Ma feljöttem Pestre egy hirtelen gondolat folytán. Pár napja kitaláltam, hogy nekem igaziból fel kéne jönni, mert egyrészt régen voltam már Juditnál, másrészt meg mert ma van Szaszunak a születésnapja.
Egyébként ha bárki kérdezi, akkor rendkívül beteg vagyok. 
A mai program az lesz, hogy délután megyünk megnézni Judit új lakását, meg aláírjuk a szerződést. Este meg megyünk mókázni a Morisons2-be. Remélem jó lesz. Pontosabban jó lesz! Pesten még úgy se voltam rendes buliban :)
Most megyek mert megy a heppöning Judittal :)

 Ha úgy is viselkedik, mint a szappanbuborék, akkor talán maradni kéne a megszokottnál.

 A héten már egyszer elszidtam a Valentin napot, de gondoltam nem volt elég, ezért most kap még egy ütést. 
A szerelmünk napján mitől is félhetne jobban az ember - főleg a férfi ember - mint egy nem megfelelő ajándéktól. Az asszony fogyni akar, de ha kondibérletet kap, akkor kitör a második világháború. Ha szereti a csokit, akkor az se jó, mert "ettől a szartól el fogok hízni", stb..
Azt hiszem mindenki volt már így. Ha nem is Valentin napkor, de máskor, hogy nem tudta mit vegyen ajándékba.
Sajnos jó tanáccsal én sem tudok szolgálni, de azt meg tudom mutatni, hogy mit ne csináljatok. Tessék nézni a lenti videót. Szaszunak megy érte egy piros pont.

 Szerintem sokkal jobbak ezek a reklámok, amikben nem sulykolják, hogy már pedig ez jó, hidd el, hanem olyan mindennapi példákat mutatnak, ami akár meg is történhet - ezekre a reklámokra ez persze nem igaz - igen tudom, elbasztam a bevezetőt - de ez jutott most eszembe.
Ettől függetlenül ezek a reklámok is kurva ötletesek. Ja és köszönet érte Szaszunak ;)
A tovább után pedig jönnek a reklámok ;)

 Szomszédunk hála istennek nem volt annyi, mint albérlőnk, de akik voltak/vannak, azok sem mindennapiak.
Az első lakásunkra nem is nagyon emlékszem. Sőt, kimondhatjuk, hogy nem emlékszek rá. Amikor már itt laktunk pár utcával odébb, onnan már vannak emlékek, de az is csak azért, mert van egy fénykép rólam, amint a lila párducommal és a legóimmal játszok, miközben egy piros és kék játék dömpert tologatok.
Azt hiszem bátran kijelenthetem, hogy azóta se nőttem ki a legózásból. Innentől kezdve teljesen felesleges a 7-11 éves korig jelölés a dobozokon.

Az első emlék ami ide köt, az az amikor lementünk a pincébe, alaksorba - ki minek nevezi - és körbenéztünk. Akkor még olyan kis pöcsös voltam, hogy nem is a saját lábamon mentem körbe, hanem valakinek a vállán. Csak képfoszlányok vannak meg és egy hatalmas váll részlete a látómezőmben. Valami mintás ing volt, ami az akkori divatnak megfelelően apué kellett hogy legyen.
Akkor még nem volt kialakítva a lenti rész lakásnak, csak koszos vödrök és mocskos padló volt. A jelenlegi konyha akkor még valami fáskamra volt. Nem volt benn más, mint egy nagy kupac hasogatott fa és egy nagyobb rönk, amin a többit lehet vágni. Tudjátok az ami áll magába és az erős emberek meg úgy bele tudják vágni a fejszét, hogy ki se lehet szedni. Nekem is volt egy ilyen kalandom, de erre majd máskor térek ki.

Nem tudom, hogy mikor találkoztam először a szomszédokkal. Igaziból nincs is róla emlékem. Az első konkrét képkocka az volt, amikor Szaszuval lent voltunk a kertben és valamit játszottunk. 
Akkor még annyira nyilvánvalónak tűnt, hogy az az élet rendje, hogy ovi után az udvaron kell lenni és játszani, meg bújócskázni, meg ilyenek. Egész nap az udvaron voltunk. Hétvégén is csak ebédelni mentünk fel.
Minden nap volt valami program. Természetesen mindig ugyan az, de mi soha nem untuk meg. Akkor még Laciék építkeztek. És mindig volt egy nagy homokkupac az udvarban. Ez persze már önmagában is rendkívül motiváló lehet két gyereknek.

Amúgy ezt soha nem értettem. A Laciék udvarán mindig volt homok. Ha építkeztek, ha nem. Sokat mondjuk nem firtattam, mert addig is volt mibe homokvárat építeni. 
No persze nekem is volt rendes homokozóm. Apu hozott nekem homokot, és egy hatalmas traktor kerékbe lett beleöntve. 
Persze én mindig is irigy volt Szaszura, mert neki egy egész homok dobja volt, de soha nem mondtam. Talán azért sem, mert nyilvánvaló volt, hogy amikor ő lent van, akkor én is, és akkor ami az övé az az enyém is, és fordítva. 
Egész sor játékunk volt. 

Szaszu egyébként nagyon szép volt. Azt hiszem belé voltam először szerelmes. Ez persze nem volt még szerelem, de akkor még ő volt a barátom, és lány is volt, ezért logikusnak tűnt, hogy ő a barátnőm. Vagyis én legalábbis én szerettem volna ezt hinni. Anyuék persze mondták, hogy általában a fiú idősebb, sokat is gondolkoztam ezen.
Egyik nap összeszedtem miden bátorságom és elmondtam neki, hogy nekem nagyon tetszik és nagyon szeretem. 
Valami világmegváltást vártam, mint a filmekben. Talán még azt is hittem, hogy erre neki, majd azt kell mondani, hogy ő meg engem szeret.
Köztünk volt 5 év, szóval ő már sokkal érettebb volt mint én, így nem sokat totojázott a válszal: "én nem".
Ez olyan sokként érintett, hogy egy pillanatra lefagytam. De mint mondtam ez nem volt igazi szerelem, így másnapra túltettem magam rajta.

Hamarosan már nem csak ketten voltunk. Arról nincs emlékem hogy a Timi néni mikor lett terhes, vagy ilyesmi. Nekem már csak az maradt meg, hogy a kertben vigyáztunk Mircsire Szaszuval.

Ismét fekete folt. Hárman aztán már sokkal szabadabban tudtunk játszani. Bújócska három emberrel? NE VICCELJETEK! A legjobb dolog a világon. 
A papa minden délután átjött és kimentünk vele bringázni. Mindig volt nála kés és alma. Sokszor Szaszuék kertjéből is hoztunk almát, hogy a papa megpucolja nekünk. Nagyon profin csinálta. A héja mindig egy darabban maradt. Ez nekem akkor még olyan fokú profizmusnak tűnt, hogy meg voltam győződve arról, hogy csak az én papám tud úgy almát pucolni, hogy nem esik le több darabban a héja.

A nyári napokon mindig fürödtünk. Volt nekem is medencém. Emlékszem, hogy kék volt az alja és narancssárga volt az oldala. Én már korán reggel mindig menni akartam pancsolni, de apu mindig csak 10 óra után engedett bele, mert addigra nagyjából felmelegedett a napon. 
Egyik éven aztán egyszer csak kicsi lett a medence. Régen még simán belefértem kinyújtott lábbal, aztán akkor nyáron meg már nem.
E mellé még jött az hogy Szaszuék kaptak egy hatalmas medencét. De ez nem olyan kis medence volt ám, mint az enyém. Ehhez volt csúszda is, meg zuhanyfa. Felfújható volt az egész és lila. Soha nem láttam még lila medencét, főleg nem olyan csúszdával, amin volt víz spriccelő. A csúszda alján meg persze ott volt a medence.
Az egész család csodájára járt, ahogy a gyerekek csúszdáztak. 

Így teltek a mi napjaink. Egy idő után aztán Szaszu egyre kevesebbet játszott velünk. Nyűgös volt és egyszerűen már többet nem akarta azokat a játékokat játszani, mint mi, Mircsivel. 
Akkor nem tudtunk mi lehet a baja. Elképzelni sem tudtuk. Utólag visszatekintve persze egyszerű a magyarázat. Idősebb lett és már nem érdekelték olyan nagyszerű dolgok, mint a biciklizés, a bújócska, vagy épp a szúnyogleves főzés.

Pár hónap után már tényleg csak Mircsivel bandáztunk. Mi nagyon jól elvoltunk. Továbbra is nagy sikerrel főztük a szúnyogleveseket. Amelyik szúnyog megtámadott minket, az lecsaptuk és egy vizes vödörbe gyűjtöttük. Remek szórakozás volt kevergetni a vizet a vödörben, mintha tényleg főztünk volna, a sok szúnyoggal.

Rengeteget jártunk bringázni is. Azokat a helyeket, amiket korábban Szaszu mutatott nekem, én ugyan olyan büszkén mutattam meg Mircsinek is.
Volt egy hatalmas cseresznye fa is a kertjükben. Rendszerint annyit ettünk, hogy után el kellett picit feküdni délután, mert majdnem meghaltunk.

Persze rengeteg történetem lenne még, amiket még legalább pár száz oldalon lehetne mesélni. Sajnos a legjobbakat megtiltották, hogy leírjam. Pedig Mircsinek volt egy-két igazán jó akciója :D

 

 Tényleg nem akartam kirakni, de annyira idióta és annyira függő lettem, hogy meg kell hogy osszam veletek :D
A videót Szaszunak köszönjük. Azt mondta idióta vagyok.. :D