Today :: 2010 10 23

2010.10.23. 21:13

 A tegnapi nap elég erős volt. Nagyon lázadtam, hogy 3 matekunk lesz, de ahogy kikaptam a négyes dogámat, rögtön megenyhült a szívem. A 14 fős csoportból 1db ötös, 2db négyes - ebből egy az enyém - lett összesen. A többieké elég katonás lett (1-2). 
Suli után Judit is megjött, szóval volt nagy örömködés. 
Este mentünk Impróra, de erről már írtam egy kicsit lejjebb. 3 csajjal mentem, szóval az érkezésünk nem volt a legpontosabb, de végül is nem volt nagy baj belőle. Előadás után nem maradtunk sokat, jöttünk is haza. Niki és Szaszu is velünk volt. Szaszu még impró szűz volt, de ahogy elnéztem élvezte ;) Sőt, azt mondta hogy jön legközelebb is.

Ma korán reggel kelés volt, aztán meg össznépi ebédfőzés. Apu levest főzött én meg a másodikat csináltam az ő közreműködésükkel. 
Dolgozgattunk a kertben is egy kicsit. Délután meg Andihoz mentünk ki. Pontosabban az anyujához, mert Juditnak kellett nadrágokat átszabni.
Itthon meg gofrit sütöttünk, átjött Andi is, kicsit később meg Balázs is egy fél órára.

Most megyek mert közös X-Faktor nézés van. "Nagy élmény"

Game :: Doodle God

2010.10.12. 17:33

 Függő lettem teljesen. Balage mutatta ma suliba és pár perc után már nem tudtam abbahagyni. Ez természetesen az irodalom tanulás rovására ment, de nem igazán érdekelt.
A játék főleg logikai, de a kreativitásodra is szükség lesz. 
Az egész lényege az, hogy a meglévő elemekből újat hozz létre. Egyszóval te lehetsz isten. Az indítás után csak a négy fő elemet kapod meg: föld, tűz, víz, levegő - ezekből kell megkezdened a fejlesztés. Egy idő után már embereket, állatokat és mindenféle mást is tudsz csinálni.
Összesen 115 elemet tudsz létrehozni a négy alapból. Ezeket a játék 14 különböző kategóriába sorolja a típusuk szerint.
Szerintem kitűnő időtöltés az unalmas órákra a suliba, vagy épp a melóhelyre. Aki iPhone tulaj, annak mondom, hogy lehet tölteni arra is kb 200Ft. Have fun.
Balázsnak pedig nagyon köszönjük ;)
Ja! A játék előtt van 15 másodperc reklám, de ha letelt, akkor már tudtok a play-re kattintani a jobb alsó sarokban.
(Ez itt egy kép, katt a továbbra - autuplay-es és hangja volt, ezért raktam a tovább mögé..)

Megjöttek az új Apple cuccok

2010.09.01. 22:00

 Azt hiszem nem kell mit hozzáfúzni, talán majd a végén Balage kommentjét. A képek magukért beszélnek.

Rájöttek, hogy kell gomb a shuffle-re (mégiscsak)

Az új nano pedig multitouch screennel jön. Durván kurva kicsi. 46%-kal kisebb, 42%-kal könnyebb,149 dollár a 8 GB-os, 179 dollár a 16 GB-os.
Aki további részletekre kíváncsi az Handrás blogjáról szemezgethet. Balage idézetével zárom.

(20:50) Balage: új itunes, feltalálták újra a facebookot
(20:51) Balage: meg az apple tv
(20:52) Balage: de jó am látszik hová akar elmenni már
(20:53) Balage: hogy legyen macbookod vagy imaced azon dolgozol, legyen iphoneod azon telefonálj, legyen ipaded azon funolj meg netezz meg játsz, legyen apple tv-d azon tévézz és minden jó mindenre de vedd meg 5ször "ugyanazt"
(20:53) Balage: és wifin elérsz minden cuccod bármleiyk gépedről
(20:53) Balage: iHome

 Ma is voltunk kint Pinnyéden, Attiléknál egy újabb promó napra. A hangulat nagyon jó volt, főleg mivel jött pár új arc is akik a korábbi gurításokon nem voltak.
Most szendvicsekkel kápráztatott el minket Jusztina és persze a szerkezet is dobta a hangulatot. Most még menőbbek voltak a közös gurulások.
Máté teljesen bezsongott és percenként menni akart. Juditról nem is beszélve. Azóta azt hallgatom, hogy mikor megyünk már megint, mert hogy ő már most is menne.

Képek hamarosan, addig itt van pár videó (a tovább után)

-update-
A képek már leshetők a Gömbözz! blogon!

@#41

2010.07.16. 00:00

 Ma nagyon nyugis volt minden. Főleg mert raktam csempét is. Ez nagyon durván hangzik, de engem nagyon meg tud nyugtatni a csempe ragasztás.
Ma mindenki itthon serénykedett. Pakoltunk, rendet raktunk. Egyedül anyu nem volt hajlandó belefolyni a munkába. Rendrakást tetetett de közben TV-t nézett..
Délután pedig "most dolgom van, egy óra múlva jövök" - majd 4 órakor láttuk újra. Na semmi gond. Még az a szerencse hogy nálunk egységesen mindenki elviseli ezt.. Én már nem sokáig. Én marha lusta vagyok - igen, tudom - de ha valaki még nálam jobban kibújik a munka alól az már felháborító.
Végső soron nem baj, mert ha itthon lett volna, akkor meg ment volna az idegeskedés. Így legalább nyugalom volt - és rend lett.

Holnap megyünk Judittal ping-pont cuccot venni, mert minden ami volt már vagy eltűnt, vagy elrohadt. Labda mindenképp kell, talán ütőt is veszünk.
Délután pedig jön Balage ha minden igaz. Bár ez még nem megerősített információ.

Harry Potter él!

2010.06.06. 12:49

 Ma annyira jó idő volt - végre már - hogy még én, a főkocka is lementem az udvarra. Elővettem Balage Harry Pottereit, amit még tavaly nyáron adott oda, hogy akkor ha már lent vagyok, ne csak üldögéljek a napon.
Az első dolog amitől nagyon megrémültem, az az volt, hogy porosak voltak a könyvek. Itt voltak a polcomon, hogy emlékeztessenek, ki kell olvasni őket, és vissza kell adni. Ez persze a mai napig nem történt meg...
Azt a könyvet kezdtem el olvasni, amiben volt még egy könyvjelző, és nem is figyeltem hogy melyik az, csak folytattam. Szentül meg voltam győződve, hogy az 5. könyvet olvasom és nem fért a fejembe, hogy miként kerül a gyermek Dennem a történetbe, és szinte biztos voltam benne, hogy Lumpsluck nem az 5. filmben szerepelt, hanem a hatodikban.
Egy óra olvasás után már elhatározásra jutottam: ránézek a könyv borítójára. És láss csodát, igazam volt: ez már a 6. könyv. 
Nagyon megörültem, mert így már közelebb vagyok a végéhez, na meg ezek szerint visszaadhatom Balázsnak az 5-et. 

A mai program egyelőre úgy néz ki, hogy délután találkozok Nikivel, jön Bojek is elvileg, és még Judit is itt van. Szóval jó lesz ez, látom én..
Most megyek és nézek egy rész lost-ot ebédig. Le már nem akarok menni, mert már hőgutát kapok. Amennyire Judit szereti a napot, én annyira nem bírom. Viszont kezd színem lenni. Oh yeah!

 Hát elég vicces volt kéremszépen.. 

20:30 kor találkoztunk a szkutnál, hogy majd onnan megyünk Rába partra, de késében voltam, szal nem vettem még semmi piát, gondoltam, majd a srácokkal együtt megyünk és veszünk vlamit. Citromos gössert akartam venni, és tudtam, hogy a Baross úti éjjelnappaliban csak 150-160ft. De Sziszi azt mondta, hogy itt a tesco inkább ott vegyünk. A tesco zárva volt, akkor olcsónéni a Richter teremnél.. Nem is kéredeztem mennyi lesz - mert nem volt pulba, csak raktárba - gondoltam annyi mint a többi sör.. Sikerült 3 doboz sörért 1080 forintot fizetnem.. 
Kis meghökkenés után ki a boltból, de nem baj, mert van már sör. Erre szilágyi: menjünk mégis el a Baross úti éjjelnappaliba, mert neki még kell onnan valami. HEDADSHOOT! FACEPALM! EPIC FAIL!
Buktunk 500Ft-ot semmi baj... Még mindig jobb mintha cigire költeném..

Elindultunk a patra, leültünk megbontottuk a cuccot, Balázs meg Szilágyi bekeverték a pezsgő-edrikjüket és mindeki itt a magáét.
Hamarossann jöttek a lányok - Krisztiék: Kriszti, Ica, Judit, Geo, a többi lányokról fogalmam sincs, csak azt tudom hogy az egyik a Kornél tesója - akiról szintén nem tudok semmit.. - és elindultunk át a pavilonba, szembe, mert mintha kezdett volna csöpörögni az eső. A lányok elég jófejek voltak, bár akiknek nem emlékszek a nevére, ők külön csoportot alakítottak..
A pavilonban aztán megkezdődött az italozgatás. A csajokat se kellett félteni.. sőt.. szerintem ők több piát hoztak mint mi. Jó mondjuk én nagyon kispályás voltam a 3db sörömmel, de nem akartam magam elrendezni. Kb 9 től voltunk itt 23:30 ig.
Közbe ment a fényképezés - Kriszti fb-ján lehet lesni - , a duma, meg egymás cseszegetése. Kriszti és Ica is kapta a magáét rendesen. :D
Bridgebe úton már látszott a népen, hogy rendben vannak, szóval volt vagy fél óra, mire odakeveredtünk Bridgebe..

Bridgeben elöször viszontlag kevesen voltunk, vagy inkább úgy mondanám, hogy nem volt tömve. Gondolom azért mert álltalában 1-2 körül pörög fel a buli. 
Itt végre gin-tonicoztam. Erre vártam már egész este. Mindenki beruhant táncolni, én viszont még vártam a hatást.
Ica végig velem volt. Várta hogy mikor ráncogálhat be bulizni. 
A zene kurvára nem nekem való volt, nem is nagyon akartam táncolni... Semmi rock, semmi d&b szóval nem az én zeném volt na. Végig ilyen hash hash cucc ment, meg full olyan számok, amikről fingom nem volt. Mindenki énekelte a szövegét én meg néztem, hogy ezek a számok eddig hol voltak, és miért nem hallottam róluk. Ica persze tudta mindet és igyekezett is ezt minél hangosabban a fülembe énekelni.

Csoportkép Szilágyi Kriszti Kömi Pálesz Ica Balage

Kb 1 kor indultam el. Akor már megjelentek az első droidok, de igaziból nem akartam sokáig maradni. Meg hát a lányok is elég vállalkozó szelleműek voltak. A srácok se féltek "ismerkedni".
Hazafelé Where did the blue skies go? és csöpörgő eső. Jó is volt kicsit szellőztetni. Útközben találkoztam egy nagyon szimpatikus bokorral is, aminek már ideje volt. Bridgebe nem tűnt fel hogy egész idő alatt nem intéztem folyó ügyeim, de ahogy kiértem és esőcsöpögés.. 
Szóval ilyen volt az este :D

-update-
Ritának hívják a Kornél hugát :D Julcsitól kaptuk a plusz infót.

Dunaparti dumaparti

2010.05.08. 17:28

  Most jöttem haza Duna partról. Elég durva volt. Balage szólt, hogy ma ott melózik, gondoltam megnézem magamnak, hogy mi is ez, hogy is ez.

Egész délelött itthon voltam, meg segítettem apunak, szóval mindenféle lelki furdalás nélkül indultam le.
Vittem neki(k) ebédet - mert hogy Lilla is ott volt. Valami sárkány hajós rendezvény volt, és mindenki evezett. 
Balázsék a gyermekek házát reklámozták és ilyen programokat szerveztek - "ne írd azt hogy ilyen, mert nem tudsz rámutatni!" - az ott kallódó gyerekeknek. Elég nyugis volt. Végig ültünk a fűben, dumáltunk, néztük a MILF-eket meg ilyenek.

Aztán felmerült bennünk a kérdés, hogy vajon "te elhoznád a gyereked egy ilyen rendezvényre?" Hát hogy őszinte legyek én a gyerekeket se bírom, nem hogy a gyerek rendezvényeket, szóval én max azt játszanám be, hogy a gyerekre karóra és megmondanám neki, hogy mikor a kismutató a legaljára ér és közbe a nagymutató meg fefelé mutat, akkor találkozunk a nagy fehér sátronál - sörsátor.
Nincs az az isten, hogy én egy gyerekkel körbe körbe mászkáljak és közbe ha elrontja a labirintust, akkor még meg is vigasztaljam. Persze a saját gyerekére nem mondhatja azt az ember, hogy de balfasz vagy fiam. Főleg azért, mert nem káromkodunk a gyerek előtt, másrészt meg az én gyerekem nem egy balfasz.

A fent említett dolgok miatt nem vinném ki kézenfogva az én gyerekemet, de ettől függetlenül a sörsátoron kívül is van épp elég hülyeostoba szülő, aki cigivel a kezében vonszolja a gyereket. Nem arról van szó, ha buli van én is elszívok néha egy szálat, de ha olyan helyen van az ember, akkor nem gyújt rá. Nem szarsz oda, ahol eszel.
Szóval arra akartam igaziból kitérni, hogy minek vállal gyereket egy olyan ember, aki még maga sem nőtt fel. 
Elborzadva néztem azokat a fiatal szülőket, akik még mindig középiskolásoknak érzik magukat. Tudom, hogy tudjátok, hogy miről beszélek. Amikor anyuka már 35 éves, de a picsatetkó még friss a hátán, és hidrogénhaj, és ribanc roller - 10cm tűsarok - a Duna parton..
Sajnos apuka sem különb. Próbálja fenttarttani a régi, koleszos, kurvamenő focista vagyok - nem is volt soha - formát. Hátrazselézett kopaszodó haj - szintén 35 évesen, mert ugye sapka már akkor se volt menő mikor még ő volt középiskolás - fux a nyakba, mert az kell, valami ócska kínai fényeslencsés elnyújtott sportos napszemüveg, ami ránézésre sincs több, mint 300ft és akkor megkoronázandó az egészet: suhogós melegítőnaci még '92-ből és hozzá egy múlt századi puma cipő.
Apucit követi a lánya, aki még csak 14 éves, de már most nagyobb kurva mint az anyja. Magassarkú bőr csizma, hidrogénhaj, fényes műanyag kabát - nekem is olyan van, de én menő vagyok benne - és 800db bizsu cucc.

Természetesen nem minden család ilyen kirívó. Láttam átlagos családokat is. Apukán szandál zokni, anyukán kiscipő és a kislány nem egy kurva a sarokról, hanem egy normális, kislányforma kislány.
Hála istennek főleg ilyenek jöttek oda hozzánk - Balázsékhoz - játszani, szóval a sok korábban leírt hülyén csak messziről nevettem.

A buli amúgy jó volt. Még pucér női seggeket is láttam, mert melletünk öltözött át egy nő. Volt sültkrumpli 500 ft-ért, meg sült csirke mell 1500 ért. 

A móka 4 kor végetért, azóta itthon megettem azt a pár kiflit, amit anyu itthon hagyott nekünk. Zárójelbe megjegyezném, hogy azért mert meg vannak égve. Ma amúgy volt piacon. Elment reggel 8:30 kor és délután 2 kor jött vissza. Amit ezidő alatt sikerült neki venni az 2 doboz fogkrém, 1 doboz tojás. 

Szilveszter 2009-2010

2010.01.02. 12:42

Megvolt ez is. Érdekes volt. Képek még nincsenek, majd holnap délelőtt. Ennyit mára.

Na akkor jöjjön az -update-!

Úgy indult a dolog, hogy 5 kor jött Niki, még átmentük boltba mert kellett egykét cucc, meg neki is beszélni kellett Ilivel (nagynénje aki a boltba dolgozik). Hazajöttünk és mehettünk is vissza, mert megígértem Klaunak hogy bemegyünk elé a virágórához.
A tököm kivolt az összes gyerekkel, mert mindegyiknek volt trombitája meg kürtje, és mindegyik az én fülembe akarta fújni, és masszívan kivolt vele a tököm. 8csak irigy voltam) Szóval vettem én is egyet, és hazafelé igyekeztünk mi is mindenki agyára menni vele.
Ithon apuval pálinkáztunk egyet. Az is vicces volt. Mi Klauval összerándultunk a házitól, Niki a kis "jaj, én nem kérek" meg lehúzta és csak annyit tett hozzá, hogy "nem rossz." Suttyomban biztos zugivó :D
Lassan megérkeztek a népek. Annyi kajánk volt mint állat, mert mindenki hozott sütit, meg chipset, meg mindenfélét. A pezsgőről nem is beszélve. Volt kb 8 üveg pezsgőnk. Még másnap reggel is találtam az ablakban..
Konyhába álltunk neki sütni, mert úgy volt hogy virslit eszünk, de Andi ugye nem eszik ilyesmit, szóval kitaláltuk, hogy csinálunk ilyen görög kenyeret, amit szoktunk. Ennek az lett a vége, hogy mindenki azzal lakott jól és senki nem evett abból a 3kg virsliből amit vettem. Igaziból nem baj, mert én meg imádom a virslit ( -most már kezdem megutálni, mert 2 napja virslit eszek virslivel, sőt tegnap mikor itt volt Bojek meg Gery őket is azzal etettem, mert el kell fogynia.)
Volt még ájsztea is, abból is kemény 1 üveggel ittunk meg. Szal igaziból jó vendégek voltak, senki nem evett, ivott semmit :D Kb mindenki megette/megitta amit hozott és ennyi volt.
Így tett Balage is. Megitta a fütyülőst, és rendbe is volt tőle. Percenként ment wc re és nagyon vidám volt. Nem volt vele semmi gond, csak jókedvű volt.
Ja amúgy egykor bementünk a tűzijátékra, hogy az majd jó lesz. Aztán csajok kitalálták, hogy ők márpedig táncolnak, szóval 3-an srácok ottmaradtunk a placc közepén, várva hogy majd csak megunják, de csak nem unták meg. Egy darabig tudtuk őket követni, ja mert hogy nem szóltak hogy mi most megindulunk, csak szimplán mentek, és néha azon kaptuk magunkat, hogy "hol a faszba vannak?"
Egy darabig még tudtam követni őket, mert Nikin mikulássapka volt (ja mert hogy mindenki kalapban, meg sapkában meg egyéb accesoriesben ment tűzijátékotnézni), szóval még tudtam követni őket a mikulás szerelés miatt, aztán egyszer csak 4 mikulás sapkás lány lett a tömegbe és elvesztettük a fonalat.
Néha kivillant az 170 magas tömegből Andi homloka, de máshogy nem tudtuk lekövetni őket.
Mikor hazaértünk még picit herebócáltunk, de aztán mire kikísértem a nép egyik felét, addigra a másik bealudt/berugott.
Sokat nem aludtunk, mert 5 kor feküdtünk, és 7 kor meg keltett Andi és Balázs hogy ők most mennek... nem tudom mi értelme volt akkor lefeküdni. Tény és való hogy hamar felébredtem, mikor ki kellett menni a hidegre.

Kép nem lett olyan hűde sok. Igaziból mondhatnám, hogy kurva kevés lett, mert a Klau meg az én képeim összesen nincsenek nyolcvanan. Na mind1. Tovább után lehet checkolni, meg tölteni meg a szokásos.
Nyomjátok a kommenteket.

süti beállítások módosítása