Today :: 2010 05 07

2010.05.07. 14:47

  Egy nappal erettségi után. Nem tudom minek mentünk be, ha az ostály másik fele meg német érettségin volt, így persze egyik órán se tanultunk rendesen..

Mondjuk voltak előnyei is a dolognak. Pl kifejezetten családias volt a légkör, szóval nyugisan lehetett dumálni, meg óra közbe kajálni, meg inni, meg büfébe menni, meg ilyenek. Még egy sör kellett volna meg pucér tájkurvák és tuti jó lett volna a móka.
Az órák így elég hamar elmentek, szóval egész nyugis volt a mai nap.

Igaziból semmi péntek hangulatom nincs, főleg azért szerintem, mert egész héten itthon voltam és kurvára semmit nem csináltam. Ebből következik, hogy a sulit se untam meg még a héten, és ezért nincs másodfokú iskolaundorom.

A mai nap progija az lesz, hogy ha minden igaz, akkor megyünk Nikivel Melros-ba, mert találkozunk Annával, aki az üzbég birkapásztorok összekötő embere. A bosnyákok elől mentett át nekünk pár menő chippet, és azt kell majd nekünk továbbadnunk az albánoknak.
Igaziból ő Niki egyik barátnője és mivel ő "a barátnő" ezért nekem is meg kell ismerkednem vele. Az igazság az, hogy már én is kíváncsi vagyok rá, mert már nagyon sokat hallottam róla.
Még nem tudom hogy keveredünk onnan haza, sőt még azt se tudom, hogy hogy jutok ki. De ez most mellékes. 

Holnap meg hívtak bridgebe, szóval nagy valószínűséggel megyek is. Még Nikinek is felterjesztem, aztán majd meglátjuk mi lesz. 
Vasárnap meg jön Andi és Erika (?) és majd jól megprezentáljuk a töriórát. 

A mai nap konklúziója:
-anyu a Dadaizmust képviseli
-én meg   szürrealista vagyok.

A bejegyzés trackback címe:

https://weinie4.blog.hu/api/trackback/id/tr971981801

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása