Az NFS szériák az utóbbi években igen kérdéses eredményeket mutattak fel. A régi jól megszokott játékélmény már tova tűnt és az egész egy nesze semmi, fog meg jól dologgá vált. Egészen idáig.
Pár hete jött ki az új rész, a Hot Pursuit. Én személy szerint nagyon díjazom hogy visszanyúltak az alapokhoz, mert az utóbbi évek tapasztalata az volt, hogy a nagy újítások nem nagyon jönnek be.

A 2010-es verzió abszolút a Hot Pursuit 2-re emlékeztet. A táj, a játékmenet, az autók, minden. Meglepő módon, most nem került be a játékba semmi tuningolósdi, ami még meglepőbb módon, abszolút nem hiányzik - a 2-ben sem hiányzott.
A játékot egy új online rendszerhez kötötték, amivel a játékosok meg is oszthatják egymással egy üzenőfalon az új eredményeket, illetve ezekre kattintva újrajátszhatják azokat közösen is.

A játék az indulást követően rögtön két opciót is ajánl nekünk: zsaruk leszünk, vagy versenyzők. Így a játék folyamán mindkét fél oldaláról megtapasztalhatjuk, hogy milyen is egy igazán pörgős üldözés.
Külön pozitívum, hogy míg a 2002-es verzióban nem volt Free Roam/Szabad futás - ahogy tetszik - addig itt ez is belekerült. Mondjuk sok értelme nincs neki, mivel az utak elég nyugisak, és főleg országutak, így sok izgalmunk nem lesz benne, hogy ha autókat akarunk kerülgetni.
Emiatt egyébként aggódtam is, mert amikor először ránéztem a térképre, akkor azt hittem, hogy megint nem lesz más dolgunk, mint nyomni a gázt aztán menni - ami egyébként így is van - de a játék ennél sokkal izgalmasabb és nehezebb.

Mint a korábbi verziókban is, itt is különböző versenyfajták vannak, ám ezek nem különülnek el olyan kontrasztosan, mint mondjuk az U1, U2 vagy Most Wanted esetében. Vannak tesztvezetések, ahol a lehető legrövidebb idő alatt kell exkluzív tesztautókat eljuttatni a célba, vannak sima versenyek, és durva menekülős hajszák is. Specifikus típusok nincsenek, mint mondjuk drift, de hála istennek végre normálisan megcsinálták az irányíthatóságot, és versenyek közben is simán lehet - kell is - driftelni, amivel aztán pontokat gyűjthetünk a nitro visszatöltéséhez.

Már a játék elején is jó autókkal kezdünk, nem kell Civic-et venni, meg C3-at, rögtön egy Porche 911-et nyomnak a seggünk alá. Ez talán annyiból pozitívum, hogy már a játék legelejétől kezdve élvezetes a vezetés. 
Sajnos a rendőrök sem járnak rosszul, mivel közel azonos teljesítményű verdákat kapnak, így nem lesz egyszerű lerázni őket. Ebben vannak a segítségünkre az extra eszközök, mint pl turbó, szöges útakadály, EMP és rendőrségi jelzavaró. Bátran mondhatom, hogy igen hasznosak, és pár szinttel feljebb nem nagyon lehet meglenni nélkülük.

Pár szót az autókról. A játékban rengeteg autó jelenik meg 5 fő kategóriába sorolva, mely a Sportautókkal kezdődik és a - vicces - Hiperautókkal fejeződik be. Itt a lista egy és kis videó a kocsikról.

Alfa Romeo 8C Competizione Alfa Romeo 8C Spyder • Aston Martin DBS • Aston Martin DBS Volante • Aston Martin One-77 • Aston Martin V12 Vantage • Audi R8 5.2 FSI quattro • Audi R8 Spyder 5.2 FSI quattro • Audi TT RS Coupé • Bentley Continental Supersports • BMW M3 E92 • BMW M6 Convertible • BMW Z4 sDrive35is • Bugatti Veyron 16.4 • Bugatti Veyron 16.4 Grand Sport • Carbon Motors E7 • Chevrolet Camaro SS • Chevrolet Corvette Grand Sport • Chevrolet Corvette Z06 • Chevrolet Corvette ZR1 • Dodge Challenger SRT8 • Dodge Charger SRT8 • Dodge Viper SRT10 • Dodge Viper SRT10 ACR • Ford Crown Victoria Police Interceptor • Ford GT • Ford Police Interceptor Concept • Ford Shelby GT500 • Ford Shelby GT500 Super Snake • Jaguar XKR • Koenigsegg Agera • Koenigsegg CCX • Koenigsegg CCXR Edition • Lamborghini Gallardo LP550-2 Valentino Balboni • Lamborghini Gallardo LP560-4 • Lamborghini Gallardo LP560-4 Spyder • Lamborghini Gallardo LP570-4 Superleggera • Lamborghini Murciélago LP 640-4 • Lamborghini Murciélago LP 670-4 SV • Lamborghini Reventón • Lamborghini Reventón Roadster • Maserati GranCabrio • Maserati GranTurismo S Automatic • Maserati Quattroporte Sport GT S • Mazda RX-8 • McLaren F1 • McLaren MP4-12C • Mercedes-Benz SL65 Black Series • Mercedes-Benz SLR McLaren 722 Edition • Mercedes-Benz SLR McLaren Stirling Moss • Mercedes-Benz SLS AMG • Mitsubishi Lancer EVOLUTION X • Nissan 370Z Coupe • Nissan 370Z Roadster • Nissan GT-R SpecV (R35) • Pagani Zonda Cinque • Pagani Zonda Cinque Roadster • Porsche 911 GT3 RS • Porsche 911 Targa 4S • Porsche 911 Turbo S Cabriolet • Porsche 918 Spyder (Concept Study) • Porsche Boxster Spyder • Porsche Carrera GT • Porsche Cayman S • Porsche Panamera Turbo • Subaru Impreza WRX STI

 A zenéről már az eggyel korábbi deephills posztban ejtettem szót, de talán nem árt még egyszer elmondani, hogy nagyon eltalálták a zenét, és végre igazán dinamikusan zajlik a játék. Az egyetlen negatívum, hogy a zene hangereje nem áll szinkronban a többi effekt hangerejével, így alapból nem nagyon hallani. Ezt csak úgy tudjuk korrigálni, hogy ha a többiből leveszünk egy kicsit, a hangfalon meg felcsavarunk.

A játék hossza, szerintem ideális lesz, mert én ma egész nap ezzel nyomultam - ez mondjuk kb 6 órát jelent játékidőben - és jelenleg a 4. szinten vagyok a 20-ból, úgy, hogy a zsaru küldetéseket meg se csináltam. Magyarul ezt még oszd el kettővel. Ez azért máris jobban hangzik, mint anno a Carbon, amit ennyi idő alatt végig lehetett vinni.

Ha már a szintekről van szó. Ez elfelejtettem korábban írni. A játékot az alapján 20 szintre lehet bontani, hogy milyen körözés alatt állunk. Ahogy haladunk felfelé a ranglétrán, úgy egyre komolyabb rendőri üldözéseket kapunk. A végén már Lambo rendőrautók jönnek ránk, és a helikopterek sem fukarodnak az ajándékokkal.

Talán mindent elmondtam. Aki kedvet kapott az töltse/vegye. Nekem most pár napig biztos ez lesz a favorit. Aki pedig játszott, az meg nyomassa az észrevételeket és pozitívumokat, vagy hogy épp mi nem tetszett neki.

 Ez nem az a tipikus nyugis, lazulós album, amit megszokhattatok itt a DeepHills rovatban, de egyszerűen annyira örültem már egy kis pörgős zenének, hogy muszáj volt kitennem.
Az NFS sokadik gagyi zenéjű szériája után végre itt van egy normális soundtrack, amiben aztán tényleg van minden.
Hála istennek elhagyták a technos, diszkós vonalat a készítők és most egy igazi pörgős, hajtós albumot kaptunk. Engem mondjuk már a Pendulum és a Klaxons megvett, de ettől függetlenül még sok finomság van rajta. Tessék tölteni ;)

The Resist Stance – Bad Religion
Cinema – Benny Benassi feat. Garry Go
Conscience Killer – Black Rebel Motorcycle Club
Opposite of Adults – Chiddy Bang
Sofi Needs A Ladder – Deadmaus feat. Sofi
All The Same – Does It Offend You, Yeah?
Giant Song – Funeral Party
Live Like You Wanna Live – Greenskeepers
Bombshock – Hadouken!
Get A Rise – Killa Kela
Echoes – Klaxons
Twin Flames – Klaxons
Stronger – Lazee feat. Dead By April
Big Weekend – Lemonade
Shining Down – Lupe Fiasco feat. Matthew Santos
Groove Me – Maximum Balloon feat. Theophilus London
Born Free – M.I.A.
Yeah Yeah Yeah – New Politics
Watercolour – Pendulum (hallgasd!)
Nothing From You (Redanka Remix) – Pint Shot Riot
Stay Too Long (Pendulum Remix) – Plan B
Devil’s Music – Teddybears
Superbad (11:34) – Travie McCoy
Divisive (Tom Starr Remix) – We Have Band
Bigger Than Us – White Lies
Ruling Me – Weezer

 

A letöltés 3 részben itt: 1  -  2  -  3

Penulum - Watercolour

Hétvége

2010.11.27. 18:59

 Rengeteg programom volt mára, ami akár még jó is lehetett volna, de aztán tegnap este hajnal 2 kor nekiálltam letölteni az új Need For Speed részt, ami aztán reggel romba is döntötte az egész napi progit.
Igaziból nem volt semmi konkrét fontos dolog, amit meg kellett volna csinálnom, de terveztem, hogy talán a crossboardon is kicsit alakítok, meg hogy az angol prezentációt befejezem, meg van még egy kis melóm is, saját és küldős oldalakon is. Szóval tudtam volna mit csinálni.
Mondjuk napközbe max a html részét tudtam volna meg csinálni, mert a többihez soha nincs idegzetem napközben. A crossboard meg ugye egyedül nem annyira jó, mert sokszor nem elég hozzá a 2 kéz.
Most még kaptok zenét, meg ajánlót aztán majd meglátjuk mi lesz :)

Why not?

2010.11.26. 22:49

Karácsonyi készülődés

2010.11.26. 22:47

 Ma Nikivel és apuval kint voltunk a karácsonyi vásár megnyitóján. Az eredeti terv az volt, hogy majd akkor mi megnézzük, ahogy felkapcsolják a fényeket - mert hogy ez egy külön szertartás ám - és akkor az tök szép lesz - tényleg.
Ahogy kezdtünk kiérni a Széchenyi térre, rögtön láttuk, hogy nem lesz ez olyan vicces, mint azt mi elterveltük. A téren konkrétan hering parti volt és valami opera énekes is kornyikált, amitől persze nekünk menekülhetnékünk támadt. 
Még mentünk egy kört a Baross úton, aztán vissza is fordultunk. A Széchenyi téren még pont elkaptuk a villanykapcsolást. Volt lézershow, meg minden ami kell. Nagy meglepetésre azt írták ki vele, hogy boldog karácsonyt. Hangulatos volt meg minden, de megfogalmazódott bennem a kérdés, hogy ha már most ekkora a hype a dolog körül, akkor mi lesz még itt karácsonykor?

A város amúgy szép.

Aerosol Amoeba

2010.11.26. 14:54

Comic :: Any funnier

2010.11.26. 14:51

Szerző: weinie4

Szólj hozzá!

Címkék: comic

Streetart

2010.11.25. 22:32

via ups!de

süti beállítások módosítása