Terror háza

2011.04.06. 22:29

 Ma sikerült végre eljutnom a Terror házába, Budapestre. Egészen fura élmény volt. Már itt az elején szeretném kikötni, hogy aki még nem volt, annak el kell mennie.

Persze sokat mesélnek a második világháborúról meg 56-ról a nagyszülők, meg hallunk ezt-azt, meg ugye történelem, de ez mind semmi ahhoz képest, hogy mi történet valójában.
Ahogy beléptünk az épületbe már rögtön nyomasztó zene fogadott minket, ami csak még jobban ráhangolt a bent lévő szörnyűségekre.

Nem kell megijedni, nem fognak véres lepedőket mutogatni, meg hullákat, meg ilyesmit. Semmi ilyen nem volt a kiállításon. Egyszerűen olyan információkat mondanak el, és olyan archív felvételeket mutatnak, ami abszolút felülmúlják minden halandó képzeletét. 
Az ember azt gondolná, hogy a kínzásnak is vannak határai és az emberi jóérzés is húz ennek egy határt. Hát el kell mondanom, nincsenek határai, és nem létezik határ. 

Rengeteg korabeli ruhát és "használati eszközt" láttunk. A legmegdöbbentőbbek talán mégis azok a tárgyak voltak, amelyek a foglyoktól maradtak meg. A cellák látványa is rögtön szóra bírta volna akármelyikünket.

Azt hiszem a mai látogatásunk után egészen máshogy fogok a történelemkönyvemre nézni, és egészen máshogy fogok nézni nagyapáinkra és dédnagyapáinkra is.
Aki teheti az feltétlen menjen el megnézni, mert az ilyen tudásanyag nélkül nem lehet felfogni azt, hogy mit élhettek át az emberek a világháborúktól kezdve a korai 60-as évekig.

A hivatalos honlapon megtaláltok mindent, ami csak kellhet.

Budapest

2011.03.29. 22:16

 Végre itthon, de amíg nem voltam itthon, közbe jött több mint 40 mail, szóval megyek is melózni. Marketing tanulás megint nem lesz, de ha még élek, akkor kaptok egy kis kontentet;)

Budapest

2011.03.12. 22:46

 Megint feljöttem Pestre, mert Juditnak segítenem kell költözni. Már kimértünk mindent, és megnéztük, hogy esetleg még mit kell venni, szóval talán nem lesz gond.
Már kora délután feljöttem, pontosabban akkor indultam Győrből, de fél 5-re már itt is voltam. Azóta voltam a Sugar Shopban is Szaszuékkal, ami egy kib kurva király hely, szóval majd írok is róla, amint lesz egy kis érkezésem rá.
Holnap is korár reggel indul a nap, szóval nem si nagyon leszek már este, de holnap azért igyekszem majd alkotni valamit.

Vidéki gyerek a nagyvárosban

2011.03.02. 10:49

 Ma feljöttem Pestre egy hirtelen gondolat folytán. Pár napja kitaláltam, hogy nekem igaziból fel kéne jönni, mert egyrészt régen voltam már Juditnál, másrészt meg mert ma van Szaszunak a születésnapja.
Egyébként ha bárki kérdezi, akkor rendkívül beteg vagyok. 
A mai program az lesz, hogy délután megyünk megnézni Judit új lakását, meg aláírjuk a szerződést. Este meg megyünk mókázni a Morisons2-be. Remélem jó lesz. Pontosabban jó lesz! Pesten még úgy se voltam rendes buliban :)
Most megyek mert megy a heppöning Judittal :)

 Annyi féle ember van itt a vonaton hogy az veszélyes.

Jelenleg 4-en vagyunk a folyosón: hárman emberek. A legnormálisabb mégis a kutya, aki csak szabadulni szeretne az egészből. Néha vonyít egyet, mintha számítana, de mindenki csak egy kósza pillantást vet rá és bambulunk tovább.
Sokáig nézegettem itt el az embereket, amig elhatároztam, hogy előveszem a laptopot, és megírom ezt a kis jellemzést a vonat emberéről. Jelenleg épp félig lecsszúva a falon - mert hogy állok a folyosón - írom ezt, hogy közbe az ölembe van a laptop. Elég nehéz, mert közbe a csuklómmal le kell nyomni, hogy ne csússzon le, és ha ez nem lenne elég, akkor még a hátam közbe le akar szakadni, mert nincs hozzászokva, hogy rogyasztott helyzetben töltsön perceket.
A folyósón, mint mondtam, négyen vagyunk. Egy fiatal lány, akire felszállás óta nem is mertem nézni, mert már akkor is csúnyán nézett. Egy 30 körüli nő, aki csak olvasgatja a könyvét, de nem támaszkodik a falnak, mert túl finnyás hozzá. A folyosó legvégén egy fiatal emos csaj van. Ő néha megismogatja  a kutyát, de mást nem nagyon csinál.
A tőlem, balra lévő kabinban hatan vannak, de csak 4 re van rálátásom. Az első srác egy poker pros.com-os polóban ül és egyfolytában az új iphone 4esét nyomkodja. Enyhén kopaszodik is. Tipikus példa a kockákra. Szinte látom is, ahogy otthon nyomja a pókert vagy épp út közben a teloról.
Mellete ül egy dagi pasi, aki a szuper laptopját nyomkodja. Nagyon komolyan veszi, néha még levegőt se vesz. Egyedül koláért nyúl néha. Szerintem pontosan tudja hogy imádom a cherry cokeok, de a köcsög azért se ad. Igazából egy szintén tipikusnak mondható alak. Gazdag dagadt, főnök szerű felső vezetésben dolgozó.
Mellette egy művész lelkű csaj ül, aki mindenféle színes ceruzákkal rajzol és jegyzeteket készít. Már nem mai csirke, mert a smink alatt látszik, hogy egy kiélt 30 körüli ronda nő bújt el. Egy kis rózsát tűzött a hajába, hogy elvonja a figyelmet a fejéről. Már háromszor volt kint wc-n szóval nem tudom mi baja lehet. Amúgy most már alszik. Tátott szájjal, még az is látni hogy milyen bugyi van rajta..
A hozzám legközelebb ülő csaj valmi beteges könyvet olvas. Minden lapja piros és halálfejek vannak rajta. Előbb még valami vámpír félét is láttam, most meg egy gőzőlgő szarkupac körvonalai vannak a fehér és vércseppes lapon. A lány amúgy nagyon szolid. Ilyen nebánts virág feelingű.
A tőlem jobbra lévő kabin is egész szép kis gyűjtemény.
Van egy kiélt csóró nő, aki az aluljáróbol összeharácsolt újságokat bújja, és mindegyikben megnézi a horoszkópot. Koszos a körme, zsíros a haja, és mintha büdös is lenne, de lehet hogy csak bedumálom a vonatbűz mellé.
Mellete két öreg úr ül. Mindegyik elég magának való. Mogorván olvassák a könyveiket, és egy szót sem szólnak - mint ahogy senki más sem, de ők nem úgy.
Közbe kettővel többen lettünk a folyosónkon. Az egyik egy srác, aki 3 szor ment el előttem. A kis niv azt hitte hogy talál még helyet..
A másik két csaj. Csak egy jött, de hozta a barátnőjét, aki 2 percenként oda vissza megy. Az agyamra is egyben.
A tőlem jobbra lévő kabinban még két ember van akiről nem írtam. Az egyik a korábbi mogorva urak feleslége lehet mert pont olyan mogorva mint az "urak". Egyetlen normális fazon van itt, egy bácsi. Ő pont úgy nem érti hogy hogy került ide mint én. Néha az órájára pillant hogy mennyi van még, de tudja jól hogy még másfél óráig itt fog ülni.
 
-update-
Közbe egy lánnyal is lespanoltam. Ő szólított le, és nagyon barátságos, de szegény nem vette, hogy én nagyon nem akarok tőle semmit. Ő is Niki amúgy. Úgy tudja, hogy Péter vagyok. A vonaton, amúgy egyre több érdekes szerzet van. Megjelent egy pár rocker-alter-metal félisten pár is. Bőr és fekete köröm/arc-festék minden mennyiségben. És egy hatalmas vastag keretes ódivatú szemüveg is van a csajon a holdjáró mellé. A barátja egy "nincséleteminkábbrockerleszek" alak. Neo kabát, platform cipő rajta is, és metalica póló.
 
Lassan beérünk a keletibe. Niki várja, hogy búcsúzásnál többet tudjon meg rólam, de nem kap mást, csak egy sziát. 
 
Megjött Judit is, most megyek ;)
 
 

Budapest #2

2010.11.04. 09:57

 Már hazaértem, csak tegnap nem volt energiám írni, mert hulla voltam. A vonatos poszt majd még jön...
Pest amúgy nagyon jó volt. Főleg mert Juditnál voltunk. Nagyon jó lett a lakása és nagyon vendégszerető volt. Legközelebb is megyünk hozzá. Minden reggel csinált finom reggelit, meg teát, aztán a közös progi után mentünk bandázni. Kedd este Andi is csatlakozott hozzánk.
Voltunk fent a várban is, és meglepő módon azt kell mondanom, hogy Pesten is rengeteg szép hely van. Én nem nagyon jártam még fent, vagy ha fent is voltam, akkor sem mentem semmi nézelődni való helyre. 
A bérlet is nagyon bejött. Jó, hogy itt Győrben is van bérlet a buszra, de Pesten azért sokkal másabb, mert egy bérlettel igaziból akárhova eljuthatsz, jóval rövidebb idő alatt.
Ja és Juditnál Tv-t is néztem, ami megdöbbentő volt. Megnéztem 2 rész Barátok Köztöt, meg valami másik csatornát is néztünk, de nekem az annyira új volt, hogy már nem is emlékszem a nevére. Asszem valami reflektor tv, vagy premier tv, vagy mit tudom én. Az mondjuk vicces volt.
Na most nyomom a kontentet, mert le vagyok maradva.

Budapest #1

2010.11.02. 15:18

 Tegnap este sikeresen felértem Pester,ide, Judithoz. Ma már bemutatott az összes koléganőjének, és nem kolléganőjének is. Réka messzemenően a legjobb fej. 
Volunk úszni is, meg szaunáztam is egy pá kört, szóval jó volt. Most megyek még Lynettel találozni, este meg elvileg jön Andi. bár még nem szólt, hogy mikor, vagy hogy egyáltalán jön-e.
Lassan megyek is, mert idő van. Este elvileg jövök még friss kotettel, meg írtam még vonaton is egy kis társadalom kritikát is, de az még txt-be van az én gépemen, szóval majd is este jön.

 Major Ákos követte el a lenti képeket. Szerintem egyszerűen mesés ahogy a télies, rideg környezetében mutatja be a várost. A tovább után van ám bónusz is ;)

Pesti fal-animáció

2010.09.19. 14:21

 Imádom az ilyeneket, főleg ha ismerem is a helyet. A lenti videót Fülöp Farkas követte el.

via Room

Budapest

2009.12.03. 17:36

Ma voltunk az MNBben ami nagyon érdekes volt. A nagy lósz. volt érdekes. A dolog elég nyögve nyelősen ment, mert már a szervezés sem volt igazi, főleg, hogy egyszerre kész osztály ment, ettől sem lett egyszerűbb a dolog.
Reggel koránkelés, boltbamenés, uzsivásárlás, stb, a szokásos rutin jelleggel történt, aztán találkozó az állomáson, itt is  a szokásos dolgok: van aki elkésik, van aki elalszik, van aki “véletlen” nem jön el, mert beteg. Biztos beteg, jobbulást neki :)
Persze indulás előtt a fél osztály még rossz vonatra száll fel, mert miért is ne. Aztán végre sikerült jó vagonba felszállni, nincs hely mindenkinek, megszokott, nem is lepődik meg az ember, aztán jönnek a szokásos kedveskedő körök, hogy jaj, ülj le, én inkább állok, aztán jön rá a válasz: áh, nem ülj csak le, és ha leülsz akkor persze csunyán néz rád. De ezeken túllépünk, jó móka volt az út is.
Végre felérünk, menetközbe még jegyet veszünk végre MNB, fél óra várakozás, mert korán értünk oda, addig “megnézhettük a szórakoztatóközpontot”, ami felettébb érdekes volt, főleg hogy már másodszor láttuk, és már akkor se volt izgalmasabb. A dolgon csak az javított, hogy egy sexy szőke, fekete mondta el, hogy pont ugyan azt fogjuk látni, mint tavaly. Szóval megint néztünk sok sok sok sok sok és még több régi pénzt, meg aranyat emelgettünk, meg ilyenek, izgi volt.
Végre előadás amiért jöttünk. Hitel. Sok újat nem mondott a pali, inkább azt hogy mire figyeljünk oda, de szerintem ezek az infók se voltak már újak senkinek.
10 perc szünet, közbe kétszer vesztünk csak össze offővel, segáz, aztán másik előadás. Arra meg már fel voltunk készülve hogy a szépség tartja, erre kiderült, hogy ugyan ő tartja, de csak 20 perces volt. Végre sikerült ellógni ofőtől, és kiharcoltunk másfél óra szabadprogit, ami igaziból kb 40 perc volt a váci utcán, mert még metro oda meg vissza.
Nővérem azért örült nekünk, jó volt látni, meg ugye a többiek még nem volta a nővéremnél, szal ők is körbelestek.
Fényképezőt nem vittem. Kajáltunk is, meg Lilivel is találkoztam, de az is csak 5-10 perc volt, mert egyszerűen nem volt több időnk.
Vissza.
Persze tök hamar visszaértünk, mert ugye 13:45 re vissza kellett érni, hogy a 15:10 es vonatot elérjük. Persze már 14:10 kor a keletibe voltunk.. Hová volt a nagy sietség, azóta se értem.
Vonaton visszafelé nagyon jól elvoltunk. Duma iphone, zene, röhögés, stb.
Jaj amúgy ettől bazmeg már én is agyfaszt kapok. Mindenki itt oltja szegény Balázst hogy mekkora “menő” lett most, meg biztos ezért vette meg a teloját.. Hát a faszom az össze köcsögbe aki beszól neki de most komolyan. Akkora kétszínű az összes. Mindenki szidja hordja itt, mint a szart, de ha mailt akar csekkolni, akkor kapásbol jön ám bujni. Meg most miért ne vehette volna meg? 2 éve ilyen telot akar, akkor szive joga hogy megvegye. Mert a többi okosnak meg biztos marhára szüksége van pl laptopra, vagy E kategoriás nokia mobilra, ami hozzáteszem hasonló árkategóriás újonnan..
Biztosan nagy szüksége van rá, és biztosan azok is ár érték arányban nekik valók, és biztosan kihasználják.
Tényleg nem arra akarok kilyukadni, hogy most mindenkire utalgassak itt, mert ezt akarom, csak most ez milyen már, hogy mindenki őt basztatja. Mondtam is Balázsnak, hogy nem tudom ő hogy birja, én már tuti megcsapkodtam volna mindet, vagy min. földhöz vágtam volna az ő telójukat.
Na mind1, megint ideges vagyok.
Szóval a lényeg: az vesse rá az első követ.. ugyis tudjátok mire gondolok, akinek meg nem inge, ne vegye magára. Végre egy kis nyugalmat szeretnék, nem sárdobálózást..

süti beállítások módosítása