Új hobbi az akvárium

2012.08.26. 18:02

Az utóbbi időben abszolút nem volt időm írni, no meg aztán kedvem sem volt. Egészen pontosan, mikor volt egy kis időm, akkor több kedvem volt máshoz. Lényeg a lényeg, hogy most elmondom, hogy miért is nem volt időm írni.

Az akváriumok mindig is elbűvöltek a szépségükkel. A legtöbb ember szemében az akvárium egy nagy üveg kalitka, amibe beleszórunk pár halat egy kis kavics és növény körítéssel meg világítással. Az utóbbi két év pont elég volt arra, hogy rájöjjek ez messze nem így van. 
A nagy akvarista kikupálódása még apuval együtt kezdődött, de végül egyedül maradtam és mostanra már olyan szinten belefolytam, hogy ha naponta nem olvashatók róla, vagy nem alakítok rajta valamit, akkor már elvonási tünetek jelentkeznek.

A legtöbb embernek/családnak talán azért nagyon vonzó az akvárium, mert a többi házi kedvenccel ellentétben a közhiedelem szerint ezekkel nincs annyi baj. Itt mondom, hogy ez hülyeség. A kutyát ugyan sétáltatni kell, a macska meg egyébként is körülményes, nem beszélve az olyan állatokról, amik alatt almot kell cserélni, stb.

Sok szülő szemében azért is vonzó egy kis akvárium, mert a gyerkőc nem kötődik hozzá annyira és ha esetleg megmurdelna, akkor nincs akkora hiszti, mintha a Cirmi vagy a Bodri adta volna be a kulcsot.
Ez mind igaz és szép. Nem kell almot cserélni, nem nyávog, nem ugat, nem szarják tele az udvart, és  - a közhiedelemmel ellentétben - olcsó.

A legtöbb kezdő akvarista - itt még inkább csak akvárium tulajdonos - azt hiszi, hogy ha tesz egy kis kavicsot, isten ments, homokot, szűrőt, meg pár növényt a helyi boltból az akváriumba, akkor már kész is. A dolog meg, üzemel, majd két hét után a halak halni kezdnek, a növények rohadni és senki nem érti, hogy mi a gond. A boltos állítja, hogy semmi baj nem volt az áruval, a tulaj meg állítja, hogy ő mindent úgy csinált, ahogy azt látta.

Sajnos ez nem elég egy szép és tartós akváriumhoz. Első körben azért mert a halaknak többre van szüksége, mint a napi etetés. A vizet és minden paraméterét is karban kell tartani és a szűrő berendezéseket is tisztítani kell. Ez nagyon bonyolultnak hangzik, de a vízparaméterekkel nincs gond, amíg az ember csinál egy heti 30-50%-os vízcserét. A szűrő takarítása kis akváriumnál pedig nem több 5-10 percnél.

A nehezebb része a dolognak az akvárium szépségének megőrzése. A vízcseréktől persze szép tiszta lesz a víz, és növények is örülnek majd neki, de ez még nem elég a sikerhez. Az akvárium lényege, hogy megpróbáljuk a természetes környezetet üveg falak közé zárni és a polcra tenni a nappaliba. Pont ezért elég fura, hogy az úszkáló halak között átlátszik a pink fal, berreg a szűrő és pislákol a neon. 

Ezeknek a kiküszöbölésére már komolyabb elszántság, profizmus és kreativitás kell. Ha ezek mind megvannak, akkor az ember már akvaristának mondhatja magát. Persze az akvárium soha nincs kész, és soha nem működik úgy ahogy kell. Vagy a víz nem jó, vagy a szűrő hatékonysága nem az igazi, vagy épp csak a növények nem olyan szépek, mint a boltban, vagy a neten voltak, de kis odafigyeléssel ez mind orvosolható. 

A képek, amiket a bejegyzés közben láttatok már egy egészen más kategóriát képviselnek. Itt már nincs helye bakinak. Az alkotó elemek mind kifogástalan minőségnek felelnek meg és ezrekbe kerülnek. A végeredmény viszont csodálatos. A képeket Lantos Viktor flickr-jéről loptam.

A fentiekben felsorolt negatívumok és problémák ellenére és mindenkit buzdítani tudok egy akvárium berendezésére, legyen az akármilyen kicsi is. Nincs annál csodálatosabb érzés, mikor belekerülnek az első halak, vagy épp megszületnek az elsők. Vagy akár csak az, amikor az új növény tápozás miatt az összes növény egyszerre kezd el friss, zöld hajtásokat hozni. 

Aki komolyan bele akar folyni az ne féljen kérdezni, én már tanultam a hibáimból. Illetve nem árt pár fórumot átolvasni, hogy mit miért.
Amiket főként érdemes, az a Magyar Akvarista fórum, az Akvakertész fórum, illetve a Tropica.dk és ezek facebook oldalai.
Jó szemezgetést.

Today :: 2010 10 10

2010.10.10. 21:39

 Ma már nem lesz több szöveges poszt, max elválokapádtólon, de ne vegyétek készpénznek. Tudni illik, ma megjött anyu. Volt Siófokon meg pesten, meg még ki tudja, hogy hol. Hála istennek hozott magával egy zsák faforgácsot, mert hát az végül is jó ha van a háznál.. Meg csinált egy pár "nagyszerű" fényképet, amit majd nekem meg kell szerkesztenem. De jó lesz.

Hála istennek azért a nap többi jobban telt. Apuval nagyon jól elvoltunk a hétvégén, tényleg jó volt a hangulat. Főztünk, rendezkedtünk, dumáltunk, elmentünk hidat nézni meg ilyenek.
Ma volt itt Niki is. Most tőle is kaptam feladatot, szóval most lesz mit csinálnom :) Sőt ma még bűnözők is voltunk kb 5 percig, mert loptunk kavicsot. Egészen konkrétan az egyetemi építkezésről elloptunk kb fél kiló (5-6 marék) kavicsot, mert kell az akváriumba. Szóval ha az építkezés csúszik, mert kavicsot kell után rendelni, mert 20 négyzetcentiméterre kell még, akkor mi vagyunk a hunyók. Akarom mondani ő, én tagadok mindent, mert én már büntethető vagyok.

A ma esti program, hogy rakok még kontentet minden blogra, aztán irány a konyhába tonhalkrémért, és filmnézés. Niki mellett nem mertem megkockáztatni a tonhalkrémet, mert az még 2 fogmosás után is simán érződik :D
Szóval most megyek. Aloha!

süti beállítások módosítása