Tegnapi móka

2010.10.15. 16:37

 A tegnap egyszerűen zseniális volt. Megkockáztatom, hogy jobb nem is nagyon lehetett volna. Este átjött Peti meg Cinky, aztán 11 után Szaszuval ment a parti. Nem volt semmi extra, csak fejenként megittunk egy üveg bort, meg elszívtunk 2 pipát. Ennyi volt a nagy móka. 
A végén azért éreztem, hogy bennem van egy üveg bor, mert amilyen okos vagyok délben ettem utoljára, és mivel nem vagyok edzésben ezért az üveg végén már éreztem hogy jó a hangulat. Több nem is kellett volna, ez pont jó volt így.

Ma suliba is nyugalom volt, itthon meg főleg. Anyunak megmondtam, hogy ha nem rak rendet vasárnap estig, akkor kihozom a tévét a szobájából. Ennek igaziból két következménye lehet:
#1 - rendet rak és jó kislány lesz
#2 - kibékül apuval, és nála fog tévézni.

Igaziból elég elvetemült a másodikhoz, szóval még nem tudom, hogy mi lesz a vége. Most hamarosan megyek ki Nikiékhez, este meg talán jön át Mircsi és Szaszu ;)
Megyek is.
Este még jön kontent.

Georges Rousse interior

2010.10.15. 16:19

 Soha nem látott dolgokat művelt Georges Rousse, aki mindenféle számítógépes szerkesztés nélkül hozta össze ezeket a képeket. Egyszerre megdöbbentő és érdekes. Ha jól megnézzük a képeket, akkor látszik, hogy tényleg nem PhotoShopolt a cucc. Nagyon kemény. A tovább után még ;)

Itt az ősz

2010.10.15. 16:10

Szerző: weinie4

Szólj hozzá!

Címkék: fotó

Hatalmas parti van

2010.10.14. 20:42

 Itt volt Peti és Cinky még mindig itt van. Nyomjuk a pipát, meg a piát. Leo megy, közbe szotyi, duma, party feeling. Készült pár kép is, de azt majd csak holnap facebookon.
Ma már nem biztos hogy lesz sok kontent, de azért figyeljetek. Ha van esemény akkor az ide jön.

Marty McFly visszatér

2010.10.14. 20:38

 Napi mindfuck videó következik.

Nyugi

2010.10.13. 22:15

 Végre már egy olyan nap, amire semmit nem kellett készülni és nem volt az hogy akkor most mire izguljon az ember.
Reggel még a mekibe is bementem. Volt nálam pénz és úgy megkívántam hirtelen hogy muszáj volt bemennem. Egy tavaszi mcmuffint vettem - menüben - ami tulajdonképpen a sajtburger reggeli változata. Adtak mellé krumplit meg narancslevet is. Pont jó volt reggelinek ;)
Suliban egész nap semmi. A nap fénypontja Niki volt. Sajnos mivel több napja nem alszom rendesen, rögtön a közös House rész után bealudtam. Valahol örültem neki, hogy végre álmos voltam, de nem akartam csak így simán aludni, mikor itt van Niki. Aztán végül őt se kellett sokat győzködni :D
Most is aludnom kéne, mert ki lett adva hogy pihennem kell, de ahogy kikísértem felébresztett a hideg. Még hozok valami kaját és egy rész weeds-en elalszok..

Stella reklám

2010.10.13. 22:01

 Eddig azt hittük, hogy csak a Heineken tud reklámot csinálni a sörhöz. Hát tévedtünk.

süti beállítások módosítása