Today :: 2010 03 30

2010.03.30. 17:41

Mai helyzetjelentés: kurvafáradtvagyok. Ma még angolon is aludtam. Szerintem ez a fáraadtság netovábbja. Soha nem szoktam órán aludni, és még soha nem is aludtam, de ma sikerült. Ráadásul pont Jusztina óráján, aki annyira jófej velünk. Persze tagadtam "csak zenét hallgattam..". Mentségemre legyen mondva hogy a két óra között aludtam csak, és mikor bejött akkor csak 3 perc után tértem magamhoz, de volt aki meg kajálni volt és sokkal többet hiányzott. Engem ez vigasztal.
Most végeztem pár dolggal, este olvasni fogok, holnap meg megyek vért adni. Első órára be kell mennem, aztán le kell adnom prá papírt meg ilyeneket, hogy minden jól menjen Balage szülinapja körül, de pont jó is lesz. Dután meg jönnek Andiék prezentációt csinálni. Ja a lényeget nem mondtam, hogy míg a többiek órán lesznek, addig én a tanyán fogok ülni laptoppal és prezentációt csinálok Zsófival, mert valamit már alkotnunk kéne.
Tök jó igaziból, hogy mindent elmondtam, csak azt nem hogy ma mi történt.
Mesélek: ma kellett volna elvinnem Vandának a Benjamin Button filmet, amit szépen be s készítettem, de reggel rádöbenve, hogy ma tesi is lesz és nem férek el a válltáskámban, gondoltam hogy átpakolok a másik táskámba. Csak a tollaimat, az ellenőrzőmet, meg a dvd-t hagytam itthon. Útközeb eszembe is jutott, de visszamenni már nem tudtam érte. Szóval gondoltam veszek neki egy kárpotló csokit. Az adott szünetben le is mentem a suli elé, picit még lógtam is közgázról, de csak nem jött.
Mint utólag kiderült tablófotókat kellett intéznie és egyszerűen nem ért ide. Pontosabban oda. Itthon rámírt msn en hogy ne haragudjak és egy darabig megfordult a fejembe hogy gonosz legyek, de inkább bevalottam neki, hogy nálam se volt a lemez. Közgáz után aludtam angolon, de ezt már írtam.
Asszem ennyi a történés.
Megyek bringázni. Ki jön? Fél óra múlva indulok.

Szerző: weinie4

Szólj hozzá!

Címkék: today

Today

2010.03.26. 22:37

Majd holnap inkább irok egy yesterdayt..

-update-

Hát a tegnapi napom megint érdekes volt. Suliba semmi téma. Utsó matekórán nézem a telóm, nővérem írt.. "Mikor végzel?" Na basszus Judit itt van Győrben. Nagyon meglepődtem, mert arról volt szó, hogy jövő hétvégén jön, nem most. Imádom meg minden, de tegnap meg ma is lenne programom és ha meg nem érek rá foglalkozni vele, akkor meg én vagyok a köcsög. Szólhatna azért hogy jön, mert akkor jó előre nem tervezek semmit, és akkor nincs ez a huza vona. Szeretnék vele lenni, de ha van fix progim, ami mondjuk nem csak egy délutáni bringázás, akkor nem akarok segget csinálni a számból..
Tegnap este is lett volna kivel találkoznom, de aztán inkább elmentem Judittal import impróra, ami most megújúlt helyen van a vasutasban. Nagyon erős előadás volt. Az egyetlen negatívum az volt, hogy egy reflektorokkal teli teremben voltunk, ahol kb 40 fok volt. Mindneki izadt mint a ló, és 2 óra után már szag is volt. Próbáltak pár ventillátort berakni, de a 40 fokon nem sokat segített.

Hazafelé csatlakoztunk Orsiékhoz (Bobi), mert ők is ott voltak imprón. Az üveges felé indultunk, aztán Judit levált tőlünk, én meg elmentem velük üveges felé. 10 percet maradtam talán. Viszont nagyon pozitívan csalódtam Gáborban. Egy suliba jártunk, ő alattam volt, csak a nővére volt évfolyamtársam. Kropf Gábor. Meg voltam győződve hogy egy nagyképű diszkós köcsög, de nagyon meglepődtem. Nagyon közvetlen, okos, és értelmes gyerek. Már csak azt nem értem, hogy aki ilyen okos és stb.. az hogy lesz diszkós. Soha nem értettem. Dehát ízlések és pofonok. Szóval pozitív csalódás volt. Ja mert hogy ők is jöttek üvegeshez, ezt elfeljetettem mondani. A barátnője viszont hisztis volt.

Ma megyek este kb vendelinbe Adéllal tárgyalni, mert készülőben van egy triálos/bringás cikk is. A deszkás tegnap került ki alterblogra, aki akarja checkolja. Az án kezem munkáját is dícséri, de erre most nem térünk ki. Aki akarja az nézze itt!

Más nincs, este jövök, vagy valami.

Szerző: weinie4

5 komment

Címkék: today

Today :: 2010 03 18

2010.03.18. 16:02

Reggel kidobott az ágy, pedig féltem hogy mi lesz, mert 1 kor feküdtem le. Főleg mert marketing témazáró, meg matek tz. A marketing elmaradt, mert a führer késett 20 percet az első óráról. A matek már viccesebb volt. Főleg mert meg voltam győződve, hogy tudok mindent és ezért nem is néztem at semmit. Aztán megkaptuk a feladatokat és hirtelen minden kiszált a fejemből. Hamar rá kellett jönnöm, hogy megért volna 10 percet átnézni az alapképleteket, mert olyan alap dolgokat nem tudtam megcsinálni, hogy mi aza normálvektor. A végére persze rájöttem, meg meg is oldottam a feladatokat, de sok dolog kimaradt. Egy hármast remélek, talán 4est. Igzaiból nem lett olyan szar, mert majdnem minden feladatot megoldottam, csak bosszantó hogy jobb is lehetett volna.

Órák után bent maradtunk még mert elkezdtük végre az olaszországi prezentációkat. Egy alap prezentációt kaptunk Gergőtól - amit innen is köszönünk mégegyszer - és azt bővítettük tovább. Elég sok diát hozzányomtunk, de még messze nincs kész. A hátteret még le kell cserélni, mert elég "trashpowerpoint" hatása van, meg animációk, meg ilyen hülyeségek. Elég jó lesz amúgy.

Hamarosan meg jön Peti, mert születésnapja volt és ajánlottam, hoyg üljünk össze és igyunk meg megint egy pár doboz sört, most hogy már én is legálisan tehetem. Mondjuk azt elfelejtettem mondani neki, hogy doháynt hozhatna a pipába, mert azt nekem továbbra sincs, de mind1. Majd lesz valahogy.
Még össze kéne szednem magam, meg a szobám picit, mert az utóbbi 2 napban nem volt időm semmire, és mintha valami bomba csapott volna be ide. Koszos tányérok, poharak, zokni a földön, ágynemű még a reggeli kels nyomait mutatja, szóval rendet kéne csapni.

Amúgy meg meg kell állapítanom, hogy kurvajó idő van kint. Hazafelé még kabátban indultam el, de aztán polóba sikerült hazajönni, mert egyszerűen annyira fasza idő volt. Itthon még a lépcsőre is kiültem teázni. Benyomtam zenét a telómról aztán szürcsöltem a menő lipton citromos teámat.
Most megyek, de majd még jövök vicces dolgokkal.

Szerző: weinie4

Szólj hozzá!

Címkék: today

Today :: 2010 03 09

2010.03.09. 17:51

Már csak egy hét van hátra. Tudom hogy már a fasztok kivan ezzel de én az utóbbi napokban nagyon bezsongtam a témára. Igaziból nem is azért várom, mert hú 18 hanem mert a hétvégén megint jön haza nővérem. És ha minden igaz már pénteken itt lesz, szóval elleszünk megint. Vasárnap meg jön a rokonság, de ezt már mondtam.
Ma nyugis napunk volt. Kikaptuk a matekdogáinkat, és még ötös is lett, ami a múltkori 1,25 ösátlaghoz képest elég jónak számít. Mondjuk az kifejezetten bosszantó, hogy a másik csoport rajtunk röhög... Póda mindent készségesen megoszt Burnóval ő meg azzal szórakoztatja a másik bandát, hogy nálunk épp hány 1-es lett.. Arról persze nem esik szó, hogy hány négyes vagy ötös doga született, vagy hogy az egyesek 1/3-a az olyanké akik 2 hetet hiáynoztak..
Szóval ez mondjuk bosszantó, mert Szilágyi már lassan úgy köszön nekünk hogy a balfasz csapat.. Tény hogy mi vagyunk a szépek, de én most négyesre állok, szóval igenis szrul érint hogy én vagyok az ostoba.. Tudnék a másik csoportból is sorolni butákat..
Nem sárdobálózásnak szánom, de mi is henceghetnénk azzal hogy x,y milyen ostoba már nálatok, és még grafikusan se tudtok fügvényt ábrázolni..

A mai napunkat Andi tette színesebbé azzal hogy megpróbált rajzolni egy buzsmegállót. Természetesen Ez némi akadályba ütközött - a rajzkészség alapvető hiánya. Egész jól szórakoztunk rajta, és végeredményként egy nagycsoportos rajzot kaptunk :) Andi persze válltig állítja, hogy ő ötös volt általánosban rajzból, aztán én meg kifejtettem, hogy én meg énekből voltam ötös. Közös hallgatásunkat megértésnek véltem, így kijelenthetjük hogy se az ő rajztudása, se az én énektudásom soha a büdös letbe nem volt ötös :D

Holnap üresjárat lesz. Matekon felelünk, de azt vágom. Törin kb megyünk tovább, magyaron duplaórás filmnézés. Duplapénzügyön eddig se volt soha érdemi munka, miért pont most kezdenénk neki..? Aztán meg egy tesi.
Apropó tesi. Ma olyan korlátgyakorlatot mutattam be, hogy csak na. Saslengés. Hoppá. Meg bukfenc korláton. Kurva fasza vagyok. Azt mondjuk továbbra se értem hogy a gépész és kockaképzőben miért tanulunk ilyen tesi elemeket. Mondjatok még egy sulit ahol bukfencezni kell korláton, vagy 6 elemből álló gyűrűgyakorlatot kell bemutatni..? Lehet hogy van, de én akkor is furának tartom, hogy pont nálunk nyomatják ezeket a dolgokat. Amúgy szórakoztató.

Tesi után mama, aztán haza.

Szerző: weinie4

6 komment

Címkék: today

Today :: 2010 03 02

2010.03.02. 18:58

Ma tudatosult bennem, hogy még 2 hét és büntethető leszek. Na meg nem leszek kiszolgáltatott a népnek, ha épp valami zárjegyes finomságra vágynék. Aztán arra is rájöttem, hogy ha már ilyeneken jár az eszem, hogy büntethető is leszek. Ha mondjuk segbelövök egy feketerigót simán megbüntetnek, mert nagykorú vagyok.
Mindez persze nem foglalt le egész napra.
Reggel megint bringával mentem, fasza volt.
Csütörtökön irok matekból egy olyan anyagból ami meg sincs a füzetemben és legalább kettesnek kell lennie. A baj csak az hogy nem is tudom kitől elkérni, mert holnap tudná akárki is elmagyarázni, de suli után meg megyek mamához. Epic fail. Szóval reménykedem, hogy 2 es meglesz, és majd viszem a prezentációt.
Délután voltam Ihász apjánál windows-t telepíteni. Nagyon rendes pali, de komolyan. Komoly, jófej és tök rendbe van na. Kaptam enni, inni, dumáltunk mindenről, aztán a végén hozzámvágott még kétezer forintot. Máskor is megyek.
Most hasznosan kéne eltöltenem az időt, mondjuk a rokonok elemzésével, mert holnapra ki kéne olvasnom, vagy mi, de igaziból nem érzek rá késztetést, hogy hajnalbanyúlóan olvassak. Majd valami rövidített verziót szerintem. Mondjuk sanszos hogy holnap irat belőle, mert duplaóránk lesz és még nincs jegye a fél osztálynak - köztük nekem se. Nem igazán izgat. Sőt. Azt hiszem ezt hívják passzív ellenállásnak.
Amúgy meg megint csináltam tonhalkrémet. love

Szerző: weinie4

1 komment

Címkék: today

Today :: 2010 02 25

2010.02.25. 20:37

Már csak 3 nap a hónapból. Már ideje volt, mert íg már jogosan akadhatunk ki, hogy mi az hogy tavasszal hideg van - mert ugye március már tavasz. Szóval már várom a jóidőt. Ja meg ma is bringával voltam ám suliba. Ami azért volt vicces, mert én azt hittem, hogy ez majd milyen jó lesz, hogy zene be, ilág kikapcs, és csak gurulok, és megyek, és leszarok mindent abban az 5 percben amíg beérek, de aztán az lett belőle, hogy marha hideg volt, pedig még pulcsi is volt rajtam szóval nem volt teljesen felhőtlen a dolog.
Hazafelé fasza lett volna már, csak Andival jöttünk és így meg nem akartam bringázni. Nade majd holnap. Lehet hogy elöbb elindulok suliba és akkor elötte még tudok egyet tekerni.  Mondjuk aztán lehet hogy nem a legjobb ötlet bringázni sulibamenés elött, de 5 fokba csak nem izzad meg az ember. Vagy igen?
Ma amúgy igen felhőtlen a hangulatom. Suliban újfent semmit nem csináltunk, még annyira se, mint tegnap, szóval igazán üdtő volt a mai napom.
Itthon film: RocknRolla. Hát nem volt túl meggyőző, felénél le is kapcsoltam mert kurvára nem kötött le. Lehet hogy majd befejezem és akkor írok valami posztot róla. Röviden annyit, hogy tényleg elég Guy Richies a film. Sok szálon, sok név, sok maffiozó, sok pénz, sok drog. Én modjuk nem élvezem, mert szar a névmemóriám és mire leesik, hogy épp ez mekkora húzás volt a filmben, addigra már két másik jelenet ment le.
Aput is felköszöntöttük névnapja alkalmából. Kapott csokit meg bort, de majd együtt ünneplejük 15-e körül.
Meg csináltam tonhalkrémet ma is szóval pirosbetüs nap a mai. Mert hogy kapásból 3 adagot csináltam, de a fele már most nincs meg.. :S
Meg találtam istenkirály zenét Adél jóvoltából, szerintem ki is rakom mert nagyon beteg.  "Katarzis. Jessz!" - Adél.

Szerző: weinie4

Szólj hozzá!

Címkék: today

Today :: 2010 02 23

2010.02.23. 18:12

A mai nap elég vicce volt. Bár mások talán nem egészen így fogalmaznának. Már reggel el lett kurva a nap, mert 6:00 klés helyett csak 6:45 kor keltem, azóta se értem miért..? Úgy terveztem, hogy még zuhanyzok, meg hajatmosok, meg ilyenek de mivel konkrétan akkor keltem, mikor indulnom kellett volna (nulladik óra) ezért csak beszórtam mindent a táskába.
Mondjuk szagom nem volt mert elötte este fürödtem, de hajat azért már akartam mosni. Na mind1, végre beérek, sietek mint állat, erre látom hogy offő is éppen hogy csak ballag fel.. na bazz, erre volt a nagy sietség..
Matek: tz írás, gondoltam, majd jol meggyőzöm hogy én ugyan már had ne írjak erre még mielött akármit mondtam volna: te is írod velük. Fasza. 8 óráról hiányoztam csak végülis.. Nevemet felirtam aztán volt kb szabad fél órám. :D Óra végén mondta, hogy azért majd én felelhetek.
A többi az semmi.
Itthon kaja, alvás. Most itt tartunk.

Szerző: weinie4

2 komment

Címkék: today

Today :: 2009 10 29

2009.10.29. 16:32

Nem is a mával kezdem inkább még a tegnappal. Niki jött de elég körülményesen, mert én is suliba mentem még be, meg neki is ügyes-bajos dolgai voltak, aztán így nem tudtunk rendesen egyeztetni. Aztán tudtunk végre beszélni msn-en,és kérdeztem hogy ott van e vagy mi van he? aztán írta, hogy nem nagyon, erre fél óra múlva már itt állt az ajtóban én meg nem értettem, hogy mi is van itten most tulajdonképpen a tényállás szerint.
Tegnap volt a születésnapja, aztán úgy terveztük, hogy még laposra is átmegyünk picit, ami nagy szó, de elhatároztuk és már rá is hangolódtunk, de előtte még átmentünk hullámba billiárdozni, ahol Bojek is csatlakozott hozzánk. Tulajdonképpen ő előbb ért oda, de ez most mellékes. 
Nagyon jól szórakoztunk. Azt kell hogy mondjam, naggggyon kijöttem ebből a biliárdból. Messze aláztak, pedig Bojek “nem tud billiárdozni”. 10 kor eljöttünk, még egy film itthon és elindultunk lapos felé remélve, hogy spanokkal is találkozunk. Ahogy odaérünk nem nagyon tudtunk mit szólni, annyira tele volt. Még a lépcsőn is lefelé laposhoz tömeg állt és nem is nagyon engedtek be több embert. Próbálkoztunk hátul is, de az meg zárva volt. Szal hazajöttünk, és újabb filmet kezdtünk el, aztán úgy fél 4 fele sikerült is lefeküdni.
Fél nyolckor meg sikerült felkelni. Szal kicsit kómásak voltunk, úgyhogy kávé, tea, reggeli meg ilyenek. Utána még hesszeltünk picit aztán útnak indultunk, mert nekem Geryhez kellett mennem, Nikinek meg leginkább haza. Jó kis séta volt.. Győr – Szabadhegy.
Gerynél eldumálgattunk, közbe windowst telepítettünk (helyreraktuk - de nem sikerült). Holnap megint megyek hozzá, majd meglátjuk mit sikerül alakítani.
Asszem ennyi. Majd jövök.

süti beállítások módosítása