Pár hete már erről harsog az egész internet, hogy majd jön az új Mortal Combat sorozat és majd mekkora durva lesz. Hát most itt van. Megnéztük. Írunk róla.
Nekem valahogy kimaradt az életemből ez a Mortal Combat dolog, de utólag azért igyekeztem pótolni. 
Láttunk már olyan filmet, ami egy elég egyszerű kis játékból készült - Tron Legacy - és jó lett, pont ezért vártam az új Mortal Combat Legacy-t is.

Meg kell mondjam nagy csalódás volt. Azt hittem, hogy ezek a rövid epizódok fasza pörgősek és igényesek lesznek, de már értem, hogy miért csak internetes sorozat lett belőle.
Az effektek nagy része gagyi és valljuk be őszintén, semmi olyan nem volt ebben a 12 percben, ami miatt érdemes lenne megnézni a második részt. Vagy igen? Ti hogy látjátok?

 Nálam állandó problémát okoz, hogy ha főzök valamit és mondjuk épp megkevergettem a jó kis szuttyogós milánói szószt, akkor hova tegyen a fakanalat. A pultra mégse teszi csak úgy le az ember, mert hát akkor dzsuvás lesz - az asztal szószos, a kanál meg asztalos. Természetesen az edényben sem lehet hagyni, mert akkor meg olyan meleg lesz, hogy nem lehet megfogni a következő kavarásnál.
Így persze elő kell venni valami kis edényt, amibe bele lehet tenni a dzsuvás felét a kanálnak, de így meg ugye többet kell mosogatni. Na meg ugye pont olyankor szokott odakapni, miközben egy nem túl nagy kis edényt keresek, amire rárakhatom a kanalat.

Jelentem ez a kérdés megoldva. A lenti kanál megoldást nyújt minden gondunkra. A felénél bele van marva egy kis vájat, ahol fel tudjuk akasztani/támasztani az edény vagy tányér szélére, amíg épp nem jutunk a következő kavaráshoz.
Tovább után még képek.

Magnesium Project

2011.04.12. 18:19

 Akkor ez most film? Vagy nem.

Esik az eső

2011.04.12. 18:18

 Volt már olyan, amikor kifejezetten örültetek annak, hogy esett az eső? És csak sétáltatok benne és nem érdekelt semmi? 
Igaziból csak egy kis zene kellett volna mellé. Valami kellően érzelmes, ami mondjuk kötődik valamihez. Most így hirtelen csak a Saying Goodbye to Hollywood jut eszembe. Legyen ez.

Előttünk az este

2011.04.11. 23:25

 Szavak nélkül is..

Lámpa üdítős dobozból

2011.04.11. 21:59

 Ed Chew tett egy nagy lépét a környezettudatosság felé és kitalálta, hogy lámpákat akár lehetne elhasznált üdítős dobozokból is készíteni. 
A már üres dobozokat kihajtogatva, vagy öt illetve hatszögeket újrahajtva belőle egész csomó lámpát alkotott meg.
Az így elkészült darabok alapanyaga nem egy hulladékgyűjtő aljára kerül és mellé még lesz egy tuti menő lámpánk is. 
A tovább után az is látszik, hogy miként is kell elbánni a dobozokkal, hogy ilyen menő lámpa legyen belőle.

Grace Santorini Hotel

2011.04.11. 21:48

 Tegnap napközben csak azért nem voltam, mert le kellett mennem a spanokhoz. Ebben a szállodában szálltunk meg. Nem volt rossz, de a sörük kicsit meleg volt.

Egy bringa élete #2

2011.04.11. 21:39

 Ryan Reichenfeld valami csodálatos kis filmet rendezett nekünk a No Age - Life Prowler című száma alá. A színek, a zene, a mozgás, a minden. Csodaszép!

 Tegnap volt szerencsém eme rendkívül nagyszerű - haha - filmet megtekintenem. A szarkazmust félretéve mondhatom, hogy eddig Zack Snyder minden munkája tetszett és  a maga nemében egyedülálló is volt, de ez a mostani valami egészen mocskos mód rosszul sikerült. Természetesen én egy szar szemét szar alak vagyok, mert nem értékelem. Na meg ugye ez egy elég szubjektív dolog és kritikáról lévén szó, nehéz is lenne objektívan hozzáállni.

Az alaptörténet ugye az lenne, hogy szegény Baby Doll hányatott sorsú szereplőnk egy otthonba kerül, ahonnan aztán meg egy bordélyházba (?), ahonnan ugye ki kellene szökni. 
A beilleszkedés gyorsan megy és már a második szóváltás után tudni lehet, hogy a legköcsögebb csajjal is majd spanok lesznek - azt hiszem ezzel még semmi nagy titkot nem árultam el.

Innentől kezdve teljesen elborul a film. Az első 15-20 perc egész ígéretesnek tűnt, de innentől kezdve minden száll szétesik és az események igaziból nem sok logikát követve jönnek egymás után. 
Az alap lényeg az lenne, hogy a csajok álmukban szereznek meg eszközöket, amikkel kijuthatnak a börtönükből. A dolog csak ott siklik félre, hogy nem álmukban kerülnek az álmukba - nem, ez nem Inception - hanem tánc közben kerülnek álomba, aminek meg aztán végképp semmi értelme.

Ezek után már meg se lepődünk olyan dolgokon, mint hogy 6 méteres robotszamurájok ellen győzhet egy 160 magas kislány. Vagy hogy a szamurájok ha kardal pöcögtetik a lányok, akkor semmi bajuk nem lesz, vagy hogy mit keres egy maciölő a szamuráj kezében. 

A következő elmerogyant kép az volt, amikor a németet a halott katonáikat gőzzel és gépekkel támasztották fel. Ez valahogy annyira abszurdnak tűnt, pedig ezt külön érdekesnek találtam volna, mint nagy BloodRayne fan.

Természetesen erre mindenki azt mondja, akinek bejött a film, hogy el kell fogadni, hogy a lányok álmodnak (DE NEM ÁLMODNAK, MERT TÁNCOLNAK!), de én mégis úgy gondolom, hogy azért vannak olyan határok, amiket mifelénk józan észnek hívnak.

A vizuális részével nem volt gond. A látvány rendben volt. Röpült, aminek röpülnie kellett, meg ilyenek. Az egyetlen negatívum ezen a téren a rendezés volt. Minden egyes tánc álom ugyan azzal a vágással indult el, ami nagyon sablonos lett egy idő után.

A sablonos részek után már csak a klisés részek voltak szörnyűbbek. Azt hiszem erre kár is szavakat pocsékolni. 

Az egyetlen pozitívum - ami igaziból kettő - annyi volt, hogy voltak szép lányok a filmben, illetve, hogy a zenék is faszák voltak. Ez hozza igaziból az egész film összpontszámát.
Talán azt is be lehet számolni, hogy a végén akartak belenyomni egy kis mögöttes, érzelmes tartalmat, de sajnos ez a löket már olyan későn jön a filmbe, hogy nem sokat segít az előtte lévő 80 percen.

A végső értékelésben nincs nehéz dolgom. Igaziból nagyon sokat vártam ettől a filmtől, de sajnos a hype áldozata lettem. A kampányhét erős volt, én meg elbuktam. A film alapból nálam egy gyenge 3-as lehetne max, de a lányok és a zene ezt feltornázta mondjuk 4,5-re. Még így is nagyon kegyes voltam, mert ha a legutóbbi filmre 6-7 körül adtam, akkor ez masszívan 2 körül lenne. Ez inkább egy ilyen szánalom pont.

 Teljesen kipihent vagyok és nincs más dolgom, mi ma este még befejezni egy 3 oldalas elemzést, illetve elkezdeni egy másikat, aminek nem más a témája, mint a Facebook. Ezek után azt hiszem nem sok panaszom lehet. 
Van bodzaszörpöm és zenét is találtam a gépen, szóval éjfél körül (vagy amikor végzek) készüljetek fel a DeepHills blog feltámadására. Vagy inkább megerősödésére. 

Anyu ma jött haza Pestről és hangszálgyulladása van, ami több szempontból is jó: nyugalom van, nem akar mesélni az útról és mivel fáj a feje is, még le is feküdt aludni. Teljes nyugalom. Mi kell még? Egy száll cigi mondjuk most kifejezetten jól esne, de megelégszem a bodzaszörppel is.

10-11 körül érkezem, addig kitartás.

Szerző: weinie4

Szólj hozzá!

Címkék: bymyself

süti beállítások módosítása