Napi mindfuck :: Litteraly

2012.05.10. 11:45

litter_1336643095.png_720x470

Sírok

János

2011.11.14. 13:49

 A múlt hét elég húzós volt, mert annyi meló szakadt a nyakamba hirtelen, hogy nem is nagyon tudtam, hogy miként fogok elkészülni.
Végre kész. Pont.

Nem tudom, hogy mennyit írtam eddig Jánosról, a lényeg, hogy ha eddig nem írtam volna, akkor most mondom, hogy János a macskám és kurva jó fej. Mint a gazdája. Mindamellett rossz is. 
Gondolkoztam azon, hogy Alfiehoz hasonló módon majd írok róla blogot, de az már nem lenne izgi, na meg ugye mivel a jelenlegi blogjaimra sincs időm mostanság ezért ez már alapból halva született ötlet. 

János amúgy nagyon helyes. Csupa fekete az egész macska és amellett hogy kurva jó fej, még kurva rossz is. Igaziból szinten minden jelzője mellé oda lehet illeszteni ezt a szót. 
Természetesen egész nap program van vele. Megy a parti.

Először persze el sem tudtam volna képzelni, hogy én macskát tartsak a lakásban, de mivel először szoktatni kellett hozzánk addig a konyhában leledzett. A terv persze az volt, hogy majd miután megszokott minket megy ki az udvarra, mivel a macska az kinti állat, és nem lakik lakásban. 
Persze közbe hideg is lett, meg hát úgy megszerettük, hogy nem volt szívünk kirakni a hidegbe
Szóval jelenleg a macska bent van és ott rosszalkodik. Amúgy egész kulturált, nem szarik be, nem hord szét mindent. Mondjuk a telefon kábel kifejezetten a kedvencei közé tartozik. 

Este is nagyon nyugis. Egy darabig megy, jön, mászik, kúszik, támad, de ahogy látja, hogy már fekvés idő van, akkor elnyugszik és lekucorodik mellém és elkezd zörögni. (Persze néha este partizni támad kedve, de csak ritkán :))

Szerző: weinie4

1 komment

Címkék: macska bymyself

Macskakiállítás

2011.04.03. 20:56

 Ma volt itt, Győrben a nemzetközi macskakiállítás és mivel a tavalyi is menő volt, ezért idén is elmentünk Nikivel.
Aki azt mondja, hogy a macska nem férfias, az hülye! Szóval annyi szép macskát láttunk, hogy elhatároztam, hogy nekem vagy egy Brit rövid szőrű, vagy egy Orosz kék kell. Most már hajlok a brit felé, mert olyan kis nyomi fejük van, hogy meg lehet zabálni.
Neten már utána is néztem, és 60e forint körül már vannak, de volt ahol láttam ingyen is. Szóval igaziból attól függ a dolog, hogy ki milyen hamar akar tőle megszabadulni, vagy épp mennyit akar rajta keresni. 
De egyszer tuti lesz egy ilyen menő macskám, az száz!

Mekkora laza már :D

 

 Gondolom senkinek nem új az ötlet, hogy egy macskát csomagoljon be, és azt adja oda karácsonyra a szeretteinek. Gondolom ez tök normális. Mert hogy macskát becsomagolni az...

Comic :: Macska vs Internet

2010.12.10. 22:11

 Zseniális! Macska tulajoknak kötelező ;) Katt a képre ;)

Horkoló macska biztosítása

2010.09.08. 21:45

 Láttatok ti már horkoló macskát? Hát mert én még nem. Nem kell félreérteni, nem a dorombolásra gondolok, mert azt tudom hogy mi, de ez nem az, hanem rendes horkolás! Aki még nem látott ilyet az Nikit keresse, mert nekik van ilyen macskájuk. Én kitértem a hitemből (haha) mikor meghallottam.

Ma amúgy csupa furcsaság történt velem. Voltam én ma mindenhol és azt is megtudtam, hogy létezik temetkezési biztosítás. Vagy nem biztos hogy biztosítás (haha). A dolog lényege annyi, hogy ha a nagy kér ilyet akkor halála napjáig fizet egy biztosítási díjat a cégnek és a cég cserébe garantálja, hogy halálod után mindent elintéznek és a családodnak egy fillérjébe se fog kerülni.
A legdurvább az, hogy van olyan kitétel is - ha olyan sok pénze van a nagyinak - hogy halálod után x évig kijárnak a sírodhoz és gondozzák azt. Na ez mekkora durva. A nagyi gondozza magát a sírból. Tudom durva dolog ilyenekkel viccelődni, de ez nem vicc! Én kihűltem rajta. 
De most képzeld el, ahogy egy fekete ruhás faszi kilép egy furgonból, megkeresi a sírt, lerakja a csokrot, megkapálja a sírt egy kicsit, majd visszaszáll és megkérdi az anyósülésen ülő fószertől hogy akkor "az 12-37-42-es után akkor most hova megyünk? a városiba vagy a régi temetőbe?"
Morbid. De valakinek biztos megéri..

Cateye

2009.12.05. 20:16

Kattra nagyobb. (5616*3744)

A kép innen.

süti beállítások módosítása