A napokban sikerült tudomást szereznem egy beöltözős buliról, ahova még keresik a résztvevőket, ezért gondoltam veletek is megosztom.
A bulit konkrétan egyik ismerősöm szervezi egészen pontosan. A buli lényege az lenne, hogy minél többen részt vegyünk és egy elmebeteget bulizzunk.
Akinek van kedve és lelki ereje egy ilyen bulihoz, annak nincs más dolga, mint hogy beöltözzön. 

Az egyetlen kritérium, hogy a fiúknak viccesen kell kinézniük (ki nem néz ki viccesen egy jelmezben?) a lányoknak pedig szexin. Ennek csupán az a célja, hogy a lányoknak legyen min röhögni, a fiúkák meg ejtsék el az állukat - ergo mindkét nem örömmel érkezzen. De természetesen a fiúk is lehetnek kihívóak vagy szexik, ha épp úgy tartja úri kedvük.

A buli helyszíne a Zátony pub lesz (Bridge mellett). 
Sikerült a tulajdonossal is beszélni, így sör és hubi akció is lesz az arra vállalkozóknak. Pont az ilyen akciókért cserébe viszont annyit kértek, hogy tényleg csak a jelmezes banda legyen a helyen, így a kapukat 22 száz órakor kinyitják és 22:30-kor már csukják is. Aki addig odaért az odaért, aki nem, az kint marad.
Aki részt szeretne venni a bulin az csatlakozzon a Facebook csoportba és jelezze hogy megy, mivel a bejáratnál, csak azokat engedik be, akik fent vannak a listán.
Természetesen lehet hozni barátnőt, hapsit, kiskutyát, nagymamát, amit akartok, csak akkor jelezzétek, hogy hányan érkeztek.
Már csak a konkrét időpont maradt le. A buli időpontja tehát június 3-a, azaz most péntek. Ne felejtsétek, hogy csak fél óra van a check-in-re. 

Ja és még valami! Nem kell jelmezben odakoslatni, ha nem akartok egy fél városon keresztül zorrónak látszani, mivel lesz átöltözési lehetőség, illetve lesz ruhatár is (100Ft), aki esetleg nagykabátban érkezne a 30 fokban.
Akinek még kérdése lenne, az a Facebook csoport oldalán bátran kérdezősködhet, de akár még a weinie blog csoportban is. Ja és persze lehet attendingolni magára az eseményre is!
 

 A Rómer Házban ismét nagyszerű program lesz, amire minden kedves érdeklődőt várnak. 
A célkorosztály alapvetően a fiatalok. Egészen pontosan 16-19 év között keresik a résztvevőket, de +/- egy év még simán belefér.
Az animációs szakkör június 7-én kezdődik egy információs nappal, ahol minden kétkedőt igyekeznek meggyőzni, hogy márpedig ez igen is jó. 
Én mindenképpen azt ajánlom, hogy aki még nem volt ilyenen, az legalább erre az infó napra menjen el, nézze meg magának, hogy mi ez és ha tetszik akár még profitálhat is belőle. 

Az információs napon 15 és 16 óra között a résztvevők találkozhatnak Kocsis Richárddal aki az animációs szakkör vezetője lesz a későbbiekben, illetve megnézhetik az Azta, avagy a képzelet természetrajza című animációs filmet is.
Aki pedig csatlakozik a szakkörhöz, az a munkáját később a Hrabal moziban viszont láthatja.

Az egész program alatt szakmai segítséget is kapnak a tanulók, a végén lesz egy közös vetítés is, és kapnak majd egy ajándék lemezt is, amin a szakkör folyamán elkészült filmek lesznek.
Már csak egy kérdés maradt hátra, hogy mikor és mennyi az annyi.
A tényleges szakkör június 20 és 24-e között lesz, a kész filmeket pedig 25-én vetítik a Hrabal premier termében. 
A 9500Ft-os árért cserébe a szakkör mellé kapunk két belépőt is a vetítésre, illetve a már említett lemezt is, amin az alkotások lesznek majd.

Elsőre talán soknak tűnhet ez az ár, de az információs nap ingyenes, ezért én mindenkit biztatnék, hogy legalább oda menjen el, és nézze meg magának a dolgot. 
Aki pedig kedvet kap, az 20-ától megkapja az egyes harcos kiképzést és igazi mozifilmet csinálhat!
Akinek ennyi információ nem volt elég az talál hivatalosat is a Rómer Ház honlapján, illetve lehet jelentkezni a Facebook eseményre is, hogy mész ;)

 A történet alapvetően Douglas Adams egyik karakteréhez tartozik a zseniális Galaxis útikalauz stopposoknak című 5 részes trilógiából. Az évek során egész csomó kis megemlékezés volt ezen a napon. 

Egyik éven még az Alternatíva is csinált törölköző napot a Városháza téren. Igaziból én is gondolkoztam, hogy csinálni kéne valami rendhagyó rendezvényt, amire el lehet ráncigálni a haverokat, meg a haverok haverjait, meg azoknak a kiskutyájának a nagybátyját, de aztán tegnap este tudatosult bennem, hogy tulajdonképpen ez a nap ma lesz, így már nem nagyon volt idő bármit is előkészíteni. 
Én azért ünnepeltem és ma egész nap egy törölköző van a nyakamba. Végszónak pedig itt egy kis idézet, arról, hogy miért is olyan hasznos, hogy ha az embernél van törölköző. 42! viszlát!

„Törülköző: A lehető leghasznosabb dolog, amit csak magával vihet a csillagközi stoppos. Egyrészt komoly gyakorlati értéke van: beletakarózhatunk, hogy meleghez jussunk, míg átugrándozunk a Jaglan-Béta hideg holdjain; heverhetünk rajta, míg a Santagrinus-V ragyogó, márványhomokos tengerpartjain szívjuk a sűrű tengeri levegőt; felvitorlázhatjuk vele minitutajunkat, míg lefelé sodródunk a lassú, lomha Moth folyón; takarózhatunk vele, miközben Kakrafoon sivatagainak vörös csillagai ragyognak ránk; megnedvesíthetjük és fegyverként használhatjuk kézitusában; fejünkre tekerhetjük, hogy távol tartsuk a mérges gőzöket, vagy hogy elkerüljük a Traal bolygó Mohó Poloskapattintó Fenevadjának pillantását (észvesztően ostoba állat, azt hiszi, ha te nem látod őt, ő sem lát téged – annyi esze van mint egy cipőtalpnak, de nagyon-nagyon mohó); veszély esetén vészjelzéseket adhatunk vele, és természetesen beletörölközhetünk, ha még elég tiszta hozzá. Másrészt, és ez a fontosabb, a törülközőnek roppant pszichológiai jelentősége van. Miért, miért nem, ha a strag (strag: nem stoppos) észreveszi, hogy a stopposnak van törülközője, azonnal föltételezi, hogy fogkeféje, arctörlője, szappana, doboz kétszersültje, kulacsa, iránytűje, kötélgombolyagja, szúnyogriasztója, esőkabátja, űrruhája stb. is van. Sőt a strag boldogan odakölcsönzi a stopposnak a felsoroltak vagy egy tucat egyéb tétel bármelyikét, melyet a stoppos véletlenül „elvesztett”. A strag úgy gondolkodik, hogy aki széltében-hosszában bejárja stoppolva a galaxist, nomádul és csövezve él, hihetetlen nehézségekkel néz farkasszemet, és győz, és még azt is tudja, hogy hol a törülközője – az igazán olyan valaki, akit komolyan kell venni. Innen ered a kifejezés, mely a stoppos szlengbe is átkerült már: Hej, helltél már azzal a klufi Ford Prefecttel? Az aztán a sahár, mindig tudja, hol a törülközője! (Hellni: megismerkedni, beszélgetni, találkozni, lefeküdni valakivel; klufi: nagyszerű, belevaló fickó; sahár: igazán nagyszerű, belevaló fickó.)”

Első Impró Fesztivál review

2011.05.24. 11:33

 Értékelőnek talán már késő lenne, mivel már szombat este (vasárnap hajnalban) lezárult az Első Győri Impró Fesztivál, de visszaemlékezésnek még lehet nevezni.

Épp a szervezővel, Nándival beszélgettem és arra a következtetésre jutottunk, hogy a fesztivál név, azért kicsit erős volt, de az elkövetkező években talán kinövi magát a dolog és jogosan lehet fesztiválnak nevezni majd.
A három nap nagyon erős volt. Az első nap a helyiek mutatták meg, hogy hogyan is kell megmozgatni a rekeszizmokat a nézőtéren, a második napon pedig a Play Grund mutatta meg, hogy ők miként játszanak. 
Az előadásuk egészen más volt, és egészen frenetikus.

A harmadik napon pedig jött az impró csata. 5 vegyes csapat egymás ellen. Ugyan mindenki kíváncsi volt, hogy melyik banda az erősebb, de talán jobb volt, hogy vegyes csapatok játszottak, mert így azt is láthattuk, hogy a különböző játékosok hogy értenek szót egymással.

Az est lezárása után pedig jött a közös ünneplés. A Vendelinben volt a móka, ahogy az lenni szokott. Egészen zárásig, sőt még utána is maradtunk. A végén már sötétben ültünk. Fél három körül sikerült a Vendelint elhagyni, majd átmentünk a Csillagba még fél négyig. Amikor itt is véget ért a parti, mentünk volna tovább, de már semmi nem volt nyitva, ezért még fél óra baromkodás után a Széchenyi téren, elmentünk hamburgerezni. 

Akinek van lelki energiája, vagy épp szeretné magát viszont látni, az keresgéljen az Impró picasa akkján. Have fun!

 Épp a workshop kellős közepébe cseppentem bele. A játszók épp azt gyakorolják, hogy hogyan kell megölni a másikat.
Ahogy közeledtem a terem felé nem tudtam elképzelni, hogy mi történhet odabent. Mintha a következő Fűrész filmet forgatták volna. 

A mostani workshop témája - már amire ideértem - a másik játékos tisztelete. Megtudtuk hogy nem számít milyen jónak érzed magad, vagy hogy szarnak érzed-e a magad a játék közben. A te véleményed nem érdekes. Az egyetlen, ami fontos az az hogy akarjanak játszani veled. Mert ha játszani akarnak veled, akkor az azt jelenti , hogy jó vagy, hogy megy neked.

A játékok vezetője egy vendég csoportbeli úriember, sajnos a nevét nem tudom, majd később pótolom a hiányosságot, Andy. Ahogy a készségfejlesztő játékokból kiveszi az ember, ők egészen más szinten játszanak - bár ez majd csak a ma esti előadáson fog igazán kiderülni.

A gyúri Import Imprós színészek is örömmel hallgatják a jó tanácsokat. Igaziból egészen fura őket egy helyen látni.

Mivel elfogyott a mondanivaló, inkább mondom hogy mi történik menet közbe.
A játékosok most végeztek az egymást dicséretével. Nem volt más dolguk, mint közel 2 percen keresztül egymást dicsérni és magasztalni, ezzel is fejlesztve a közös játékot és beszédkészséget.

A második körben pedig pont az ellenkezőjét kell csinálniuk. Most egymást ócsárolják és a földbe tiporják. A játék lényege, hogy nem a külsőségeket kell alapul venni, hanem inkább belső tulajdonságokat.
Ez persze igen nehéz ha az ember most látja először a társát, és maximum tegnap ivott vele egy sört. Mindezzel együtt, rendkívül komikusak a beszélgetések.

Most búcsúzunk, de ma már elvileg live stream is lesz, mint ahogy azt tegnap is mondtam.

 Ilyen még nem volt, de reméljük még lesz sok. Már pár hete lehet hallani a dologról, legalábbis azoknak, akik teljesítették amit utasításba adtam és lájkolták őket.
Most viszont itt van életnagyságban is a dolog.

Az Első Győri Imprófesztivál nem csak egy sima imprós est lesz, hanem egyből három. Egyrészt így inkább nevezhető fesztiválnak, másrészt több előadást lehet majd megtekinteni.
Az idei fesztiválon nem csak a győri Import Impró vesz részt, hanem mindenféle színjátszó csoportok is megmérettetik magukat, hogy még izgalmasabb legyen a dolog.

A fesztivál most csütörtökön kezdődik, azaz holnap után, azaz 17-én a Gyermekek Házában, és egészen 21-e, szombatig fog tartani, hogy vasárnap még ki tudjuk pihenni a sok nevetést, na meg ugye a záró bulit. 

Az első napon egy klasszikus helyi impró esttel nyílik meg a fesztivál. Az est folyamán kiállításokat is meglehet majd tekinteni, illetve az est már itt is egy kötetlen buliba fullad.
A második napon délelőtt főleg workshoppok lesznek a résztvevő vendég csoportoknak, de nem kell aggódni erről is lesz online tudósítás egész nap.
A workshoppon tanultakat pedig este ismét kamatoztatják a csoportok. A pénteki este a Play Ground-é lesz.
Az utolsó nap lesz a legdurvább mind közül! Délelőtt ismét workshoppok, de délután már csak a játszásé. Este megmérettetésre kerülnek a bandák és csak a közönség tudhatja, hogy ki lesz a jobb.

Biztosíthatok mindenkit, hogy már nagyon készülnek a résztvevők a megmérettetésre. 
Az est zárásaként pedig ismét záróbuli kötetlenül.

Aki egy kis nevetésre, vagy akár még többre vágyik, annak itt a helye. Ismét lesz diák, felnőtt és támogatói jegy is. 500, 800 illetve 1000Ft.
Aki pedig nagyon felbátorodott, annak van 3 napos bérlet is a fesztiválra, amivel mindhárom napon részt vehet az esti mókában. Ez az alábbi csoportosítás alapján: 1200, 2000 és 2500Ft lesz.

Tessék jönni nevetni!

-update-
Csak a facebook elérhetőség maradt le. Itt találtok még infókat a dologról. Érdemes amúgy jegyet is foglalni, mert lesz nép rendesen!

Egy Fecske csinál nyarat

2011.05.07. 22:30

 Pár hete már mennek a mozgolódások az új Fecske eszpresszó körül, ami Révfaluban fog megnyitni. 
Aki még nem tudná, hogy miről van szó, annak mondom, hogy a Baross úton már jól ismert Csillag nyit egyújabb kávézót. Ennek persze nagyon örülünk, egyrészt mert nagyon közel lesz hozzám, másrészt meg mert egyedülálló dizájt és stílust képviselnek.
A tovább után pár képet láthattok majd a készülő helyről, amelyeket a már elkészült facebook oldalukról kölcsönöztem.
Szerintem mindenképpen megér egy lájkot, és persze egy korsó sört majd ha megnyit.

Terror háza

2011.04.06. 22:29

 Ma sikerült végre eljutnom a Terror házába, Budapestre. Egészen fura élmény volt. Már itt az elején szeretném kikötni, hogy aki még nem volt, annak el kell mennie.

Persze sokat mesélnek a második világháborúról meg 56-ról a nagyszülők, meg hallunk ezt-azt, meg ugye történelem, de ez mind semmi ahhoz képest, hogy mi történet valójában.
Ahogy beléptünk az épületbe már rögtön nyomasztó zene fogadott minket, ami csak még jobban ráhangolt a bent lévő szörnyűségekre.

Nem kell megijedni, nem fognak véres lepedőket mutogatni, meg hullákat, meg ilyesmit. Semmi ilyen nem volt a kiállításon. Egyszerűen olyan információkat mondanak el, és olyan archív felvételeket mutatnak, ami abszolút felülmúlják minden halandó képzeletét. 
Az ember azt gondolná, hogy a kínzásnak is vannak határai és az emberi jóérzés is húz ennek egy határt. Hát el kell mondanom, nincsenek határai, és nem létezik határ. 

Rengeteg korabeli ruhát és "használati eszközt" láttunk. A legmegdöbbentőbbek talán mégis azok a tárgyak voltak, amelyek a foglyoktól maradtak meg. A cellák látványa is rögtön szóra bírta volna akármelyikünket.

Azt hiszem a mai látogatásunk után egészen máshogy fogok a történelemkönyvemre nézni, és egészen máshogy fogok nézni nagyapáinkra és dédnagyapáinkra is.
Aki teheti az feltétlen menjen el megnézni, mert az ilyen tudásanyag nélkül nem lehet felfogni azt, hogy mit élhettek át az emberek a világháborúktól kezdve a korai 60-as évekig.

A hivatalos honlapon megtaláltok mindent, ami csak kellhet.

 Gondolom a szokásos verziókat már mindenki ismeri, hogy Bözsi néni feji a tehenet, meg ilyesmi, de biztos vagyok benne, hogy ilyet még sehol nem láttatok.
A tárlat alapját a reneszánsz irodalmából merítették és a korabeli illusztrációk alapján készítették el a bábukat.
Érdemes tudni, hogy az életnagyságú bábuk nem viaszból készülnek, hanem sokkal élethűbb szilikonból. 
A bábukhoz a Képzőművészeti Egyetem szobrászai maguk álltak modellt a még tökéletesebb és élethűbb figurákhoz. Miután gipszbe öntötték őket, utána töltötték fel a félbevágott alakokat szilikonnal.

A panoptikum minden nap nyitva áll a nézelődők előtt 10-től 18 óráig, a Kossuth Lajos utca 10-es szám alatt. A belépő sem sok, csak 600 forint, szóval aki a környéken jár, annak szerintem feltétlen érdemes benéznie.

Újra párnacsatanap

2011.03.22. 20:35

 Mint már nagyon sokszor, idén is megrendezésre kerül a párnacsatanap április 2-án délután. 
Sok alapszabály nincs, csak vigyél magaddal párnát. A párna puha legyen, csak párnás embert üss, szemüveg le, és addig megy az üsd vágd nem apád, ameddig tart.
Szerintem mindenképpen megéri kimenni rá, akár párnával, akár párna nélkül. Tavaly is rengeteg összegyűltek és reméljük, hogy idén is sokan lesznek. 
Aki további információkat szeretne, vagy csak látni szeretné, hogy a haverok közül ki megy, az csatlakozzon a Facebook eseményhez. Ha sok barátodat is elráncigálnád, akkor hívd el őket is bátran ;)

süti beállítások módosítása