Mindbreak :: Dr. Karen Jenson

2009.05.31. 13:37

Épp egy esti műszakból tért haza, és így is épp elég gondja volt mindennel már csak az kellett a tetejébe, hogy mindenki őt találja meg a hülyeségeivel. Karen nagyon barátságos volt, és talán pont ezért volt mindig ő a lelki szemetesláda, de mostanra már ő sem bírta némelyik kollégája fecsegéseit.
Worm, a barátja is egyre inkább hanyagolta az utóbbi időben, és igaziból nem tudott vele se mit kezdeni. A kapcsolatuk elején megegyeztek, hogy ez kizárólag sex, de persze idő közben több lett belőle, de egyikük se merte kimondani nyiltan, hogy többet érzene  a másik iránt.
A dolog persze pont ezért kezdett ellaposodni, nagyrészt persze a munka miatt, de ez is inkább csak kibúvó mentegetőzés volt a kapcsolat kötöttségei alól.
Karen hosszú ideig Worm-ot tartotta az igazinak, de nem tudtak közös nevezőre jutni, ezért mostanság egyre kevesebbet talákkoztak, persze Worm-nek is volt elég baja Karen nélkül is, így nem nagyon ellenkezett ha épp nem kell találkozniuk, vagy lemondásra került egy találkozó.
Karen egy állami kórház korbonctani részlegén volt, és ez egész embert kívánt a sok halasztást nem tűrő esett miatt. A normál orvosi parkszissal ellentétben itt nem lehetett megtenni azt, hogy az ember csak másnapra hívja be a betegét az időbeosztásának megfelelően. Természetesen az új esetek rendszerint este jöttek, mert New York utcái a sok eső és forgalmi dugó miatt különösen magas veszélyeségi faktorral bírtak. Napi 3-4 autóbaleset is történt csak este, amiből 1-2 biztosan Karen asztalára került.
Worm rendes neve Jaron Willis volt, de az egyetemen mindenki csak Wormnek becézte magas, szálkás termete miatt. Jaron egyetemi karierje persze még inkább beárnyékolta a kapcsolatukat egrész a más időbeosztás miatt, másrészt pedig a korkülömbség révén. Kereken 10 év volt köztük, de mivel futó kalandnak indult, nem tulajdonítottak neki különösebb jelentőséget.

Blogdesign

2009.05.31. 13:04

Mint azt már láthatjátok új háttér lett blogon, mert valahogy meguntam vagy nem is tudom, viszont többen jelezték, hogy jó volt a régi is, szóval most lehetőség nyilik a szavazásra.
Melyik volt jobb, és maradjon, vagy menjen az új.?
Nekem igaziból bejön az új. :)
Viszont kérnék mindenkit, aki erre jár, hogy szavazzon, és ne csak 3 szavazat legyen, hanem MINDENKI SZAVAZZON!

Review :: Chris kertiparti

2009.05.31. 10:56

Kb 1 órája értem haza, hála Tammynak, amit utólag is köszönök, és persze Rolinka is hogy ki tudott vinni  a helyszínre :)
Én már 3 fele kimentem Rolival, Krisszel, Kömivel hogy előkészítsük a kaját. Minden jól ment, közbe sör, szal jó volt. A kaja is szépen rotyogott és szerintem egész ehető lett :)
Kb mire odaért midenki addigra kész is lett, szóval midenki asztalhoz ült, volt aki tányérból volt aki pohárból.. :D ette, aztán persze megkezdődött az ivászat. Én végig söröztem főzés közbe is, és a Kömi féle pálinka nekem nagyon betett, szóval 1-2 óráig jól elvoltam, de aztán leért a dolog és akkor voltak gondok, de "jól kezeltük" utánna pedig semmi bajom nem volt már ellentétben pár emberrel..
Patrik és Batman szokás szerint hozta a formáját, de most az anális élvezeteknek szentelték az estét, amit a továbbiakban nem kívánok ecsetelni.. :D
Chris nagyon jó házigazda volt, és szerintem midenki nevében mondhatom, hogy KÖSZÖNJÜK :)
A partin elég sok kép készült aminek kb a 95% használhatatlan, mert tök homály, meg ilyenek, de azért feltöltöttem ugyhogy a tovább után leshetők, és persze a továbbikban a képek részen is elérhető, nézésre és letöltésre is :)
És akinek van esetleg még képe/videója, az keressen fel itt, vagy msn vagy akárhogy :)
Na ittvan he! Lessétek!

Meghalok!

2009.05.30. 13:06

Ma én főztem itthon, mert anyu kitalálta, hogy legyen chilisbab, és én azt ugyis olyan jót tudok, csináljam én. Mondtam hogy ok, no para, megoldom. Így is lett, és mikor már rotyogott, bejöttem filmezni akkor betoltam arcba egy kis kaját is, mindezt kb 11 kor, mert már kajás voltam.
Megettem a reggelimet (már másodszor), és gondoltam most ez kitart egy darabig, aztán kb 11:40 kor szólt anyu, hogy ő már enne, hogy ebédeljünk. És mire kimentem, addigra persze kimert nekem egy jó adaggal, és meg ahogy tudtam (teljesen) megettem mindet, és jelenleg úgy érzem magam mint egy tömött liba, és kb úgy nézek ki mint egy terhes kismama.. :S
Halni készülök, aludnom is kéne, még mielött kimegyek Chrishez, de nem nagyon van kedvem ahoz se, na meg ugye kb nem is tudok hasra fordulni.. :S

Audi vs. Ferrari

2009.05.30. 10:06

Audis barátaink kiszúrták maguknak ellenfélnek a Ferrarit, amit egy elég jól összerakott ki reklámmal még inkább vérlázítónak állítanak be. Szerintem az üzenet eléggé kiélesedik, de mondjuk a reklám láttán nem biztos, hogy az jutna eszembe, hogy nekem most Audi kell.
Meg mondjuk a Ferrarinak azért sokkal nagyobb presztizse van (szerintem) mint az Audinak..

via: addict

The Black Seeds - Into The Dojo

Tracklist:
01 - Sometimes Enough
02 - The Answer(hallgasd!) 03 - Heavy Mono E
04 - Cool Me Down
05 - One By One
06 - Give And Take
07 - Got A Girl
08 - Love For Property
09 - Good People (Get Together)
10 - Way Of The World
11 - The Prince
12 - Cool Me Down
13 - Sometimes Dub

Genre: Dub, Reggae

via: Music is so special

Reggeli ébresztő...

2009.05.30. 09:07

Nah hát ez bexarás.. Anyám már kombinál. Reggel bejön, behoz 2 túrósbatyut, sé két csésze forró kakaót, és zavartan néz jobbra, balra, picit hezitál, leül, de még mindig nézelődik..
Aztán mikor már összeszedte minden bátorságát, rákérdez.
-"..hol van a nyuszika..?" (Kata)
Azt hitte h ma este is itt volt, és persze ha egy lány itt van, akkor rögtön kell reggeli (ami persze nem rossz, mert így nem nekem kell erről gondoskodni)
Csak azért vicces volt..
Aztán persze felvilágítottam, hogy Kata nem! a barátnőm, és nem egy éjszakás kaland, szóval pihenjen nyugodtan. Persze mit sem törődve ezzel a ténnyel: "és akkor ti most jártok...?"
Mire kifejtettem neki h a "nem a barátnőm" azt jelenti h NEM! Na meg persze le kellett vezetnem a folyamatot neki, hogy ki kicsoda, és h én Brigi párti vagyok, a Kata meg Peti párti..
De legalább jót mosolyogtam az egészen..

Doves - Kingdom of Rust
Tracklist:
01. Jetstream
02. Kingdom Of Rust
03. The Outsiders
04. Winter Hill
05. 10-03
06. The Greatest Denier
07. Birds Flew Backwards
08. Spellbound
09. Compulsion(hallgasd!) 10. House Of Mirrors
11. Lifelines

Genre: Alternative Rock

Design :: Numlock

2009.05.29. 21:55

Szerintem tök praktikus. Gondolj bele hogy nem kellene sehova kulcs.. Nyilván mondjuk egy bejárati ajtóhoz nem a legpraktikusabb, vagy oda mondjuk 7 számjegyű kell, de egy sima mezei ajtón sztem simán elmegy. Csak mondjuk a Wc ajtóra tuti nem ilyet tennék.. Összefosod a bokád, mire kinyitod.. :S (felmerül a kérdés hogy kivülről miért lenne zárva..? de hát kitudja.. :D )

Semmi téma..

2009.05.29. 20:29

Most van ilyen húde buvalbaszott kedvem. Ez a sehol senki, és unatkozom jellegű. Még anyám sincs itton ő leglább folyamatos zajforrás vagy valami, de msot még az se. MSN en is kihalt a nép, sehol senki, gondolom péntekről lévén szó mindenki megy kommandózni a szokásos "lakossági" szórakozóhelyekre, de nekem most ehhez semmi kedvem, meg így hirtelen pl nem is nagyon tudnám kitalálni hogy hova menjek..?
Lehet h Brigi & Kata este még visszanéznek, de erre se veszek mérget. Most tökre meg tudom érteni aput, hogy mit érez ott Sopronban, mert én ez alatt az egy nap alatt is xarrá untam magam, pedig 7 ig itt volt Kata, aztán 820-14:00 ig aludtam, aztán mama, aztán itthon, aztán Kata, aztán most ment el kb órája, szal igaziból nem voltam sokat egyedül, csak nem tudok pl most se mit kezdeni magammal.. :S

süti beállítások módosítása