Netbanking

2011.02.22. 20:27

 Ma elég mozgalmas napom volt. Suli ugye, meg utána még plakátolás, meg aztán még bank és végül fotózás. Pontosabban a fotózással kapcsolatban még volt egy köröm.
Ma végre sikerült elintéznem a netbankingot is. Már korábban is volt a számlámhoz rendelve, de most végül tudom is használni.
Még akkor csináltuk meg, mikor középiskolás lettem és a mai napig nem használtam semmire a számlámat az éves tankönyvpénz átutaláson kívül.
Most azonban, hogy egy kis mozgolódás van a számlán, praktikusnak tűnt rákérdezni a netbanking dologra. 
Azért nagyon megdöbbentő, hogy ma már szinte mindent el lehet intézni neten. Még pizzát rendelni is neten szoktak páran a baráti körből. De talán még jobb példa, hogy a villany és gáz számlát is simán nyomon lehet követni neten. BESZARÁS!

Most pedig megyek és eszek valamit, miközben lesem az új Dr. House-t. Addig ti is kaptok valami izgit.

 Mint már sokszor a britek ismét csináltak egy nagyszerű felmérést arról, hogy a tinik miként is használják az internetet. A statisztikából kiugrott, hogy a netező fiatalok 60% nem a valós korát adja meg, az interneten elkért azonosításnál.

Nem is értem, hogy miért van egyáltalán ennek az egésznek értelme. Az internet egész filozófiájával ellentmondásos ez a korhatáros szarság. 
Mindenki tudja, hogy az interneten minden fent van, akármit akarsz, azt megkapod. Ezért hülyeség ez a korhatáros dolog.

A figyelmeztetésekkel nincs semmi bajom. Rakják ki, hogy ez egy pornó oldal, vagy épp aprított hullák fekszenek vérben a tovább után, de annak végképp semmi értelme nincs, hogy megadják a születési dátumot, mert ha a gyerek legalább általános iskolás, akkor már úgy is ki tudja számolni, hogy mennyivel kevesebbet kell mondani, hogy 18/20 legyen.

Ez kb. olyan, mint amikor 16 évesen piát akarsz venni. Nyilván nem fogod azt mondani a pénztárosnak, hogy "bocsi, átkurtalak, csak 16 vagyok", hanem inkább beadod, hogy "hát már régóta 18 vagyok, de semmi gond, máshol is mindig megkérdezik.. jaj.. épp otthon felejtettem a személyim..." és máris odaadják a piát, mert nem baszakodnak.

A piás példa mondjuk nem feltétlen a legjobb a dologhoz, mert itthon olyan elbaszott a rendszer, hogy ha 12 vagy akkor is kiadják, mert mindenki olyan csóró, hogy még a pia, meg a cigi után fizetett 10 forint haszon is kell a kisboltosnak.
De nem akarok kitérni hazán elbaszott gazdaságára.

A fő gondon az volt, hogy az emberek többsége naiv. Ebből látszik, hogy nincsenek tisztában azzal, hogy mire képes egy fiatal egy üveg piáért, egy doboz cigiért, vagy épp egy kis ingyen pornóért a neten.
A legutóbbi ilyen botrány, az az volt, mikor kiderült, hogy egyes országokban már 14-15 éves kortól szexelnek a népek. Ez megdöbbentő? Kicsit az, de biztosan realisztikus. 

 

Itt hagyom abba, mert túlságosan toppon vagyok. 

Ügyfélszolgálat

2010.12.13. 21:00

 Tipikus esete annak, amikor az embernek amúgy is felrobbanni készül a feje az idegtől, és akkor azt várja, hogy majd a segítség biztosan jó lesz, és pillanatok alatt megoldják a problémát, de nem.. mert a telefonos kisasszony/srác még fele annyit se ért az egészhez, mint jómagam és hasonló kérdésekkel tudnak bombázni, mint pl.: "a póver gomb be van nyomva" vagy másik (internet hiba bejelentés):
- a kis doboz alatt van a nagy doboz igaz..?
- igen, a modemre rá van kötve a router..
- az a nagy doboz akkor? és milyen madzaggal?

Azt hiszem innentől kezdve senkinek nem kell bemutatni a jelenséget. Az abszolút kedvenc viszont az internet hibabejelentő oldal a szolgáltató honlapján.
Hasonló epic esettel akkor találkoztam, mikor leszedtem egy Office-t és a telepítő kód egy .docx fájlban volt benne..
Szép napot mindenkinek ;)

Cyanide and Happiness, a daily webcomic
Cyanide & Happiness @ Explosm.net

Utolértem magam

2010.11.04. 12:17

 Pesten nem neteztem, csak egyszer néztem fel facebookra, és annyi. Igaziból nem is hiányzott a net, sőt. Egész jól megvoltam nélküle. Rájöttem, hogy mivel töltik a normális emberek az életüket - mert hogy nekik van.
Tegnap hazaértem, de már nem volt erőm akármit is alkotni, ma meg ahogy kinyitottam a laptopot, majdnem szívrohamot kaptam. 32 notification facebookon, 622 olvasatlan rss, 53 új mail, 231 új tweet.. 
Mostanra sikerült mindent utolérni, és most már képben vagyok, hogy mi történt 3 nap alatt. Megyek ebédelni.. :D

Net

2009.12.07. 21:47

Komolyan mondom nem térek magamhoz. Előbb még csak 19:45 volt és épp örültem a fejemnek, hogy milyen jó, tök hamar végeztem a kitalált feladataimmal, meg minden, most akkor majd megint tudok olvasni picit, és végre nem a gépe előtt leszek (igaziból de, mert a gép mellett szoktam olvasni), erre most felnézek, vagyis lenézek a sarokba az órára, mennyi van? 21:47!
Agyfasz!
De most már csak azért is olvasni fogok, holnap ugyse lesz első óra, ennyit igazán megérdemlek. Most már csak el kéne szakadnom innen. Szóljatok rám.

Mi lesz most a torrentezőkkel?

A Pirate Bayt és a Mininovát talán elmeszelik, de a fájlcsere jelenségével még mindig nem tudnak mit kezdeni a zene- és filmkiadók. Az üldözött torrentezők új műszaki megoldásokkal vágnak vissza.

Bár most úgy néz ki, hogy a Pirate Bay jövő nyárig újabb haladékot kapott, egyre kevésbé látszik esélyesnek, hogy a nagy, nyílt torrentoldalak megússzák a zene- és filmkiadók invázióját. A nagy kalózközpontokat minden bizonnyal bezárják (a Mininovát néhány napja sikerült bezáratni), és ha tényleg sikerül börtönbe juttatni pár nagyobb oldal üzemeltetőit, az a kisebbeket meg a torrentezőket is biztosanmegijeszti valamennyire.

Az a fajta kényelmes fájlcsere, ami az elmúlt pár évben szokássá vált (beírom keresőbe a címet, két kattintás, és már töltöm is lefele) valószínűleg az utolsó hónapjait éli. Abban viszont biztosak lehetünk, hogy magát a warezt ez sem fogja megállítani, ahogy annak idején a Napster vagy a Kazaa kinyírása sem állította meg. Sőt ahogyan eddig a hasonló esetek, a Pirate Bay, a Mininova, a Demonoid és a többiek elmeszelése is csak ahhoz vezethet, hogy kinő a sírjukon az új, még fejlettebb, még nehezebben nyomon követhető fájlcserélő rendszer.

A teljes cikk indexen. Érdemes elolvasni.

süti beállítások módosítása