Töri fail

2011.03.17. 12:01

 A mai napomat megint sikerült elbasznom. Kivételesen ezt most én kurtam el. Ma volt ugyanis az ominózus témazáró töriből. 
Tegnap este 1:30 ig tanultam is rá - megjegyzem, hogy sokat ugyan nem használt - de egy gyenge hármast azért megkockáztattam volna. Hajnalban még fel akartam kelni egy kicsit tanulni, vagy legalábbis egy órával korábban, de egész egyszerűen nem ébredtem fel a telefonra. 
Ez mondjuk talán nem meglepő, mivel ha az ember épp 3. órája alszik, akkor rendszerint az már elég mélyen történik.
Az én édes drága anyukámnak nem tűnt fel, hogy én nem vagyok ébren, szóval nem keltett fel. Ennek következménye képpen majdnem 11-kor keltem fel.

A legszörnyűbb nem is ez az egészben, hanem az, hogy Somesz most kb egyszemélyes hadjáratot indított azok ellen, akik hiányoznak ma. Nagyon komolyan veszi ezt a dolgot és ahogy a facebookos kiírásokból kiveszem, szombaton szopni fogunk rendesen.
Az egyetlen pozitívum, hogy ez alatt a pár nap alatt talán fel tudom tornászni a tudásom mondjuk négyesre. Az megint más dolog, hogy ha nagyon akar, akkor úgy is tud olyat kérdezni, amire nem tudjuk a választ.

Első nap a semmi földjén

2011.01.03. 19:48

 Mai napunk az iskolában: semmi semmi semmi semmi töri semmi semmi. A nap elején még voltak kétségeim afelől, hogy nekem vajon tényleg ötös lett-e a dogám, ugyanis az ominózus dogaírás vége az lett, hogy elvette tőlem, mert "puskáztam" pedig nem is. Hozzátenném, hogy nem a világmegváltó becsületem miatt nem puskáztam, hanem mert amit még kinéztem volna, az nem ott volt ahol nyitva maradt a füzet. 
Ezek alapján, mivel úgy éreztem hogy még írhattam volna és 3-4-es közé tettem volna a dogámat, de mivel elvette és le is baszott, hogy biztos puskáztam, így inkább hajlottam a 3-as felé, és akkor ugye, abból 1 jegy legalább lejön a puskázás miatt, és akkor már lehet hogy rögtön egyest ad. (kicsit ilyen krízis gondolkozás ez, mint amikor Andi kitalálja hogy egy doga miatt lesz utcaseprő)
Lényeg a lényeg, hogy abszolút nem számítottam semmi jóra, nem hogy ötösre. Én már egy hármassal is nagyon boldog lettem volna. Pont ezért azt hittem, hogy csak valami tévedés lehet a jegybeírással, de mint ma kiderült semmi gond nem volt vele.
És mivel elégnek bizonyult, amit írtam, és az még hibátlan is volt, ezért a végén még tényleg az jön ki hogy én megérdemlem azt az ötöst. Mert hát így van :D

Szar nap

2010.12.16. 17:58

 Már alapból szar napom volt, mert nem tudtam az este aludni, és persze reggelre jött meg a kedvem hozzá, amikor már fel kellett volna ébrednem.
Első óra töri. Dogaírás, tegnap tanultam rá ezerrel. Tudtam is mindent, zsír vagyok, talán mégis kifizetődő ha tanul az ember. Egyszer csak odahajol fölém, nézeget, dagadt a mellem, hogy már másfél oldalt írtam, erre "ez mi?" (mutat a füzetemre, hát nem kint maradt az asztalon!!!) "ebből ki tudta puskázni az egészet mi, bassza meg..?!" Persze nem volt megállás, ilyenkor nincs menekvés. Az egész banda a hibás, és baszunk tanulni, de igaziból baszik rá, mert nem az ő dolga, de azért basszuk meg.

Én vagyok a hibás, ez egyértelmű, hogy kint hagytam a füzetem, de lehetne azért toleránsabb az emberrel és nem rögtön átmenni böszmébe. A másik oldal megint az, hogy hiába tanultam, mert most én vagyok a szemében a kis geci, szóval ez a dogám se lesz jobb 3-asnál, hiába minden erőfeszítés. Fuck the system. Nem baj. Ma Cinkyvel megint iszunk.

History fail

2010.11.24. 15:13

 Nem tudom hogy ezen kívül mit tudnék még tanulni a dolgozatra, hogy ha 6 óra tanulással is 2-es lett. Az egész dogában 3 évszámot nem tudtam, és az esszében voltak olyan dolgok, amiket nem írtam le. Ez jobb esetben 4-es, normál esetben 3/4, legrosszabb esetben is min egy 3-as. 
Nem értem hogy mi a baj. Aztán rájöttem, hogy nem is nagyon érdekel - nem durciból, hanem - mert igaziból ahova menni akarok, oda nem számít majd a töri. 
Valahol viszont kurva bosszantó, hogy én ugyan azt a jegyet kapom 6 óra extra ráfordítással, mint az aki baszott tanulni. Nem értem hogy mi a baj. Csalódott vagyok. Egyszer ülök le tanulni, akkor is szarra se jó. Kérdezem én: akkor minek tanuljak 6 órát, ha ugyan azt értem el vele, mint ha nem tanulnék. Egy kettes akkor is ment volna, ha a tenyeremre felírok 5 évszámot, meg egy nevet. 

Fuck the school system! Fight the power!

Történelem review

2010.11.15. 19:50

 Megvolt a hőn áhított dolgozat - haha. Igaziból még soha nem tartottam ennyire dolgozattól szerintem. Igaziból nem tudom, hogy miért, mert épp elég random töri dogát írtam már az évek során, de ez most más volt. Aztán rájöttem arra is, hogy azért volt a nagy para mert tanultam. Ha nem tanulok, akkor az esélytelenek nyugalmával megyek neki, és nem is vagyok tisztában azzal, hogy mennyit kellett volna tanulnom - mivel nem tanultam. Így viszont masszívan bennem volt a para, mert pontosan tudtam, hogy mennyi az anyag, és pontosan tudtam, hogy én annak hány százalékát tudom/nem tudom. 
Amúgy bárki büszke lehetne rám, ha látta volna hogy mennyit tanultam. Itthon már azzal ment a viccelődés, hogy biztosan beteg vagyok.
A doga után nagyon jól éreztem magam, és nem volt bennem az a "ha többet tanultam volna, jobb lenne" érzés. Tudtam hogy tanultam, és megtettem amit tudtam. 
Ennek ellenére azt mondom, hogy tanulás nélkül jobban éreztem volna magam. Ennél már csak az lesz szebb, ha kiderül, hogy 2-3-as lesz, mert akkor egy életre megutálom a tanulást szerintem - tekintve, hogy most se szeretem.

Mozifilm :: Sztornó (2006)

2009.12.06. 14:46

Indán találtam, mert ugye már írtam arról, hogy beindult a filmes oldaluk, ahol teljes filmeket lehet nézni, na és a mostani film is onnan van (mert ugye beágyazni is lehet)
A film egy megtört életű töritanárról szól. Valahol hasonlít Someszra egy picit (kurvára). Rászáll az apeh, a családja összeomlik, az anyósa utálja, rendőrségi ügy, már öngyilkosság is a képbe kerül, senki nem tudja mi lesz. Nem spoilerezem el, nézzétek meg ha van időtök.
Ez a teljes film, 90perc!

Today :: 2009 11 30

2009.11.30. 18:26

Ma elég tré egy napunk volt. Ezt értsd úgy hogy infódoga, aztán nyelvtandoga, aztán meg töri témazáró. Természetesen a töriben nem kellett csalódnunk: tele volt fincsi kérdésekkel, amikről azt sem tudtad, hogy eszik e vagy isszák, vagy intravénás, vagy mi a rák. Semmi gond. Mondjuk nem stresszeltem nagyon magam rajta. Van mellé egy kb 4es témazáróm, meg 2db 5-ös irásbeli dogás kramancom.
Itthon semmi téma, erre felkelek a jólmegérdemelt délutáni pihenőmből és az fogad a konyhában mint egy rendes családnál, néztem is hogy WTF?, hogy asztalnál eszünk, együtt, meleg vacsora (ilyen azért szokott lenni), és bort szürcsöl mindenki, ráadásul nem is akármilyet, 99 es tokaji aszu.
És persze mindenki csak bólogat, meg hümmög, hogy ez aztán a hűde jó bor. (Talán mert az is). De azért picit furának tűnt az egész na.
Most megyek, mert van egy raat cucc amit még ki akarok rakni. Jó lenne ma egy deephills-t is összehozni. :D

Today :: 2009 11 23

2009.11.23. 19:05

A mai nap elég vegyes volt. Első 3 órában semmit nem csináltunk, kis word feladat, jövő hét doga, nagy kaland. Nyelvtanon megint semmi, töritől fostam mert csak 1 jegyem van, és elég gyanus volt hogy felelni/írni fogok, és igazam is lett.
Érdekes módon írásos dogáknál minden mindegy alapon nem izgulok. Vagy tudni fogom vagy nem, ezen már kár aggódni. Lediktálta a kérdéseket, és érdekes módon, még tudtam is. 
Napóleon belpolitikája. Mindent tudtam. Bankrendszer, code napolen, code civil, köztisztviselők választása, pénz, szóval mindent.
2 angol üresjárat. Az a durva hogy Jusztina már el is hiszi, hogy mi tényleg sokat tanulunk, és ezért a második órán játszani kell. Valahol vicces, valahol meg kurvára nem, mert érettségin meg majd lesz nagy meglepődés..
Itthon semmi téma. (fürödtél ma? – ez volt a vicc helye)
Aztán meg megcsináltam a cipőm. a talpa kezdett elkopni, én meg jól vettem rá rendes cipész féle talpat, meg ragasztót, és jól megcsináltam. Kurva fasza vagyok.
Most megyek, úgy tűnik találtam fasza zenét.

süti beállítások módosítása