Budapest - day#2

2011.03.03. 17:47

 Nem kell aggódni, még élek és virulok, csak egyszerűen annyira sok a történés itt, hogy nincs időm még ide is írni, de ígérem, hogy ma késő este behozom a lemaradásom. Most is csak suttyomban vagyok itt, mert egyébként borítékokat kell címkéznem, meg levélpapírt hajtogatnom. 
Este megyünk valami török helyre kajálni, meg talán lesz új melóm is. Judit egyik kedves barátja is szeretne új honlapot és Judit volt olyan kedves neki megemlíteni, hogy én meg egészen véletlenül pont foglalkozok ilyenekkel. Szóval ma este vele is találkozok, aztán megbeszéljük, hogy lesz-e munka, vagy sem.

Amúgy egyelőre úgy tűnik, hogy nem ma megyek haza, hanem majd csak holnap este. Judit is mondta, hogy maradjak, meg ugye ez a melós dolog se lenne rossz ha összejönne. 
Szóval majd csak holnap fél 10 körül érek vissza. 
Holnap talán lesz egy kis szabadidőm írni. Tervezek még Morison'sról is írni, meg amúgy az itteni történésekről is.
Ma pl. találkoztam Lynettel. Voltunk Ikeázni is meg minden. Vettem Nikinek meglepetést. Semmi komoly, de olyan jól nézett ki, hogy megvettem :)

Most megyek, mert a levelek maguktól nem bújnak be a borítékokba, és zárásra kész kell lennünk. (Halott ügy. 880 levelet kell megcsinálni, és jelenleg kb 250-nél tartunk, úgy hogy egész délután ezt csináltuk. Egy óra múlva meg zárunk.. FAIL!)
 

Editors - The Racing Rats

2011.01.09. 21:24

 Lynettenek köszönjük a nagyszerű pörgős zenét ;)

Budapest #1

2010.11.02. 15:18

 Tegnap este sikeresen felértem Pester,ide, Judithoz. Ma már bemutatott az összes koléganőjének, és nem kolléganőjének is. Réka messzemenően a legjobb fej. 
Volunk úszni is, meg szaunáztam is egy pá kört, szóval jó volt. Most megyek még Lynettel találozni, este meg elvileg jön Andi. bár még nem szólt, hogy mikor, vagy hogy egyáltalán jön-e.
Lassan megyek is, mert idő van. Este elvileg jövök még friss kotettel, meg írtam még vonaton is egy kis társadalom kritikát is, de az még txt-be van az én gépemen, szóval majd is este jön.

 A lenti nagyszrű zenét Lynettenek köszönjük ;)

Budapest

2009.12.03. 17:36

Ma voltunk az MNBben ami nagyon érdekes volt. A nagy lósz. volt érdekes. A dolog elég nyögve nyelősen ment, mert már a szervezés sem volt igazi, főleg, hogy egyszerre kész osztály ment, ettől sem lett egyszerűbb a dolog.
Reggel koránkelés, boltbamenés, uzsivásárlás, stb, a szokásos rutin jelleggel történt, aztán találkozó az állomáson, itt is  a szokásos dolgok: van aki elkésik, van aki elalszik, van aki “véletlen” nem jön el, mert beteg. Biztos beteg, jobbulást neki :)
Persze indulás előtt a fél osztály még rossz vonatra száll fel, mert miért is ne. Aztán végre sikerült jó vagonba felszállni, nincs hely mindenkinek, megszokott, nem is lepődik meg az ember, aztán jönnek a szokásos kedveskedő körök, hogy jaj, ülj le, én inkább állok, aztán jön rá a válasz: áh, nem ülj csak le, és ha leülsz akkor persze csunyán néz rád. De ezeken túllépünk, jó móka volt az út is.
Végre felérünk, menetközbe még jegyet veszünk végre MNB, fél óra várakozás, mert korán értünk oda, addig “megnézhettük a szórakoztatóközpontot”, ami felettébb érdekes volt, főleg hogy már másodszor láttuk, és már akkor se volt izgalmasabb. A dolgon csak az javított, hogy egy sexy szőke, fekete mondta el, hogy pont ugyan azt fogjuk látni, mint tavaly. Szóval megint néztünk sok sok sok sok sok és még több régi pénzt, meg aranyat emelgettünk, meg ilyenek, izgi volt.
Végre előadás amiért jöttünk. Hitel. Sok újat nem mondott a pali, inkább azt hogy mire figyeljünk oda, de szerintem ezek az infók se voltak már újak senkinek.
10 perc szünet, közbe kétszer vesztünk csak össze offővel, segáz, aztán másik előadás. Arra meg már fel voltunk készülve hogy a szépség tartja, erre kiderült, hogy ugyan ő tartja, de csak 20 perces volt. Végre sikerült ellógni ofőtől, és kiharcoltunk másfél óra szabadprogit, ami igaziból kb 40 perc volt a váci utcán, mert még metro oda meg vissza.
Nővérem azért örült nekünk, jó volt látni, meg ugye a többiek még nem volta a nővéremnél, szal ők is körbelestek.
Fényképezőt nem vittem. Kajáltunk is, meg Lilivel is találkoztam, de az is csak 5-10 perc volt, mert egyszerűen nem volt több időnk.
Vissza.
Persze tök hamar visszaértünk, mert ugye 13:45 re vissza kellett érni, hogy a 15:10 es vonatot elérjük. Persze már 14:10 kor a keletibe voltunk.. Hová volt a nagy sietség, azóta se értem.
Vonaton visszafelé nagyon jól elvoltunk. Duma iphone, zene, röhögés, stb.
Jaj amúgy ettől bazmeg már én is agyfaszt kapok. Mindenki itt oltja szegény Balázst hogy mekkora “menő” lett most, meg biztos ezért vette meg a teloját.. Hát a faszom az össze köcsögbe aki beszól neki de most komolyan. Akkora kétszínű az összes. Mindenki szidja hordja itt, mint a szart, de ha mailt akar csekkolni, akkor kapásbol jön ám bujni. Meg most miért ne vehette volna meg? 2 éve ilyen telot akar, akkor szive joga hogy megvegye. Mert a többi okosnak meg biztos marhára szüksége van pl laptopra, vagy E kategoriás nokia mobilra, ami hozzáteszem hasonló árkategóriás újonnan..
Biztosan nagy szüksége van rá, és biztosan azok is ár érték arányban nekik valók, és biztosan kihasználják.
Tényleg nem arra akarok kilyukadni, hogy most mindenkire utalgassak itt, mert ezt akarom, csak most ez milyen már, hogy mindenki őt basztatja. Mondtam is Balázsnak, hogy nem tudom ő hogy birja, én már tuti megcsapkodtam volna mindet, vagy min. földhöz vágtam volna az ő telójukat.
Na mind1, megint ideges vagyok.
Szóval a lényeg: az vesse rá az első követ.. ugyis tudjátok mire gondolok, akinek meg nem inge, ne vegye magára. Végre egy kis nyugalmat szeretnék, nem sárdobálózást..

Mindbreak :: L

2009.11.17. 20:11

 

CHAPTER VIII.

- Fekete haja van, volt. A neve megint L-el kezdődik, de ez most nem számít. A dolgot valami egészen más mozgatja. Mozgatta. Legbelül tudta, hogy ez nem erről szól, inkább valami alantas és mocskos vágy a két ember között. Nem tudod megmondani, hogy mi is ez. Csak vágy? Vadászösztön? Kihívás? Vagy csak  a változatosság friss íze, amit összekeversz a jelennel.?
Egész fura arca volt. Egy picit talán keleti vonásokkal, de nem mernéd rá mondani teljesen. A haja is ezt sugalta: vékony, és egyenes. Néhol egykét hullámmal.
Azt hiszem mégiscsak jobb lesz, ha elmondom hogy hívják, elvégre is már nincs jelentősége. Lila volt a neve.
Nem tudom, hogy miért, vagy hogy van-e oka, vagy valami beteged agyrém áll-e e mögött, még soha nem gondoltam bele hogy mi lehet az oka.
Szóval Lilanak egy régi autója volt. Valami performance művész volt ő. Mint ahogy én sem, úgy mások sem értik, hogy ez mire jó. Ő művésznek mondta magát, holott csak összegyűjtötte mások szemetét, majd egy kupacba hordta, leöntötte festékkel és műalkotásnak hívta.
Igaziból egy kurva volt. Na nem az a fajta aki pénzt is kér. Ő csak hobbiból szedett fel pasikat. Köztük engem is. Utáltam is emiatt, mert pontosan tudtam, hogy mi lesz a vége, de nem tudtam magamra hatni akármennyire is akartam. Csak ő tudott. Igaziból megdöbbentő volt látni, hogy minden gondom, amiről azt hittem, hogy soha senki nem fog tudni róla, neki feltűnt, sőt.. Pontosan átlátott a szitán, pontosan tudta, hogy ki vagyok.
Ezért kellett meghalnia.

*

Lynette még ott ült az asztalnál. Nem igazán kérdezősködött, hogy hol volt Jack, logikusnak tűnt, hogy előbb levegye a vizes ruhákat és csak aztán beszéljék meg a nap dolgait. Pár perc elteltével Jack is csatlakozott a konyhai kávészünethez.
Szokásos dolgokról beszéltek. Hogy vagy? Milyen napod volt, és ehhez hasonló közhelyek, amik persze az adott helyzetben nagyon együtt érzően tudnak hatni, de sok jelentőségük nincs. Olyan mint egy simogatás, hogy érezze a másik, hogy törődsz vele.
A közös elmefuttatás és törődés után Jack aludni tért, lévén, hogy egész este nem volt itthon. Carol pedig csak annyit mondott, hogy el kell mennie valakihez, fel sem tűnt Jacknek, hogy valakihez megy és nem valamiért, talán mert túl fáradt volt.
Ekkor még Jack sem tudta, hogy Lynette sem az akinek képzelte.

 

süti beállítások módosítása