Az NFS szériák az utóbbi években igen kérdéses eredményeket mutattak fel. A régi jól megszokott játékélmény már tova tűnt és az egész egy nesze semmi, fog meg jól dologgá vált. Egészen idáig.
Pár hete jött ki az új rész, a Hot Pursuit. Én személy szerint nagyon díjazom hogy visszanyúltak az alapokhoz, mert az utóbbi évek tapasztalata az volt, hogy a nagy újítások nem nagyon jönnek be.

A 2010-es verzió abszolút a Hot Pursuit 2-re emlékeztet. A táj, a játékmenet, az autók, minden. Meglepő módon, most nem került be a játékba semmi tuningolósdi, ami még meglepőbb módon, abszolút nem hiányzik - a 2-ben sem hiányzott.
A játékot egy új online rendszerhez kötötték, amivel a játékosok meg is oszthatják egymással egy üzenőfalon az új eredményeket, illetve ezekre kattintva újrajátszhatják azokat közösen is.

A játék az indulást követően rögtön két opciót is ajánl nekünk: zsaruk leszünk, vagy versenyzők. Így a játék folyamán mindkét fél oldaláról megtapasztalhatjuk, hogy milyen is egy igazán pörgős üldözés.
Külön pozitívum, hogy míg a 2002-es verzióban nem volt Free Roam/Szabad futás - ahogy tetszik - addig itt ez is belekerült. Mondjuk sok értelme nincs neki, mivel az utak elég nyugisak, és főleg országutak, így sok izgalmunk nem lesz benne, hogy ha autókat akarunk kerülgetni.
Emiatt egyébként aggódtam is, mert amikor először ránéztem a térképre, akkor azt hittem, hogy megint nem lesz más dolgunk, mint nyomni a gázt aztán menni - ami egyébként így is van - de a játék ennél sokkal izgalmasabb és nehezebb.

Mint a korábbi verziókban is, itt is különböző versenyfajták vannak, ám ezek nem különülnek el olyan kontrasztosan, mint mondjuk az U1, U2 vagy Most Wanted esetében. Vannak tesztvezetések, ahol a lehető legrövidebb idő alatt kell exkluzív tesztautókat eljuttatni a célba, vannak sima versenyek, és durva menekülős hajszák is. Specifikus típusok nincsenek, mint mondjuk drift, de hála istennek végre normálisan megcsinálták az irányíthatóságot, és versenyek közben is simán lehet - kell is - driftelni, amivel aztán pontokat gyűjthetünk a nitro visszatöltéséhez.

Már a játék elején is jó autókkal kezdünk, nem kell Civic-et venni, meg C3-at, rögtön egy Porche 911-et nyomnak a seggünk alá. Ez talán annyiból pozitívum, hogy már a játék legelejétől kezdve élvezetes a vezetés. 
Sajnos a rendőrök sem járnak rosszul, mivel közel azonos teljesítményű verdákat kapnak, így nem lesz egyszerű lerázni őket. Ebben vannak a segítségünkre az extra eszközök, mint pl turbó, szöges útakadály, EMP és rendőrségi jelzavaró. Bátran mondhatom, hogy igen hasznosak, és pár szinttel feljebb nem nagyon lehet meglenni nélkülük.

Pár szót az autókról. A játékban rengeteg autó jelenik meg 5 fő kategóriába sorolva, mely a Sportautókkal kezdődik és a - vicces - Hiperautókkal fejeződik be. Itt a lista egy és kis videó a kocsikról.

Alfa Romeo 8C Competizione Alfa Romeo 8C Spyder • Aston Martin DBS • Aston Martin DBS Volante • Aston Martin One-77 • Aston Martin V12 Vantage • Audi R8 5.2 FSI quattro • Audi R8 Spyder 5.2 FSI quattro • Audi TT RS Coupé • Bentley Continental Supersports • BMW M3 E92 • BMW M6 Convertible • BMW Z4 sDrive35is • Bugatti Veyron 16.4 • Bugatti Veyron 16.4 Grand Sport • Carbon Motors E7 • Chevrolet Camaro SS • Chevrolet Corvette Grand Sport • Chevrolet Corvette Z06 • Chevrolet Corvette ZR1 • Dodge Challenger SRT8 • Dodge Charger SRT8 • Dodge Viper SRT10 • Dodge Viper SRT10 ACR • Ford Crown Victoria Police Interceptor • Ford GT • Ford Police Interceptor Concept • Ford Shelby GT500 • Ford Shelby GT500 Super Snake • Jaguar XKR • Koenigsegg Agera • Koenigsegg CCX • Koenigsegg CCXR Edition • Lamborghini Gallardo LP550-2 Valentino Balboni • Lamborghini Gallardo LP560-4 • Lamborghini Gallardo LP560-4 Spyder • Lamborghini Gallardo LP570-4 Superleggera • Lamborghini Murciélago LP 640-4 • Lamborghini Murciélago LP 670-4 SV • Lamborghini Reventón • Lamborghini Reventón Roadster • Maserati GranCabrio • Maserati GranTurismo S Automatic • Maserati Quattroporte Sport GT S • Mazda RX-8 • McLaren F1 • McLaren MP4-12C • Mercedes-Benz SL65 Black Series • Mercedes-Benz SLR McLaren 722 Edition • Mercedes-Benz SLR McLaren Stirling Moss • Mercedes-Benz SLS AMG • Mitsubishi Lancer EVOLUTION X • Nissan 370Z Coupe • Nissan 370Z Roadster • Nissan GT-R SpecV (R35) • Pagani Zonda Cinque • Pagani Zonda Cinque Roadster • Porsche 911 GT3 RS • Porsche 911 Targa 4S • Porsche 911 Turbo S Cabriolet • Porsche 918 Spyder (Concept Study) • Porsche Boxster Spyder • Porsche Carrera GT • Porsche Cayman S • Porsche Panamera Turbo • Subaru Impreza WRX STI

 A zenéről már az eggyel korábbi deephills posztban ejtettem szót, de talán nem árt még egyszer elmondani, hogy nagyon eltalálták a zenét, és végre igazán dinamikusan zajlik a játék. Az egyetlen negatívum, hogy a zene hangereje nem áll szinkronban a többi effekt hangerejével, így alapból nem nagyon hallani. Ezt csak úgy tudjuk korrigálni, hogy ha a többiből leveszünk egy kicsit, a hangfalon meg felcsavarunk.

A játék hossza, szerintem ideális lesz, mert én ma egész nap ezzel nyomultam - ez mondjuk kb 6 órát jelent játékidőben - és jelenleg a 4. szinten vagyok a 20-ból, úgy, hogy a zsaru küldetéseket meg se csináltam. Magyarul ezt még oszd el kettővel. Ez azért máris jobban hangzik, mint anno a Carbon, amit ennyi idő alatt végig lehetett vinni.

Ha már a szintekről van szó. Ez elfelejtettem korábban írni. A játékot az alapján 20 szintre lehet bontani, hogy milyen körözés alatt állunk. Ahogy haladunk felfelé a ranglétrán, úgy egyre komolyabb rendőri üldözéseket kapunk. A végén már Lambo rendőrautók jönnek ránk, és a helikopterek sem fukarodnak az ajándékokkal.

Talán mindent elmondtam. Aki kedvet kapott az töltse/vegye. Nekem most pár napig biztos ez lesz a favorit. Aki pedig játszott, az meg nyomassa az észrevételeket és pozitívumokat, vagy hogy épp mi nem tetszett neki.

süti beállítások módosítása