Az új cég céljául az tűzte ki, hogy a világon egyedi, kézzel készült és igazán szép bringákat gyártson. Az első kollekciójuk, már ha lehet ezt így mondani, a Nightstream volt. Mindössze 25 darab készült belőle, természetesen minden porcikájuk kézzel.
A név azt hiszem, hogy nagyon jól jellemzi a szériát. A színes neon csíkok fekete alapon nagyon feldobják a bringát.
Hozzá kell tenni, hogy a bringának nem csak a színe szép, de az alkatrészek is professzionálisak rajta, de azt hiszem ezt egy ilyen kis szériában készült bringánál nem is kell kiemelnem.
Akit ez még nem vett le a lábáról, az kukkantson a tovább mögé.

Egy bringa élete #2

2011.04.11. 21:39

 Ryan Reichenfeld valami csodálatos kis filmet rendezett nekünk a No Age - Life Prowler című száma alá. A színek, a zene, a mozgás, a minden. Csodaszép!

Csoda nap

2011.04.05. 21:37

 A mai nap egyszerűen felhőtlen volt. Sőt talán még a holnapi is az lesz. Ma kellett verset mondanom, pontosabban már egy hete kellett volna, de most voltam azóta először irodalom órán és akármennyi is nem szerettem volna memoritereket tanulnom, nem volt más választásom. Szokásos módon izgultam persze, de aztán végül sikerült. Mondjuk az első dolog, ami eszembe jutott, az Balázsnak az anyukája volt, mikor először elakadtam.

Délutánra nem maradt más dolgom, mint itthon pihenni és semmi tenni. De ez nem olyan semmit tevés, mint máskor. Ez olyan semmit tevés, mint nyáron, amikor tudod, hogy tényleg nincs semmi dolgod, mert másnapra se kell tanulni. Mert ugyebár holnap megyünk Pest citybe megnézni a Terror házát. Igaziból kíváncsi vagyok, mert ennyi év után, én még mindig nem voltam. Jó móka lesz. Főleg, hogy spanokkal megyünk.

Ja és a legnagyobb szenzáció az volt, hogy ma voltam bringázni is. Délután olyan szépen sütött a nap, hogy gyorsan pakoltam fel tekerős zenét, és már indultam is a naplementében. Úgy éreztem kicsit magam, mint a Danny MacAsskill videó közben. Világ kikapcsol, zene bekapcsol, csak a hangok, a fények és a finoman sercegő barázdák az aszfalton. Valami csodálatos volt. 

Hazafelé meg vettem bodzaszörpöt a boltban. Aki nem tudná, annak most mondom, hogy a bodzaszörp közel egy szinten van a Tesco-s icetea. És aki még így se tudja, hogy mi a tuti, annak mondom, hogy a Tesco-s icetea a világ legjobb itala. Természetesen a citromos.

Szóval most megyek és vígan töltök magamnak egy pohár bodzaszörpöt a szépszemű karcsú poharamba.

Alkatrészletek

2011.03.21. 20:13

 A LisztesLada blogon találtam ezt a csodaszép videót és egyszerűen nem tudtam otthagyni. Nem nagyon tudok leszállni erről a bringa témáról, de hát ha egyszer ez a szívem csücske.
A videóról érdemes tudni, hogy magyarok a készítői.
Azt hiszem kár is lenne akármit mondani még, nézzétek inkább a videót!

Hogy bringázzunk esőben

2011.03.20. 21:32

 Én nagy bringás vagyok de néha még engem is ki lehet akasztani hülyeségekkel. Vannak olyan dolgok, amik abszolút egyértelműek és nem kell őket megmagyarázni. A hó az fehér és kész. 
Ilyen dolog például az is, hogy esőben ha nem esőkabátban megyek ki, akkor elázom. Azt hiszem az ok okozati viszony értelmében ez még lekövethető. 
Az is logikus, hogy ha esik az eső akkor olyan táskában kell tartani a kincseket, ami vízhatlan, mivel az eső folyékony halmazállapotának köszönhetően hajlamos befolyni ide-oda.

Mindezek ellenére vannak még olyanok, akiknek ez nem egyértelmű. Nekik szól a lenti videó.

 Ma találtam ezt az elmebeteg ötlete a Pazar cuccok blogon, ami ugyebár egyértelműen a Bosch termékek erejét hivatott megmutatni. A képeket elnézve viszont azt véltem felfedezni, hogy nem is annyira amatőr dolog ez. Pontosabban az, de a gázadást olyan módszerekkel oldották meg, ami ugyan kézenfekvő, ám bár rendkívül drága.
Történetesen a Magura fékekre gondolok, aminek darabja újonnan cirka 25-30e. A reklám persze szent. Aki kíváncsi az egész cikkre, az Pazar cuccok blogon olvassa az egészet ;)

Életre kelnek a bringáink

2011.03.07. 23:24

 A videó zseniálisan meg van csinálva. Csodaszép és beteg. Tessék nézni!

 A videót Zolinak köszönjük. Néha még nekem is megakadt a lélegzetem, pedig én gyakorlott bringás vagyok, de ahogy elnéztem, hogy milyen kis helyeken közlekedik.. A kutyánál befostam! Tessék nézni ;)

Bringával szivárványt

2011.01.31. 21:53

 Minden reggel megfordul a fejemben, hogy nekem igaziból kellene egy olyan bringa, amivel tudok a falakra szivárványt festeni távirányítással.
Mert ha nem tudtátok volna, akkor ilyet is lehet. Aki nem hiszi az járjon utána kattintson a pléjre!

 Sajnos a minősége nem a legjobb a videónak, de vigasznak legyen elég a play gomb. Nem fogtok csalódni..

süti beállítások módosítása