Lopás ellenes megoldások

2010.10.03. 11:47

 A tovább után még kettő ;)

Sex tape

2010.10.03. 11:39

Bridge review

2010.10.03. 11:35

 Tegnap volt a Brigdes nap. Én nem vagyok nagy bulizós, de Niki már régóta akart menni és mivel Judit is itthon volt, ezért úgy döntöttünk, hogy akkor most megyünk.
A kezdést úgy terveztük, hogy mivel Judit osztálytalálkozón volt, ezért majd ha hazajön, majd utána megyünk át együtt. Mivel a találkozó 4 kor kezdődött, úgy saccoltuk, hogy 8-9 felé már itthon lesz. Ennek ellenére Judit még éjfélkor sem volt sehol.

Így mi 12:20 körül indultunk át Bridgebe. Rögtön össze is futottunk jó pár ismerőssel. Még Gergő és Nóra is ott volt, amin mondjuk különösen meglepődtem. Gergő mondjuk erősen tartotta magát, de aztán Zsófi képes volt beráncigálni egy tánc erejéig.

Én nem volt táncos kedvemben - mint általában - még a két Gin-Tonic után sem. Azon meg különösen felhúztam magam, hogy a kettőben együtt nem volt annyi Gin, mint egy normálisban szokott lenni.
Aztán végülis nem rágódtam ezen, mentem Niki és Judit után. Ők nagyon élvezték. Hát még a fiúk, amikor együtt táncoltak. 
Természetesen a szokott banda is ott volt: Kömi, Pálesz, Balage, sőt még Chris és Patrik is. Gery is befutott még az elején. Szóval egész este együtt nyomtuk.

Végül 4 kor jöttünk el. A csajok zuhany után rögtön be is zuhantak az ágyba. Reggel meg persze el kellett menni szavazni, szóval most Judittal mindketten takarékon megyünk.

Make sense

2010.10.03. 11:28

Inception comic

2010.10.03. 11:25

Diesel slow-motion reklám

2010.10.03. 11:02

Leköszön a JPEG formátum?

2010.10.02. 14:45

 A Google már régóta fejlesztgeti, tervezgeti az új formátumot és most elérhető közelségbe került a dolog. Az új formátum a WebP lesz. Az új kódolással átlagosan képenként 40% méretcsökkenést lehet elérni, ami azért nem mindegy. 
Az egyetlen gond a formátummal, hogy a jelenlegi eszközök nagy része még nem támogatja. A korábbi JPEG szinten mindennel kompatibilis volt, az asztali DVD lejátszóktól elkezdve a telefonokon át szinte mindenig. Az új formátum legnagyobb előnye, egyben a hátránya is. Annyira új hogy semmi nem ismeri fel. 
A Google azonban nem szomorkodik, szinte biztosak benne, hogy WebP rövid időn belül felváltja a JPEG-et.

Az új:

És a régi, JPEG:

Akinek még lenne kedve nézelődni, az a hivatalon oldalon talál még jó pár képet, számadatokkal együtt.

Megszűnt az Ezeröcsi

2010.10.02. 12:34

 Én nagyon reméltem, hogy majd ha jönnek az új rádiók, akkor itt majd világmegváltás lesz, meg normális zene és nem ugyan az, mint amit a Sláger nyomott x éve. Szégyennek tartottam, hogy ott tart a kultúra, ahol, és vártam hogy legyen változás.

A rádiók indulása után nyilvánvalóvá vált, hogy ugyan azt a szart kaptuk, amit leszavaztunk. A Neo ugyan azt nyomta, ugyanonnan folytatta, ahol a Sláger letette a lantot. Ugyan azok a commercial szövegek, ugyan az a stílus, ugyan azok a zenék. Ugyan az, csak más néven. Ezért aztán nem is lett nagy lázadás, hogy milyen szar a Neo, mert a hallgatók is rájöttek, hogy Bocsiék kivételével az egész ugyan az.
Aztán mikor meg Bocsiék is visszatértek, akkor már biztos volt, hogy ugyan az lesz mint volt. És láss csodát, az is maradt. 

A rádióban egyetlen olyan műsor volt, ami Bocsiékon kívül érdemes volt a hallgatásra, ez pedig az Ezeröcsi volt. Délutáni talkshow? Ki hallott már ilyet? És működött. Winklerék legalább annyi faszságot elnyomtak délután, mint Bocsiék reggel.
A copy - paste rádióváltás után igazi felüdülés volt, hogy végre van egy műsor, ami új, ami jó, és tényleg vicces.

Nem volt elég jó a termék, mert bár számokban vertük az elsőszámú konkurenciát, a rádiónak lényegesen többe került egy műsorkészítő kollektívát eltartani, mint egy DJ-lányt. Ahhoz, hogy értelme legyen megtartani az Ezeröcsit a délutáni műsorsávban, az kellett volna, hogy öt és hét között rommá hallgassa az egész világ, és ebben az időszakban senki se szálljon ki a kocsijából. A Neo részéről egy merész kísérlet volt az Ezeröcsi, mert a délutáni talkshow mint műfaj, nem létezik a kereskedelmi rádiózásban. Az emberek délután zenét szeretnek hallgatni, a vicces beszélgetésekre reggel vágynak.

Tegnap este köszönt le az Ezeröcsi a műsorból. Az okok főleg pénzügyiek, mivel az embereknek nincs szükségük délutáni talkshowra - elméletileg. Én meg úgy vagyok vele, hogy ha van egy műsor, amit jól csinálnak, akkor legyen az bármi, én meghallgatom. Felőlem a cipőkészítő kisiparosok is csinálhatnak rádióműsort, hogy ha az engem a rádió mellett tart.

Én nagyon bánom. Sajnos a fiúk nem vállalnak későbbi műsörsávban sem műsort, ezért nagyon úgy tűnik, hogy nem lesz semmilyen folytatása a dolognak.
A Facebookon persze megy a gyászolás meg a lázadás, de nem hiszem, hogy ennek lesz bármi eredménye..

 Az Atesta egy medirrán hanguatot idéző virágtartó edény sorozat. Nekem nagyon bejön a design. Letisztult, egyszerű, minimalista. Egyszerű és nagyszerű.
A kaspók - jó szó ez rá? - éjszakai tájékozódási pontnak is jók a sötét kertben, mivel van belőlük világító verzió is. 
Most jön a fekete leves. A világító verzió 380 euró, ~100 000Ft. Sajnos a sima verzió sem tartozik a "vegyünk egy párat" kategóriába. Aki mégis kedvet kapna az a hivatalos oldalon rendelhet belőle - nekem is.
A tovább után még képek.

Yesterday :: 2010 10 01

2010.10.02. 10:22

 Tegnap azért nem voltam mert hatalmas nagy parti volt nálunk. Igaziból nem. Pár haver jött át és dumáltunk.
A fő attrakció azonban nem ez volt, hanem hogy végre vettem magamnak cipőt. Már nagyon kellett, mert a héten az utolsó cipőm is úgy gondolta, hogy elég a lábszagomból, és tüntetőleg elszakadt, ezzel is akadályozva az életem.
Suli után Judit bejött elém, és együtt mentünk árkádolni. Természetesen az első utam a Zarába vezetett, hova máshova.? Mert hát ugye sehol máshol nincs olyan cipő, ami jól is néz ki, és nem 20e forint. Néztem máshol is cipőket, de ami még tetszett az 36e volt. Az meg azért picit sok. Ha márkás, ha nem - főleg mert tornacipő volt.

Árkád után mentünk mamához ebédelni. Természetesen neki nem tettszett a cipő, mert ez nem megfelelő és milyen butus vagyok, hogy nem veszek normális cipőt.. 
Itt aztán nem állt meg a sor, azzal is baj volt, hogy futóversenyre megyek - amire nem megyek mert, 20 perce kéne ott lennem. Mert hát én nagyon beteg vagyok, és semmi keresnivalóm ott. Mindegy, nem akarom kifejteni a véleményemet arról, hogy az nem baj viszont, hogy 1 hónapja tesin futni járunk ki, mert az "nagyon helyes, több tesióra kéne a diákoknak".

Az este elég jól sikerült. Gery is Bence is eljöttek és Gergő is itt volt, a fő ötletgazda. Niki egyébként is jött volna, sőt ma is jön :) Balázsnak is sikerült beugrania, de nem volt toppon.

11-ig bírtuk, mert aztán mindenki ment utsó busszal.

süti beállítások módosítása