A lenti képeken és videón egy nagyszerű ötletet láthatunk. Az egyetlen baj vele az, hogy a 40"-os verzió kis híján 1200 dollár (240 000 forint), amit én mondjuk kicsit sokallok. 
Viszont az alap ötlet remek és egy kis szabadidővel simán le lehet koppintani a dizájnt.
A lapkák igaziból akármilyen más formával is helyettesíthetők, a lényeg, hogy maradjon az 5 ág forma. 
Én csillagokból álltam neki csinálni és a végeredmény valszeg ugyan az lesz, csak kicsit más lesz a mintája. A pici stifteket pedig szintén lehet mással helyettesíteni apró szegecsekkel, vagy rajzszögekkel és parafával.
Az elektromos részét pedig bármelyik barkács üzletben be lehet szerezni. 
Így 2000 forintból meg lehet venni a pár ív kartont, és az elektromos rendszert. Nincs más dolgunk, mint kivágni és összerakni. 
Az egyetlen dolog, amire figyelni kell, hogy ne 100W-os sima izzót rakjunk bele, hanem valami energiatakarékosat. 
A tovább utáni videóban kiderül, hogy is kell összerakni a már előkészített részeket. Have fun, go pro!

 Azt hiszem nincs más dolguk, mint csorgatni a nyálunk és titkon remélni, hogy egyszer lesz egy ilyenünk. A tovább után még 23 kép. Csak az kattintson, aki nagyon merész. Én mióta láttam a képeket, ezzel álmodom.

 Ebben a kijevi kávézóban tényleg egy fészek belsejében érezhetjük magunkat. A cél az volt, hogy az étterem használhatósága mellett a környezet legyen modern, kényelmes és a természetet idézze a látogatóban.

A belső két részre oszlik: egy étkező rész, illetve egy nyugis, bár rész.
Az étkező részt főleg a tornádó és az eső téma inspirálta. A galériát ennek szellemében 6 tornádó alakú formából alakították ki, az eső pedig a lámpák formájában mutatkozik meg.
Ezzel a plafonról eső cseppekkel és a tornádó témával teljesen a természetben találjuk magunkat, amit még külön feldob a sok fa és rost hatású burkolat, illetve a fura hernyó formájú pihenő puffok, amelyek még színben is harmonizálnak egymással.

A bár részben a burkolat nagy részét a fészek belsejét utánzó fa borítás teszi ki. Ezt a dekorációt apró kis fadarabok alkotják, melyeket ragasztóval illesztettek össze.
A puha szivacs fotelekben az embernek tényleg nincs más dolga, mint pihenni és meditálni az élet dolgain. 

A tovább után még pár fénykép a helyről.

 Már egyik sem lehet probléma ezzel az új dohányzóasztallal, mivel egyszerre könyv és asztal. Pontosabban könyv formájú asztal, de az első pár lapja tényleg lapozható, míg a belseje pedig feltölthető mindenféle kincsekkel.
Ha jönnek a rokonok, akkor pedig csak fel kell csapni és az első oldalon már is ott van a család, az unokák, a kiskutya, a nagy cica, stb.. 
A tovább után még lehet szemezgetni, hogy micsoda kurva nagyon jó ötlet ez. Instantget!

Instantget párna

2011.05.23. 21:36

 Akkor egy ilyet kérnék! Köszipuszi.

Konyha a toronyóra mellett

2011.04.22. 09:40

 Azzal biztosan nem lenne gond, hogy az ebédet időben tálald, és nem lehetne arra se hivatkozni, hogy nem tudtad, hogy mennyi az idő.
A tér elég nagy, így volt lehetőség egy viszonylag nagy konyhát kialakítani és megtölteni mindenféle jósággal. 
Erre nem is pazarolnék szavakat, hiszen egy ilyen helyen nem az a fontos, hogy mivel rendezzük be, mivel az Ikeából bárki berendezheti ízlésesen a lakását. Itt sokkal inkább ötletes, hogy egyáltalán lakást alakítsunk ki egy toronyban, ahol még egy bazi nagy óra is van.
A lakás egyébként New Yorkban van, ha valaki meglesné :) De van honlapjuk is, annak, aki nem kíván NY-ba utazni.

 Mindig is akartam egy ilyen lakást. Csak hétvégi háznak, vagy ilyesmi. Ahova az ember olyankor megy, amikor már mindenből elege van és csak ki akar ülni a teraszra és elszívni egy jó cigarettát, bámulni a homokot, és inni valami italt.

*

Jack nem igen volt társasági ember. Nem nagyon tudta kimutatni az érzelmeit, pont ezért nem is nagyon akart belefolyni az emberek dolgaiba. Most még inkább tudatosult benne ez, mivel most pont egy ilyen vita miatt kényszerült eljönni otthonról. 
Nem akart mást csak egy kis nyugalmat. Nem akart mást, mint kiülni az üreg bőr kanapéjára és bámulni a csillagokat a félsötét égen. 
Ahogy kint ült a teraszon és világító medence kékjébe merengett, a lányok jutottak eszébe. Lenyúlt maga mellé a kőre és felvette a már jócskán meggyűrődött cigis dobozát és kicsit megütögette, hogy előkotorja belőle az utolsó szálak egyikét. 
Egy mélyet szippantott, jól megízlelte a száraz levegőt, majd a szájába vette a cigarettát.
Megszokásból még meg is nyalta a végét és csak aztán fordította a szájába. Egy régi kopott öngyújtót vett elő a bal zsebéből és rágyújtott.
Egész hangosan vélte hallani a dohány hangját ahogy a lángban hirtelen felparázslik a levegővételre.
Aztán csak kifújta a füstöt az éjszakába. 

Hasonlóan telt a következő pár óra is. Hajnaltájt mindketten kijöttek, hogy a medencében dugjanak egyet.

Lámpa üdítős dobozból

2011.04.11. 21:59

 Ed Chew tett egy nagy lépét a környezettudatosság felé és kitalálta, hogy lámpákat akár lehetne elhasznált üdítős dobozokból is készíteni. 
A már üres dobozokat kihajtogatva, vagy öt illetve hatszögeket újrahajtva belőle egész csomó lámpát alkotott meg.
Az így elkészült darabok alapanyaga nem egy hulladékgyűjtő aljára kerül és mellé még lesz egy tuti menő lámpánk is. 
A tovább után az is látszik, hogy miként is kell elbánni a dobozokkal, hogy ilyen menő lámpa legyen belőle.

Grace Santorini Hotel

2011.04.11. 21:48

 Tegnap napközben csak azért nem voltam, mert le kellett mennem a spanokhoz. Ebben a szállodában szálltunk meg. Nem volt rossz, de a sörük kicsit meleg volt.

 Szerintem már elég nyilvánvaló, hogy szeretem a kocka/beton házakat. Egyszerűen imádom őket. Van valami gyönyörű a sima, egyszerű szürke homlokzatban ami a minimalitásánál fogva rabul ejt és nem is nagyon enged elszakadni. 
Már csak pénz kell hozzá és esküszöm lesz egy ilyen lakásom. Ha valaki az olvasók közül megnyerné a lottót, kérem, hogy adjon már pár milliót. Annyi is elég hogy legyen önrészem felvenni egy hitelt egy ilyen házra :D
A tovább után még egy csomó kép a földi paradicsomról.

süti beállítások módosítása