Idén 1000 éves a magyar konyha! Ebből az alakomból az ország legjobb szakácsai és cukrászai sürögnek forognak, hogy valami maradandót alkossanak az ezredév emlékére.

Több haza mestert is megkérdeztünk, hogy mivel rukkolnak elő, de a többségük hallgatásba burkolódzott, mert nem akarták felfedni titkukat.
Lajos Géza volt az egyetlen, aki nyilatkozott nekünk. Az ő különlegessége, a füstölt torta olyannyira egyedi, hogy nem kell féltenie senkitől, ő is a nagyapjátül tanulta a receptet.
A torta nagyon különleges, pontosan ezért nagyon nehéz elkészíteni. Az alapját egy vaskos és még friss szalonna adja. 
Természetesen a dolog nem ilyen egyszerű. A tökéletes ízkombináció sokban függ a füstölés menetétől, a használt fa típusától, a páratartalomtól és még nagyon sokmindentől. 

A díszités sem mindennapi a nemmindennapi tortán. A habnak tűnő költemény nem más, mint egy adag háj. Az igazán puhára paszírozott hájat pont úgy nyomják rá a tetejére, mint a tejszínhabot. 
Az öröm nem marad el, az elkészült sütemény pompásan fest.

Az ilyen, és ehhez hasonló ízköltemények miatt rengeteg túrista látogat el Markotabödögére. A helyi stadion ad helyet az egész hetes rendezvénynek. A sztárvendég nem más, mint a Belga, akik a Hús című számukkal tervezik meglepni Lajos Gézát.
Az idelátogatóknak a helyi önkormányzat rengeteg standdal készült, illetve a beléptető kapunál egy 200Ft-os zseton ellenében ülőpárnát és bögrét is osztanak.

Polgár Jenő elmndta, hogy a hatalmas fesztivál költésgeit jórészben EU-s támogatásokból valósították meg, illetve az MCSZ (Magyar Cukrászok Szövetsége) 83db marcipán cukorrépát sorsol majd ki a nézők között.
A hátsó koncert sarokban pedig a záró napon még Fluor Tomi is fellép egy szippantásra. 

Van élet Ajkán túl is

2011.07.21. 04:59

 Gondolom azért már mindenki volt Ajkán, az üveggyárban, vagy legalább a közelében. Én mindig is imádtam azt a helyet, mert egyszerűen szép és nyugtató volt nézni, ahogy dolgoztak az emberek.
A lényeg, hogy van nekünk csodálatos videónk egy üvegfújó üzemről, aki még nem látott volna ilyet. Természetesen a hangos zajok nélkül :)

Mostanság egyre több játszóteret látni, mert hát ugye van nekünk sok EUs pénzünk, meg sok okos emberünk, aki tud mindenféle kreatív játékot készíteni. Nekem az egyetlen problémám a játékokkal, ami mondjuk lehet, hogy csak az én személyes problémám, hogy a játékok többsége semmilyen formában nem fejleszti a gyerkőcök képességeit. 

Nyilván egy játszótér nem arra van kitalálva, hogy deriválni megtanuljon a gyerek, de rengeteg olyan játék is lehetne, ami valamilyen logikát igényel a játék mellett. A csúszda persze rendkívül jó szórakozást, csak úgy mint a mászóka, de én úgy gondolom, hogy ezeket az elemeket lehetne kombinálni is valami interaktív elemmel, amivel talán a gyerkőc még jobban fejlődik.

A bejegyzés apropója amúgy a lenti kép volt. A napokban láttam és egyszerűen nagyon tetszett. Minden gyerek álma, hogy egyszer egy markolót vezethessen, hát most van rá lehetősége. A karok mozgatásával pedig talán még némi fogalma arról is lesz, hogy miként működik egy markoló. Zseniális.

Ennyi volt a mai kritika és bírálat. Igaziból csak irigy vagyok, hogy nekem soha nem volt markolós játékom.

Magyarország élen jár a robotikában - napi 8-10 órát dolgoznak az emberek robot szerűen. A korszerű technika nem új keletű, már Kosztolányi Dezső is így kereste meg a napi betevőre valót, tudtuk meg az idén érettségizőktől, akik szintén hasonló módon tanulnak.

A robot szerű oktatási modelt a diákok maguk fedezték fel, mivel így a szabadidejük drasztikusan növelhető. A cél az, hogy a tananyagot 2 nap alatt, mint egy intenzív kurzusként tanulják meg, más szóval robot szerűen.
A folyamatot elősegíti, ha a diákok Donald-kacsázva (csak polóban) tanulnak, így a felöltözésre/levetkőzésre se kell időt fordítani.

Megkérdeztük az oktatásügyi és belügyminisztérium dolgozóit is, hogy miért van szükség az ilyen új módszerek bevezetésére, még az előtt, hogy az euró megjelent volna. Kérédsünkre elmondták, hogy mivel ilyen kicsi országban élünk, meg kell ragadnunk minden lehetőséget, az olyanokat is, mint a robot szerű munkamorált.
Az oktatásban azért van nagy szerepe, hogy mire a diák kikerül az iskolából, már tisztában legyen azzal, hogy miként kell dolgoznia a munkahelyén. Az új módszer azért is rendkívül nagyszerű, mert a munkásoknak kizsigerelésük miatt nem jut idejük azon gondolkozni, hogy nekik jó-e ez, avagy sem.

A dolgozók közül is megkérdeztünk néhányat, hogy miként vélekedik. Will Smith elmondta, hogy ő már az "új programban" van benn, ahol nem csak a munkamorál robot szerű, hanem a testrészeik is a dolgozóknak. Ő ezt egy filmjéhez is ki tudta használni, így nem kellett a sminkeseknek robot kezet rajzolni rá. Will elmondta azt is: "[...] az új kezemmel sokkal jobban megy minden, beleértve a robot szerű munkát is" (nevet).

Az "új programról" tudni kell, hogy rendkívül környezetbarát, mivel a győri Audi már nem használt alkatrészeiből építik a speciális protéziseket. Ezzel a módszerrel semmi nem vész kárba. Az Audi elsősorban a saját dolgozóit fejleszti az upgrade kittekkel, de a közeljövőben lehetőség lesz külsős dolgozóknak is részt venni a programban.
Will azt is elmondta nekünk, hogy az új kezével sokkal gyorsabban tud felnit felcsavarozni, és még csavarkulcs sem kell hozzá, csak a mutató és a hüvelykujja. 

Az Európai Unió más országaiban is nagy az érdeklődés, ezért csak az elmúlt héten több száz cseh, lengyel, német és francia mérnök jött tanulmányozni az új módszert. Remélhetőleg ez a kezdete egy csodaszép barátságnak.

 A napokban felröppent a hír, miszerint nagy bajban van a film, mivel a filmben szereplő kérdéses Tyson koppintású tetkó szerzői jogokat sért. 
Az eljárás már folyik S. Vistor Whitmill (a tetkó megálmodója) és a Warner Bros. között.
A stúdió a tervek szerint digitálisan fogja eltüntetni a kérdéses tetoválást a filmből, és persze a borítókról is. 
A megállapodás alapján a tetkót decemberig kellett volna helyettesíteni egy másikkal, de a stúdió ennyi idő alatt nem tudta volna megoldani, ezért februárig tolták ki a határidőt.

Természetesen a kérdéses mű eltávolítása után a film sok helyen sántítani fog. A poénok közül is néhány erre van kiélezve, illetve még maga, Tyson is megjelenik a filmben, de ha nem egyezik a retusált verzió és a Tyson arcán lévő, akkor az a jelenet is értelmetlen.
Ezek után a stúdió próbálja menteni a menthetőt, és ha lehet, nem kívánják eltávolítani a tetoválást a filmből, de ha a bíróság úgy dönt, akkor nem lesz más kiút.

 Stockholmban tudják mi a jó, és nem félnek elrugaszkodni a normálistól. Itthon szerintem alapvetően az a baj, hogy a szavazóbázis nagy részét a nyugdíjasok, vagy legalábbis az 50 fölöttiek teszik ki, nekik meg semmi nem tetszik, ami jó. (enyhe átköltés a Másnaposok első részéből)
Lényeg a lényeg, hogy szerintem nagyon jól néz ki a metró belseje, ezzel a sok színnel és különböző textúrával. Az is nagyon ötletes, hogy sok helyen nincs rendesen eldolgozva a sziklafal, hanem csak úgy, rusztikusan, durván úgy maradt. És láss csodát jól néz ki!
A vörös égboltról már nem is beszélve. Tessék inkább a tovább mögé kattintani és nézni az Istókhalmaiakat még 30 képen. 

Gyerekszoba

2011.04.20. 20:21

 Azt mondják, hogy gyerekkorban nagyon sok minden eldől, és hogy mélyen befolyásolja a gyermek fejlődését a fiatal korában bekövetkezett események láncolata.
Vajon tényleg így van? Vajon az én gyerekem is netfüggő lesz?
A képek alapján valahol nagyon groteszk az egész. Tessék a tovább mögé nézni.

Napi best reklám!

2011.04.10. 00:59

 

Terror háza

2011.04.06. 22:29

 Ma sikerült végre eljutnom a Terror házába, Budapestre. Egészen fura élmény volt. Már itt az elején szeretném kikötni, hogy aki még nem volt, annak el kell mennie.

Persze sokat mesélnek a második világháborúról meg 56-ról a nagyszülők, meg hallunk ezt-azt, meg ugye történelem, de ez mind semmi ahhoz képest, hogy mi történet valójában.
Ahogy beléptünk az épületbe már rögtön nyomasztó zene fogadott minket, ami csak még jobban ráhangolt a bent lévő szörnyűségekre.

Nem kell megijedni, nem fognak véres lepedőket mutogatni, meg hullákat, meg ilyesmit. Semmi ilyen nem volt a kiállításon. Egyszerűen olyan információkat mondanak el, és olyan archív felvételeket mutatnak, ami abszolút felülmúlják minden halandó képzeletét. 
Az ember azt gondolná, hogy a kínzásnak is vannak határai és az emberi jóérzés is húz ennek egy határt. Hát el kell mondanom, nincsenek határai, és nem létezik határ. 

Rengeteg korabeli ruhát és "használati eszközt" láttunk. A legmegdöbbentőbbek talán mégis azok a tárgyak voltak, amelyek a foglyoktól maradtak meg. A cellák látványa is rögtön szóra bírta volna akármelyikünket.

Azt hiszem a mai látogatásunk után egészen máshogy fogok a történelemkönyvemre nézni, és egészen máshogy fogok nézni nagyapáinkra és dédnagyapáinkra is.
Aki teheti az feltétlen menjen el megnézni, mert az ilyen tudásanyag nélkül nem lehet felfogni azt, hogy mit élhettek át az emberek a világháborúktól kezdve a korai 60-as évekig.

A hivatalos honlapon megtaláltok mindent, ami csak kellhet.

süti beállítások módosítása