. 
Délután még találkoztam "Szandival" és egy jót beszélgettünk. Rábeszélt - nem kell sokáig a kinti mínuszok után - hogy én is igyak forró csokit. Mint kiderült a Vendelinben igen is tudnak jó forró csokit csinálni. 
Hazafelé még találkoztam Esztivel, aki "rokonnal". A kolesz kaja után nagyon örül egy kis házi húslevesnek itthon. Na meg persze én is, mert jobb idő se lett közben.

Este még befejeztem a melómat és most igen büszke vagyok magamra. Szerintem elég jól sikerült, de az öndicséret mindig büdös.. 
Olyan szempontból is volt az este, hogy én alapvetően éjszakai életmódot élek - mint ahogy tegnap is - és ez meg ugye nem annyira egyeztethető össze azzal, hogy másnap meg iskolába kéne járni. 
Ma nincs első három órám az ürülőközpontban, szóval most 9:22 van, de még lesz időm hajat mosni, enni és laza tempóban elindulni a suliba.
Rájöttem amúgy, hogy az nagyon sokat dobna a dolgon, ha csak 9re vagy 10re kéne suliba járni. Az emberek többsége amúgy sincs fent 1-2 után már, és így akkor még ki is tudnánk magunkat aludni. 
Mindegy. 

Most megyek is, de azért még kaptok fasza eBay reklámot ;)

Bridge

2011.02.13. 10:08

 Tegnap este megértük azt az alkalmat is, hogy a Bridgeelő banda egyik tagja sem volt ott. Ennek mondjuk közvetett oka lehet az, hogy tegnap volt a kiszavazás. 
Tegnap délután kitaláltuk páran facebookon, hogy menjünk be este Vendelinbe és igyunk egy pohár sört vagy valami. 
A dolog végül annyira jól sikerült, hogy még bridgebe is átmentünk és kettőig maradtunk is. Az első félóra/óra még nagyon nyögve nyelős volt, aztán kb. éjféltől megindult nekem is a lábam. Hála istennek volt pár rockosabb szám is.
Chrissel és Borival nagyon elvoltunk. Készült pár kép, de csak Vendelinben.

@Vendelin

2010.12.18. 01:01

 Most értünk haza vendelinből. Impró elég erős volt. Matyi és Tyúkember messze vitte az előadást, de erről majd inkább egy rating posztban. Ott volt mindenki, Niki, Beni, Gery, Bojki és Persze Judit is.
A nap heppöning után átmentünk vendelinbe, ahol még helyet is szorítottak nekünk Nándi asztalánál. Marha jókat dumáltunk. Edéről kiderült, hogy hatalmas Tom & Jerry fan, szóval hamar volt közös pont.
Most megyek is, mert holnap reggel Juditot fel kell tenni az első vonatra. De majd jön a többi is ;)

Szandra

2010.08.18. 14:16

 Ma korán kellett kelnem mert ma találkoztam Szandrával. Már nagyon régen nemt találkoztunk és most jött Győrbe ilyen mindenkivel találkozok napra és engem is beiktatott. 
A vendelinben találkoztunk és egy csésze káve mellett mindent megbeszéltünk. Mesélt ő is, én is, szó szót követett.
Elég jól eldumáltuk az időt, mert 9:20 kor találkoztunk és 12:30 ig együtt is voltunk. Kikisértem a buszmegállóba is, ahol Rékával találkoztunk. Mentek dokihoz de én leváltam tőlük. 
Jó volt végre kimozdulni itthonról, és jó volt újra látni Szandrát is. Azt hiszem be kell ütemeznem valamit holnapra is. Meg holnap már jön haza Judit is. És még a halakat is el kell rendeznem.. :S Meg rendet kell raknom mert most már nekem is csatatér jellegűnek tűnik a szobám - és akkor Judit mit mondana rá..?
Amúgy van egy csomó jó ötletem miavel még fel tudnám dobni a szobámat, szóval Andi és Balage ha van kedvetek akkor valamikor gyertek át és megint tartunk egy ilyen dumálós szobaépítős napot. Főleg dekoráció és interior design (aztakurva milyen szavakat használok o_O )

Import Impró

2010.01.03. 22:45

Bojek említett pár napja, hogy lesz előadásuk. Igaziból nem tudtam, hogy mi is ez. Csak azt tudtam, hogy ez ilyen színkör, előadnak, próbálnak, és hogy van ilyen és jó.
Nem nagyon tudom szavakba önteni, hogy mit éreztem előtte. Igaziból kicsit tartottam tőle mikor ajánlotta, mert féltem, hogy talán olyan lesz ami nekem túl elvont (performance művészet), vagy túl komoly, és majd csak üveges szem, derűs mosoly effektus lesz a vége, de nagyon pozitívan csalódtam.
A dolog lényege, hogy van egy összeszokott banda, és nincs semmi kötöttség, kicsit úgy kell elképzelni, mint a stand up comedyt, jobb példát nem tudok.
Vannak az alap próbák, ahol gyakorolnak, gondolom főleg improvizálást, és témákat, de az előadás érdekesebb volt (ja mert ugye véletlen a  próbára is befutottam..)
Mikor már megtelt a nézőtér és rendeződött mindenki, akkor mondták is el, hogy hogy fog kinézni ez a dolog. A lényeg az hogy itt a nézők szabják meg hogy mit akarnak látni. Kiválasztanak pár szereplőt, helyszínt, kapcsolatot (ki kinek a kije) és már indul is a dolog. Persze előadás közben is lehet jelentkezni (bekiabálni), hogy mit látnál így a helyzetek elég komikusak lenni. (Üzbég paraszt felesége ebédet hoz a férjének, aki közbe puskával öli a bosnyákokat, de közbe a juhokra figyel, mert pásztor, a nőről meg kiderül, hogy az üzbégek beépített robot kéme - ezt a jelentkezők rakták össze, ez lett a végkifejlet, közös visszaszámlálás után kezdődik a szín.)
Nabazmeg! És akkor ezt add elő. Úgy se kellék, se semmi, csak max egy szék a színpadon és az improvizáció. A színészek zseniálisak, az alkalmazkodóképesség felülmúlhatatlan, és a jelenetkombinációk pedig egész egyszerűen nagyon szórakoztatóak.
Volt egy kis belépő, de nagggggggyon megérte az árát. (500ft) Ebből egy két órás előadásra futotta, ami szerintem azért elég jó. Nagyon ötletesnek/szórakoztatónak találtam, hogy a közönséget is bevonják az  egészbe, így te magad formálod a látványt.
Több játékot adtak elő. Mindegyik pár perces volt, így a helyszínek, szituációk még színesebben váltották egymást.
Volt egy olyan téma hogy: zenés orvosi animációs film 3 szereplővel. Képzeld el hogy Mickey egér a sebész, feltűnik Dagobert bácsi és füles farka is a történetben.
Nagyon jól szórakoztam, és bármikor máskor szívesen megyek majd. Elvileg lesz januárban előadásuk, talán nem is egy. A mostani  a Vendelin kávézóban volt. A révaival szemben, a kontúr papír és a lipóti között ha minden igaz, a volt Alibi bár helyén. Maga a hely nagyon hangulatos. Nyugis, könyvek a polcokon, baráti légkör (a csapos srác kb mindenkit a nevén szólít). Van darts, csocsó. Az árak is szimpatikusak.
Az előadások valszeg itt lesznek továbbra is, vagy a Radó Klubban, esetleg a Rómerben.
Még egyszer köszönöm Bojek, nagyon jó volt. felejthetetlen élmény.
9:30 ra kellett volna hazaérnem (nem gondoltam hogy több órás lesz, de annyira jó volt, hogy csak a legvégén jöttem el, 10:10 kor.
Andit már megfertőztem, szal legközelebb jön a support team is velem.
Ha lesz pontos időpont, helyszín, infó, akkor első dolgom lesz kirakni ide is.

-update- Van már facebookon is. - frissítés alatt, szal sok még nincs rajt, de már van :D

Today :: 2009 12 28

2009.12.28. 23:02

Ma jó napom volt. Főleg így a végére eléggé rendbe lett. Ma találkoztam Nikivel is, amit már nagyon vártam, mert utoljára egy hete találkoztunk, és most hogy itt voltak ezek a nagy családi összejövések már kellett.
Kicsit bűntudatom is van, mert úgy volt hogy Borinál körmözünk és jövünk ide vissza, de közbe hívott Bojek, hogy találkozzunk és ha menni kell, hát menni kell. Úgy volt hogy este találkozunk, de dután lett belőle, és nem akartam segget csinálni a számból.
De jó volt nagyon. Vendelinben voltunk, és tényleg nagyon frankó hely. Holnap is megyek, mert Bojeknek előadása lesz, és már nagyon kíváncsi vagyok, mert én még ő féle előadáson nem voltam.
Vendelin után jöttünk ide hozzánk, ettünk pizzát, boroztunk, megszakértettük a zenéket, szóval jó volt.
Most hulla vagyok, de még van filmem, lehet hogy nekiállok, de kb alvás lesz a vége, szóval inkább a holnap delőtt lesz a jó úgy érzem.
Pár nap múlva meg szilveszter, már azt is várom. Jó lesz összeűlni egy kicsit.

süti beállítások módosítása