A napokban kijött a legújabb Harry Potter film is, de a sikerkönyvek írójának már most elfogyott a pénze.
Érdekes egybeesésként bejelentette a könyvek kiadója, hogy hamarosan érkezik a következő rész, a Harry Potter rising, amit további 3 könyv fog követni. Ezen könyvek története még ismeretlen.

J. K. Rowling elmondta, hogy az utóbbi időben nagyon megnőttek a kiadásai, mert az autogramok osztása miatt minden pénze tintára ment el.
Kézen fekvő a kérdés, hogy akkor hogy fog új könyvet írni, ha már aláírásra se telik neki. Rowling az új könyvét hitelből írja, és a várható nyereségből tudja majd kiegyenlíteni adóságait. 

A Harry Potter rising a kis Potter fiatal korát fogja bemutatni. Rowling elmondta, hogy az alapötlet egy varázsló óvoda volt, amit most végre megvalósíthat. 
A könyvből kiderül majd, hogy Dudly miként tiporta sárba a kis Harry-t még az iskola előtt.

Az új könyv nem csak Rowlingnak jön jól, de a Marvel comics már meg is vette rá a filmesítési jogokat, mivel Stan Lee legújabb agyszüleményei szerint Harry Deadpoolal is összefut az óvodában. 
Ha minden jól megy, akkor pár éven belül összemosódik a Marvel universe a Rowling féle varázs világgal.
Ha ez pedig bekövetkezik, akkor soha nem látott filmek láthatnak napvilágot. Stan Lee ezeket a pletykákat csak egy félreérthető twitter üzenetben kommentálta:

"Avada Kedavra, Wolverine!"

 

Harry vs. Inception

2010.11.29. 16:25

Vandának köszönöm, hogy kérdezés nélkül lenyúlhattam tőle ;)

Harry Potter és Bear Grylls

2010.11.25. 20:58

 Nemrég értem haza a vetítésről - pontosabban már egy órája, de más "elfoglaltságom" volt, de erről később. Nem kell aggódni, nem fogom elspoilerezni.
A legviccesebb az volt, hogy olyan társasággal mentünk, akik mellett szinte biztos volt, hogy nem lesz egy nyugodt percünk. A film amúgy nem volt feltétlen rossz, mondjuk 7-es, de ha az 1 az abszolút töltelék rész, a 10 meg a full izgi, überbrutál, akkor 1 és 2 közé tenném.

Azt viszont el kell ismerni, hogy a filmben voltak nagyon klisés részek is. A végén pl Dobi nagyon sok volt nekem. Vagy lehetett volna dráma, vagy vígjáték irányba eltolni, de a kettő között megragadt a dolog.
Az első hopponálásnál - amikor az erdőbe kerültek - nekem az volt az első gondolatom hogy mekkora poén lenne, ha Bear Grylls megjelenne a háttérbe egy hátizsákkal, ahogy épp pisztrángot fog puszta kézzel a folyóból. Természetesen ez a film után még 15 perc röhögést szült. A film végén a Dumbledor - Voldemort képnél, valaki halkan besúgta, hogy "nekrofil pornó". Innentől kezdve persze minden mögöttes érzelmi tartalom elvesztette az értékét és röhögve jöttünk ki a teremből.

Nem sajnálom, hogy velük mentem, de az is biztos hogy ha egyedül mentem volna, akkor nem röhögöm el magam az összes komoly résznél. 
A bandába volt egy csaj - Nóra - aki egyedül az első részt látta, és a könyveket se olvasta. Vele csináltunk is egy gyors helyszíni riportot, hogy mit gondol így semmi alap nélkül a filmről. Ron pl nem ismerte fel és nem tudja kik azok a muglik. Ez mind kiderül a felvételből .

Brilliant trio vs. Suck trio

2010.11.22. 20:16

Harry James Potter

2010.11.19. 22:50

Emma Watson beszél mindenféle fontos dolgokról. Én meg közbe megint szerelmes lettem..

Potterék megöregedtek

2010.11.14. 18:44

Tovább után van olyan is, amin a többiek is vannak..

Harry 'Motherfucker' Potter

2010.11.04. 12:08

 Ha akartok még akkor itt van. Ja meg kattra nagyobb.

 Tegnap hozták nyilvánosságra, hogy nem tervezik az első részt 3D-ben leadni a szűkös határidő miatt. 
Habár a film úgy volt beígérve, hogy már az első rész is 3D lesz, most meg kell elégednünk a sima 2D-vel. A súdió egyszerűen nem tudta volna igényesen lekonvertálni a filmet, így inkább lemondanak a felemás eredményről, legyen csak 2D.
Valahol jogos is a feltevés, mert az meg azért elég durva lett volna, ha van egy világsiker film és a 3D meg kritikán aluli.
A stúdió azonban továbbra is fenntartja a második rész 3D-s kivitelezését. Így talán még nagyobb dobás lesz, hogy csak az utolsó, végső rész kerül 3D-ben a mozikba.

Although Warner Bros. announced as long ago as last January that it was working on a 3D version of its two-part Harry Potter and the Deathly Hallows, it said today that it had abandoned plans to release the first part in 3D because there wasn’t enough time for it to “meet the highest standards of quality.” The studio plans to release the film in 2D on schedule on Nov. 19. It released a statement today (Friday) saying, “We do not want to disappoint fans who have long-anticipated the conclusion of this extraordinary journey, and to that end, we are releasing our film day-and-date on November 19, 2010 as planned. We, in alignment with our filmmakers, believe this is the best course to take in order to ensure that our audiences enjoy the consummate Harry Potter experience.” The studio added that it still expects to release a 3D version of Deathly Hallows Part 2 on July 15, 2011.

via IMDb


Potter is csalódott..
 

süti beállítások módosítása