Mindbreak :: Dr. Karen Jenson

2009.05.31. 13:37

Épp egy esti műszakból tért haza, és így is épp elég gondja volt mindennel már csak az kellett a tetejébe, hogy mindenki őt találja meg a hülyeségeivel. Karen nagyon barátságos volt, és talán pont ezért volt mindig ő a lelki szemetesláda, de mostanra már ő sem bírta némelyik kollégája fecsegéseit.
Worm, a barátja is egyre inkább hanyagolta az utóbbi időben, és igaziból nem tudott vele se mit kezdeni. A kapcsolatuk elején megegyeztek, hogy ez kizárólag sex, de persze idő közben több lett belőle, de egyikük se merte kimondani nyiltan, hogy többet érzene  a másik iránt.
A dolog persze pont ezért kezdett ellaposodni, nagyrészt persze a munka miatt, de ez is inkább csak kibúvó mentegetőzés volt a kapcsolat kötöttségei alól.
Karen hosszú ideig Worm-ot tartotta az igazinak, de nem tudtak közös nevezőre jutni, ezért mostanság egyre kevesebbet talákkoztak, persze Worm-nek is volt elég baja Karen nélkül is, így nem nagyon ellenkezett ha épp nem kell találkozniuk, vagy lemondásra került egy találkozó.
Karen egy állami kórház korbonctani részlegén volt, és ez egész embert kívánt a sok halasztást nem tűrő esett miatt. A normál orvosi parkszissal ellentétben itt nem lehetett megtenni azt, hogy az ember csak másnapra hívja be a betegét az időbeosztásának megfelelően. Természetesen az új esetek rendszerint este jöttek, mert New York utcái a sok eső és forgalmi dugó miatt különösen magas veszélyeségi faktorral bírtak. Napi 3-4 autóbaleset is történt csak este, amiből 1-2 biztosan Karen asztalára került.
Worm rendes neve Jaron Willis volt, de az egyetemen mindenki csak Wormnek becézte magas, szálkás termete miatt. Jaron egyetemi karierje persze még inkább beárnyékolta a kapcsolatukat egrész a más időbeosztás miatt, másrészt pedig a korkülömbség révén. Kereken 10 év volt köztük, de mivel futó kalandnak indult, nem tulajdonítottak neki különösebb jelentőséget.

A bejegyzés trackback címe:

https://weinie4.blog.hu/api/trackback/id/tr371996419

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jumanji · http://well,well.. 2009.06.01. 14:01:50

XY-ék jobban bejöttek..^^:D

weinie4 · http://weinie4.extra.hu 2009.06.01. 15:56:58

ez egy idézet volt, nem kitalált.. :D
süti beállítások módosítása