A napokban sikerült tudomást szereznem egy beöltözős buliról, ahova még keresik a résztvevőket, ezért gondoltam veletek is megosztom.
A bulit konkrétan egyik ismerősöm szervezi egészen pontosan. A buli lényege az lenne, hogy minél többen részt vegyünk és egy elmebeteget bulizzunk.
Akinek van kedve és lelki ereje egy ilyen bulihoz, annak nincs más dolga, mint hogy beöltözzön. 

Az egyetlen kritérium, hogy a fiúknak viccesen kell kinézniük (ki nem néz ki viccesen egy jelmezben?) a lányoknak pedig szexin. Ennek csupán az a célja, hogy a lányoknak legyen min röhögni, a fiúkák meg ejtsék el az állukat - ergo mindkét nem örömmel érkezzen. De természetesen a fiúk is lehetnek kihívóak vagy szexik, ha épp úgy tartja úri kedvük.

A buli helyszíne a Zátony pub lesz (Bridge mellett). 
Sikerült a tulajdonossal is beszélni, így sör és hubi akció is lesz az arra vállalkozóknak. Pont az ilyen akciókért cserébe viszont annyit kértek, hogy tényleg csak a jelmezes banda legyen a helyen, így a kapukat 22 száz órakor kinyitják és 22:30-kor már csukják is. Aki addig odaért az odaért, aki nem, az kint marad.
Aki részt szeretne venni a bulin az csatlakozzon a Facebook csoportba és jelezze hogy megy, mivel a bejáratnál, csak azokat engedik be, akik fent vannak a listán.
Természetesen lehet hozni barátnőt, hapsit, kiskutyát, nagymamát, amit akartok, csak akkor jelezzétek, hogy hányan érkeztek.
Már csak a konkrét időpont maradt le. A buli időpontja tehát június 3-a, azaz most péntek. Ne felejtsétek, hogy csak fél óra van a check-in-re. 

Ja és még valami! Nem kell jelmezben odakoslatni, ha nem akartok egy fél városon keresztül zorrónak látszani, mivel lesz átöltözési lehetőség, illetve lesz ruhatár is (100Ft), aki esetleg nagykabátban érkezne a 30 fokban.
Akinek még kérdése lenne, az a Facebook csoport oldalán bátran kérdezősködhet, de akár még a weinie blog csoportban is. Ja és persze lehet attendingolni magára az eseményre is!
 

Bridge

2011.02.13. 10:08

 Tegnap este megértük azt az alkalmat is, hogy a Bridgeelő banda egyik tagja sem volt ott. Ennek mondjuk közvetett oka lehet az, hogy tegnap volt a kiszavazás. 
Tegnap délután kitaláltuk páran facebookon, hogy menjünk be este Vendelinbe és igyunk egy pohár sört vagy valami. 
A dolog végül annyira jól sikerült, hogy még bridgebe is átmentünk és kettőig maradtunk is. Az első félóra/óra még nagyon nyögve nyelős volt, aztán kb. éjféltől megindult nekem is a lábam. Hála istennek volt pár rockosabb szám is.
Chrissel és Borival nagyon elvoltunk. Készült pár kép, de csak Vendelinben.

Hatalmas parti van

2010.10.14. 20:42

 Itt volt Peti és Cinky még mindig itt van. Nyomjuk a pipát, meg a piát. Leo megy, közbe szotyi, duma, party feeling. Készült pár kép is, de azt majd csak holnap facebookon.
Ma már nem biztos hogy lesz sok kontent, de azért figyeljetek. Ha van esemény akkor az ide jön.

Bridge - Rómer

2010.08.29. 11:50

 Tegnap este voltunk Bridgebe Petivel. Nagyon böszmén sokan voltak, gondolom azért, mert az utolsó nagy parti nap volt sulikezdés előtt. Ahogy bementünk nyilvánvalóvá vált, hogy nem lesz helyünk leülni - ja mert hogy mi csak dumálni meg inni akartunk lemenni.
Gondoltuk sebaj, majd iszunk valamit. Hát mire a pultnál sorra kerültünk, csak az volt kb 20 perc. Egy darabig néztük a népeketa túlsó pult oldalából, de aztán hamar megérett bennünk, hogy ez nekünk most sok. 
Viszont találkoztunk Balagével és Kömivel is. Ők inkább parti pártiak, szóval ők jól érezték magukat. Még bent mentünk egy fél kört, aztán ki is jöttünk. Közbe találkoztam Marcival (Andi), Orsival és Mircsivel is - akin mondjuk meglepődtem :D
Még elnéztünk Rómer felé, de aztán 800ft-os beugró volt, szóval hazajöttünk. Nyugis éjszaka volt, és 500Ft-ból megúsztam az egészet ;)

Review :: Gery szülinap

2010.08.28. 12:02

 Tegnap voltunk Gery születésnapján Dámában. Hívtak Chrishez is, amit ez úton is köszönök még egyszer, de Gerynek most születésnapja volt, aztán végül oda mentünk.
A móka 6 kor kezdődött. Mi Nikivel próbáltunk időbe odaérni, de közbe eső is elkezdett esni, szóval végül apuja vitt el minket. Róla tudni kell, hogy nem fukarkodik a gázzal és kb 5-6000 es fordulattal ment átlagba a kis Suzuki. Nem volt halálfélelmem a vizes úton.. nem..
Köszönhetően ennek a technikának pontban 18:00 ra ott voltunk a helyen. Még senki nem volt ott, csak Bence és Beni. Velük jól eldumáltunk, meg előjöttek a Balatonos emlékek, szóval volt miről dumálni.
Hamarosan befutott a banda másik fele is, és egykettőre megjött mindenki. Persze volt még pár ember, aki később szállingózott be, pl Gergő is - de erről majd később.
A banda nagyrészét ismertem szóval nem volt baj. Akit pedig nem ismertem, azzal is egykettőre lespanoltunk. Hozzá kell tennem hogy volt pár gyanús egyén - "raj vagyok". De összeségében jó volt a társaság.
Gergő is befutott - full elázva, de legalább ő is megérkezett.
Geryék is elvoltak a srácokkal és hamar kitaláták hogy nekik most Bárány Attila - "rezidens vagyok a palace-ban" - lesz a kedvenc zenéjük, ezért kb a banda 2/3-a kiment levegőzni. Kint marha jól elvoltunk, mert hogy még az eső is elállt.
Főleg Nikivel, Katinkával, Nórával & Bencével, és Gergővel nyomultunk.
Egészen 1-ig bírtuk - ami mondjuk nem feltétlen sok, de mivel nem ittunk magunkat csacsira, ezért talán mondható normálisnak. Főleg mivel a banda 2/3 elötte nap 2-3-4 órákat aludt.
Ja és kaptam zenét Bogitól szóval majd mindjárt nyomom ide azt is.
Még hazakísértem Nikit és go haza ;)
Jó volt ;)
Még egyszer BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT GERY!

GT - Bridge

2010.08.22. 12:38

 Tegnap este voltunk Jedlikben megnézni a gólyatábort Judittal. Egész jó volt. Látványosabb és hangulatosabb volt, mint a délelőtti bénázások - a gólyák részéről.
Emlékszem mikor mi voltunk gólyák, de akkor nem volt olyan valamit nem csináltunk meg, vagy ilyesmi. Főleg azért mert féltünk a nagyobbaktól, meg mert fel se merűlt bennünk, hogy van olyan választás hogy "nem".
A mostani gólyák már nagyon nyomik voltak. Nem akartak résztvenni, bénák votlak, stb. Egyedül a gépészek és az elektrósok voltak normálisabbak de az infó és gazdinfó osztály szégyent hoztak a Jedlikre.
Nyilván sok múlik a szervezőkön is, mert hát valljuk be a szervező gárdában van egykét ember akitől nem hogy nem ijednek meg a gólyák, de ők röhögik őket körbe..
A másik dolog, ami külön szégyen, az az hogy külsős szervezők is vannak, akiknek kurvára smmi közük a sulihoz. Értem én hogy barátnő, meg mit tudom én, de akkor jöjjön be vendégnek, de ne szervezőnek. Viszont értem a másik oldalt is, hogy gyakorlatilag úgy kell összevadászni az embereket,akik hajlandók résztvenni a szervezésben.
Pont ezért döntöttem el, hogy jövőre én is szervezni akarok.

Jedlik után Judit feldobta, hogy menjünk el Bridgebe inni valamit. Egy Gin-Tonic bármikor jöhet, szóval azt ittunk, főleg hogy Judit még nem próbálta soha. Be is jött neki, mert hamar a második körhöz értünk. Természetesen annak is meg lett az eredménye hogy egész nap nem sokat ettünk, de azért nem volt komoly baj. Inkább csak egymáson röhögtünk.
Amúgy azon is sokat röhögtünk, hogy milyen emberek járnak oda szórakozni. Nem feltétlen gáz emberek, hanem inkább hogy mennyi féle. Ez természetesen magába foglalja a gázokat is. Icáék is befutottak (természetesen nem azért írom őket a gáz téma után mert gázok). Nem méltóztattak köszönésre se. Nem tudom kettőnk közül akkor ki a nagyobb paraszt. Én jót röhögtem rajta és igyekeztem ezt jól láthatóan csinálni. Elég gyerekes viselkedés ez - mindkettőnk részéről - de továbbra is úgy gondolom hogy nekem nincs miért szégyenkeznem ica - hoppá, kisbetű lett -  előtt.
A móka jó volt. Itthon már csak elfeküdni volt erőnk.

Gömbözz! promó nap #2

2010.08.11. 15:21

 Aki figyelte a Facebook-ot a napokban az már talán hallott róla, hogy megint lesz promó nap, amikor ingyen és bérmentve kipróbálhatjátok a Gömböt!

Más dolgotok nincs is, mint belépni a Facebook csoportba, vagy írni egy mailt a weinie4 kukac gmail pont com címre hogy jönni akarsz ;)
A Facebook csoporthoz itt lehet csatlakozni:

http://www.facebook.com/event.php?eid=119320428117680

A leírásban megtaláltok minden szükséges információt, ami csak kell. A helyszín a régi, csak a nép lesz új! Tessék hiresztelni és elhívni az összes havert!
Ha kérdésetek van, akkor a fenti linken komment formájában, vagy a fölötte lévő mail címen megtehetitek, amit kell ;) Have fun! Gyertek sokan!

Flóra búcsúbuli

2010.08.03. 22:21

 Tegnap volt Flóra búcsúztató bulija, mert hogy megy ki egy évre amerikába. Gery szervezte neki titokban és hát volt nagy meglepődés. Én Nikivel mentem és ahogy beértünk tudtam, hogy jó helyen járok, mert Bencén kívül csak csajok voltak. Némelyikük locsi-fecsi, de mindegyik fullos. 
A többiek is (még több csaj) hamar megjöttek és lassan a balatoni banda is teljes pompájában megvolt. Az inside joke-ok csak úgy röpködtek köztünk és persze ment az ökörködés. Lassan elkezdtünk szocializálódni is, de nagyon nehezen ment, mert a banda nagyrésze menő révais volt, így mi nem nagyon illettünk a képbe, illetve a balatoni brigádon kívül nem sok embert ismertünk.

Hamarosan megjöttek Geryék is Flórával. Nagyon meglepődött - nem is, mert azt mondta, hogy sejtett valamit. Midenki nagyon örült Lorának, mert most még beteg is volt és most meg megy el, szóval elég drámai volt a hatás na.
Volt ajándékozás - amit mi Nikivel majdnem el is felejtettünk, de aztán hajnalba én még odaadtam neki :D
Beni írt neki egy dalt is, amit persze hatalmas ovációval fogadott a banda - na meg nagy röhögésekkel.
Az egyetlen mély pontja a bulinak az volt, hogy megjelent egy adag "jómunkás" forma figura, akik nagyon szerették volna jólmeg.. ismerni a lányokat, illetve ha azt nem, akkor a sárga földig leinni magukat. Ez siekrült is, így hamar elmentek.

Nikivel 8:30 körül leléptünk, de én még visszamentem fél 10 felé. Olyan jól sikerült, hogy fél 2-ig sikerült is ottmaradni.
A legviccesebb az volt, ahogy a nép fogadott. Visszaértem és kapásból 3 lány odajött, hogy "Szia! Te vagy a Dani igaz? Neked van blogod nem? A csajok meséltek rólad.." Kurva jót tett az egomnak na :D
Később még új barátnőm is lett. Nóra mellé leültem és ahoyg dumáltunk Zsani egyszer csak nekünkszegezett egy kérdést: "ti jártok?" Természetesen az egész este azzal ment el, hogy ezzel poénkodtunk. Nagyon komikus volt.
Csak azt bánom, hogy Niki nem jött már vissza.. :(

Hazafelé egy darabig cipőben, aztán szolidaritásból mezitláb jöttem haza Nórával és Bencével.
Jó móka volt. Reméljük Flóra majd jól érzi magát külföldön ;) Have fun girl ;)

Review :: Gery buli

2010.05.30. 19:24

 Tegnap este meg Gerynél voltunk, azért nem voltam olyan hű de aktív. 
A buli előtt Nikihez mentem, aztán onnan mentünk át Geryhez. Már voltunk páran, szóval körbeköszöntünk mindenkinek. Elég fura volt, mert csupa nagyon menő ember volt, akiknek csak füvezős történeteik voltak. Érdekes módon a történetek közben sokszor elakadtak.. ..mintha még ők se tudnák, hogy mi a történet vége.
Én nagyon jól szórakoztam rajta. Soha nem értettem ezeket, a nagyon arc, raj vagyok emberket. A cigit úgy szívták, mintha muszáj lett volna, persze hozzátéve, hogy persze általában "tépünk". Átlag életkor kb 16.

A buli szokás szerint ment. Jöttek a fiatalok és ittak. Én előszőr nem is találtam alkoholmentes piát az asztalon. Úgy kellett a garázsból kikommandóznom egy iceteát. Volt pizza, meg sütöttünk szalonnát, amit aztán nem is ettem meg mindet, de ez most mindegy..

Ott volt Balázs és Gergő is, szóval volt kivel beszélgetnem Niki mellett. Persze voltak ott mások is, akiket ismertem, de mindenkinek megvolt a saját bandája. 
Talán pont ezért furák nekem a Gery féle bulik. Nálunk mindig van egy összeszokott banda, Gerynél viszont mindig új arcok vannak. Vagy nem tudom. Nincs még összeszokva szerintem. 

Este persze beindult az élet.. A pia megtette hatását és elindult a Vuk futam. Volt aki pár óráig bizonygatta magát, hogy neki nem kell, aztán mégis sikerült.. Volt aki simán odaköpte az ágymellé, és volt aki kultúráltan kiült a ház elé, és odahányt. A legszebb mégis az volt, aki körbehányta a bokrokat a házkörül.

Mi fent közben nagyon jól elvoltunk. Icetea, szotyi és dumálás. Közbe volt program is, mert a gép le volt kódolva, és unalmas perceinkben próbáltuk feltörni. Persze randomra jelszavakat találgatni nem a legjobb módszer feltörni akármit is..
Közben jöttek még mindenféle menő arcok, akiket nem nagyon ismertünk, de ők is nagyon menők voltak.

Mi kb 2:20 körül indultunk el. Parcsa is velünk tartott egy ideig, de aztán levált. Nikit még hazakisértem, aztán indultam haza. 
Itthon még egy rész lost, aztán szunya.

 

Review :: Bridge - Lapos

2010.05.20. 18:22

 A buli elég jól sikerült, főleg annak ellenére, hogy mindenki csoró volt. Én pl 480ft ot költöttem össze vissza, azt is csak azért mert hát "ha Bridge-be van az ember akkor gin tonicot kell inni" - mondták az okosak.

Megint pavilonban kezdtünk, annyi külömbséggel, hogy most jött Chirs és Cinky is. A csajok is jöttek, szóval a szokott banda volt. Most viszont nem volt olyan felhőtlen a hangulat, mert Szilágyi és kedves nem barátnője Kriszti között valami nem klappolt és egész este ment a susmus, hogy akkor te mit gonolsz, ő mit gondol, stb. Ők ugyan egy szót nem beszéltek egymással, csak a barátnők közvetítettek.
Apropó barátnők: Geo kurva jófej, csak úgy mint Judit - hiába, a nővéremet is Juditnak hívják.. 

Pavilon után vissza hozzánk, mert le kellett rakni pár cuccot, mert mindenki itt aludt, mármint a fiuk közül. Szóval pakkok lerak. Pisi, kaki, go!
Bridge-be nem volt túl nagy pörgés, sőt igaziból volt olyan is, hogy csak mi voltunk a placcon. Ez persze nem nagyon okozott gondot nekünk - főleg a gin tonicom után. 
Főleg régi slágerek volt - felmegyünk a hegyekbe - ami még mindig jobb volt, mint ha raszta szív ment volna két óráig.. 
Szilágyi már akkor eléggé rendben volt, mikor beértünk bridge-be, mivel ő meg megivott egy adag jégert. Pálesz persze itatta, mert a mult heti WC-ölelős képét megmutatta offőnek és most kellett a revans..
Aztán egyszer csak Szilágyi eltűnt.. Mint kiderült átment laposra. Pár szor mi is átmentünk, mert a fél banda itt, a fél banda ott, és össze kellett volna szedni egymást. Aztán úgy fél kettő körül végleg átmentünk laposra, mert bridge nagyon lapos lett - haha, lapos lett, érted.. 
Laposon tömegnyomor. Fent  ugyan az a retró, amit két órával ezelött bridge-be hallottunk, azzal a külömbségel, hogy itt nem lehetett rá táncolni se, mert annyira tele volt a nép. Igaziból kurvára nem láttam értelmét az egésznek, hogy nem lehet mozogni, csak álltunk egymás mellett, mint a heringek és  a saját levünkbe - szó szerint - büdösödtünk. A lányok persze elég meggyőző előadást produkáltak, mert hát kis helyen csak simulni lehet. Komplett leszbishowkat láttunk, majd kézenfogva elmentek még egy sörért a pulthoz..

3 környékén megérett bennünk, hogy nincs menekvés, szar a buli! Mire összeszedtünk mindenkit, addigra lett is három. A bucsúzás elég fura volt, mert közbe kész szappanopera alakult ki: "szeretlek", "nem szeretlek", "te nem is vagy a barátnőm, mert egy kurva vagy", "mi csak barátok vagyunk", "s. sz.? adod?"
Szóval lapos előtt még álltunk vagy 15 percet, mire Szilágyinak végre sikerült megértetni a lányokkal hogy nem lesz itt semmi.
Hazafelé még höbölgés, mert hát ugye mindegyikünk nagyon keménynek érezte magát. Aztán lecsitítottam a bandát és egész csöndbe sikerült bekeveredni a lakásba.
Heten aludtunk a szobámba, szóval elég hering üzemmód volt itt is, de megoldottuk.
Reggel 6 kor kelés, irány az iskola. 
To be continue - stay tuned!

süti beállítások módosítása