Új márkával a Telenor - Red Bull Mobile
2010.07.01. 12:32
Alig szoktuk meg az új nevet, meg hogy a Djuice kivált a cégből, máris itt van az új bejelentés.
A cég feje, Andreas Jensen azzal magyarázta a lépést, hogy a piacnak szüksége van az új, versenyt teremtő kezdeményezésekre, nekik meg persze a szélesebb vásárlókörre.
Az új Red Bull Mobile szolgáltató már működik külföldön, Ausztirában és Svájcban, így Magyarország a harmadik lesz a sorban. Kint állítólag remekül működik a dolog, de én itthon kérdésesnek tartom - már csak az anyagi külömbségek miatt - de gondolom számoltak ilyen problémákkal is és van rá megoldás.
A Djuicet a fiatalabb rétegeknek szánták, főleg a 26 éven alluliaknak, míg a Red Bull Mobile egy szélesebb vásárlókörnek debütál majd. A célközönség a ledületes, fiatalos vásárlók.
A készülékekről csak annyit tudni, hogy a Red Bull saját készülékei - amit a Huawei gyárt neki. Okostelefonok, melyeken azért majd ott vírítanak a Red Bull aktív programjai a felhasználóknak.
A Red Bull telók egyike:
És a nem saját telefonok Red Bull-os designban:
Design :: Menő iPhone tok
2010.06.24. 21:43
Ugyan ezek a tokok már nem lesznek jók az új szériához, de azt hiszem vannak elegen azok is, akik a "régi" készülékeket tartják a kezükben. Nekem nagyon bejönnek az ilyen kreatív munkák. talán azért még érdekesebb, mert a modern technika még kontrasztosabb egy ilyen hagyományos technikával készült tokba bújtatva.
Aki esetleg kedvet kapott, annak mondom, hogy kb 40-45 euroba kerül egy tok. Kb 12eFt. Ha még így is van kedvetek hozzá akkor itt meg is lehet rendelni.
Tovább után még képek.
iPhone és T - mobile
2010.06.07. 22:48
Ma került bemutatásra az új iPhone 4.0. Egészen pontosan az iPhone 4, mert hogy most már ez a neve. Nem csak ez az egyetlen névváltozás, az os neve is iOS lett. Én mondjuk kezdem picit nevetségesnek találni, hogy mindennek úgy adnak nevet, hogy a funkció elé odatesznek egy i betüt. A készülékeket még csak csak értem, de a többi szoftver szerintem már túlzás. És most tényleg nem az irigység beszél belőlem.
Az új szoftver mellé külön újdonság, hogy a nagy facebookosok is függők legyenek: VAN FARMVILLE IPHONERA! A zynga, a farmville fejlesztője, gondolt egyet és szövetkezett Steve bácsiékkal. Szóval ezentúl lehet iPhone-on is aratni.
A telefon kinézetét illetően nem volt nagy meglepődés, mivel az utóbbi hónapokban szinte hetente találtak egy véletlenül elhagyott mobilt. Ez elég fura volt ugyan, mivel az apple arról híres, hogy teljes titokban képes a bemutatásig tartani a cuccokat. Ezzel szemben most teljesen kicsúszott a kezük közül a dolog.
Mások úgy indokolták, hogy politikát váltottak és ez egy célzott terv volt a szivárogtatásra. Ezt már sohasem tudjuk meg, de véleményem szerint jobb lett volna, ha semmit nem tudunk róla.
Pár infót azért azoknak, akik nincsenek live updateben a történésekről. A telefon designt váltott, aminek ki örül, ki nem. Ízlések és pofonok. Nekem személy szerint jobban bejön a kocka design, de az biztos, hogy ez semmilyen szinten nem illik bele a többi cucc designjába..
A hátlap meglepő módon üvegből készült, ami biztos hogy kurva menő, a kérdés már csak az, hogy mennyire lesz strapabíró. Nyilván gondoltak erre, és az üveg alatt rejlik valami titán borítás vagy nem tudom, de remélem hogy ez is meg van oldva. Mondjuk az iPhone tulajdonosok így is a szemük fényének tekintik a telefonjukat, így nem hiszem hogy baj lenne ebből.
Az előlapra is került egy kamera, hogy lehessen video-telefonálni, illetve a korábbi "gyengébb" minőségű kamerát is lecserélték egy 5MP-es kamerára. Ezt amúgy nem tudom hogy hozták össze, hogy ennyi cuccot belepréseltek, mert amúgy a piacon kapható legvékonyabb okostelefon. A sok tuning mellett kapott egy új giroszkópot is, ami a játékélényt hivatott javítani.
A játékélményt és igaziból minden mást is, amit az ember a telefonon csinál nagyban javítja az eddig példátlan pixelsürűségű kijelző, ami 960x640 pixel felbontásű. Ez nem is lenne akkora durranás, ha nem csak 3,5' lenne a kijelző. Steve azt mondta, hogy ha közvetlen közelről kacsintunk rá, akkor se fogjuk látni a piceleket. Így legyen..
A telefonba amúgy újfajta SIM kártya kell, csak úgy mint a korábban bemutatott iPadbe. Az új Micro SIM jóval kisebb. Erre főleg a hely miatt van szükség. Steve nagyobb akksit akart, hát lett. A régi SIM viszont ugrott.. Így a telefon 7 óra dumálást bír, 10 óra wifit, 6 óra 3G-t, és 10 óra zenehallgatást. Ez így mondjuk nekem elég kevésnek tűnik más telefonokhoz képest. Tudom, hogy ez mindent tud, de egy (két) napi telózás azért ne meríse már le. Inkább ne lenne a legvékonyabb teló, de bírja egy hétig.
A telefon még nem tudni mikortól lesz kapható itthon, de kint 199 illetve 299 dollárba kerül majd. Ezért cserébe 16 és 32 GB-os kapacitást kapunk.
Itthon valószínűleg a T-mobile fogja forgalmazni, csak úgy mint eddig az iPhoneokat. Egyelőre csak náluk kapható a Micro SIM is, amit továbbra is csak előrendeléssel lehet megvásárolni - ami érthető is, mert egyelőre csak az iPad és az új iPhone használja.
Ma amúgy felkeveredtem a honlapjukra és megdöbbenve tapasztaltam, hogy mennyi mindenre jó a T-mobile honlapja. Ha beregisztrálunk - ingyen - akkor live követhetjük, hogy épp hogy áll a számlánk, illetve live regisztrálhatunk be, illetve mondhatunk le szolgáltatásokat. A roaming díjjainkat is követhetjük, illetve megnézhetjük hogy netezés közben hány ezer forintot költöttünk már el arra, hogy pornót néztünk.
Ez csak ilyen lábjegyzet volt. Már ennyi az apple cuccokból. Nekem kéne. Ha addig megnyerem a lottót, vagy valaki más, akkor vegyen már egyet nekem..
iWatch
2010.06.03. 19:04
Mekkora böszmén néz már ki. Egy kis időjárás, egy kis zenehallgatás a szélső 3,5-es jackről, mi kell még..? Gondolom ha már van rajta időjárás, akkor már van benne valami netelérés is, szóval lehet rá nyomatni a vidgeteket - ahogy Handrás mondaná.. (a folderekbe.)
A baj csak az, hogy egyenlőre csak concept. Magyarán ps. Addig epekedünk az iPadért.
A LEGO csodálatos világa
2010.06.03. 18:11
Amin tudjátok én nagy lego fan vagyok, de erről lehet kérdezni Juditot is. Ennek ellenére még a mai napig is ledöbbenek, hogy mennyi mindent meg lehet építeni belőle. Majd még konzultálok Balázzsal, mert egyre inkább érzem, hogy megint tartanunk kéne egy lego délutánt. Csajok majd körmötfestenek, mi meg legozunk.
Nade! Itt a videó, amit akartam mutitni.
via Bigyóblog
Újra concorde?
2010.06.02. 13:33
Ma rengeteg hírem van, szóval kössétek fel a gatyátok.
Ma kiderült, hogy van pár lelkes jelentkező, akik arra gondoltam hogy a 2012-es olimpiára felújítanak egy Concorde-ot.
Ez mind szép és jó, csak nem értem hogy ezt hoyg lehet kivitelzni. Biztosan van rá mód, hiszen nagyon sok munkába és pénzbe van egy ilyen felújítás. Egy autó rendberakása is elég komoly költségekbe van, akkor el tudjuk képzelni, hogy mennyibe fáj egy sugárhajtású turbina rendbeszedése. Egy lapát bele annyi mint egy kocsi.
Elkalandoztam. Ami igázán foglalkoztat, az az hogy miként lesz egy repülő hitelesítve. Úgy értem, hogy ha én veszek egy - maradjunk a kocsi példánál - kocsit, ami tropa, és felújítom, akkor azzal nem furikázhatok csak úgy kedvemre. Mindenféle vizsgákon kell átmennie, ahhoz hogy rendbe tegyék és megvizsgálják, hogy alkalmas-e közúti közlekedésre.
Feltételezem, hogy a repülőknél is van ilyen. Csak egyszerűen abszurdnak tartom a helyzetet, ahogy a 12 fős repülőgép buheró brigád begurítja egy hangárba, felnyomják egy DYNO-ra és odaszólnak a Sanyinak, hogy "Te Sanyi.. Oszt mennyibe lesz erre a zöldkártya..?"
Abban viszont biztos vagyok, hogy ha egyszer lesz neki "zöldkártyája", akkor tuti marha nagy hype lesz a gép körül. Majd lesz valami menő olimpia felirat, meg karika az oldalán és egy normál repjegy többszöröséért lehet majd rá jegyet venni Londonba.
Kicsit vissza a projectre. A dolgot franciák viszik ugye. Elsőre csak az volt a terv hogy kitalálják, vajon be lehet-e indítani a hajtóműveket. Aztán kitalálták, hogy ha már beindítják, akkor miért is ne száljanak fel vele.
Szóval bütykölnek egy picit, aztán go!
Marty McFly is back!
2010.06.01. 20:09
Mindig is akartam egy ilyet. Mekkora poén lenne már egyik nap beállítani egy ilyennel a suliba..? Hát kurva nagy! Sajnos a lenti videóban lévő verió csak az álvány fölött tud lebegni, de azért így is elég menő. Remélem azért a jövőben lesznek még ilyenek, mert tuti veszek egyet majd. Ha mást nem akkor az unokámnak..
Mai hírek
2010.05.31. 22:24
Megan Fox egy picsa, de rájött, szóval mostanában már szemüvegben jár. Ettől persze nem lett okosabb, de egy pornófilmbe már elmehet titkárnőnek - ha már a transformers 3-ba nem vették be.
A japánok menő robotorkat akarnak a holdra küldeni 2015 ig. Nem kételkedem a japánokban, ha már csinálak robot kutyát is, csak nem értem, hogy minek kell egy 330kg-os tankot küldeni.. Tuti hogy rizst akarnak termeszteni és tavakat ásni a robotokkal a halaknak, hogy mire odaköltöznénk, legyen szusi.
Az M6-os leszakadt. Kérdem én, hogy akkor mire jó a sok kenőpénz, ami menetközbe eltűník. Nem baj, nekünk van ugye menő autópályánk, biztos van hozzá menő útjavító brigád is, aki majd megjavítja.
A dvd-ről és cd-ről kiderült, hogy csak 5 évet bírnak. Szopás. Már látom előre, hogy fogom tépni a hajam, mikor 10 év múlva house-t akarok nézni, és nem tudok, mert a lemezek szarok lesznek. Mondjuk nem a jel tűnik el róla, hanem fizikálisan leromlik az állapotuk. A megoldás: tartsd kondicionált helyen kb 5-20 fok közötti állandó hőmérsékleten, sötétben, napfénytől védve, egy páramentes dobozban, ahol nem éri se por, se egyéb más szennyeződés.
Google TV
2010.05.22. 09:54
Tegnap off modeba voltam, de ma vissztérek, no para.
Gondolom már hallottatok róla, vagy talán nem, de a lényeg, hogy a google ott terjeszkedik ahol tud.. Nézzük csak emg, hogy eddig milye volt, a teljesség igénye nélkül. Webkereső, telefon, böngésző, saját OS, Youtube, Gmail, Gmaps, de asszem nem kéne az összes mellékoldalát felsorolni.. Szóval kurva sok mindenre rátette a kezét, és most itt van az új fejlesztés a Google TV. Na ezt mondjuk nem gondoltam volna, hogy előáll egy tv ötlettel, elöbb vártam volna saját notebookot, vagy valami ilyesmit.
Ettől függetlenül örülönk neki - mondjuk nem tudom, hogy kis hazánkba mikor jut el, de idővel cska ideér - ha már van magyar youtube is.
Felmerül a kérdés, hogy vajon ez jó-e nekünk, hogy lassan minden egy helyre kerül.? Mert igaziból, ha megnézed egy napod, akkor már lassan lefedi a google. Felkelsz, mailt checkolsz, arra ott a gmail. Kapsz egy videót youtuberól, aztán kirakod a blogodra - blogspot - és felkapva a telefonod - nexus one - elindulsz a laptopoddal - chrome, chrome os - a melóba. Ami természetesen a google valami alvállalata, vagy a helyi képviselete. Mikor hazaérsz, bekapcsolod a TV-t és a netről böngészve választod ki, hogy épp mit szeretnél megnézni.
A sok duma után itt a Google TV magyarázó reklámja. Angolosok előnyben.
Ja és msot 30 éves a packman, szóval ha párszor rákattintotok a google főoldalán a fejlécre (pacman) akkor lehet vele játszani :)
Design :: Fény érintésre
2010.05.18. 22:50
Tök jól néz ki, de nem tudom, hogy mennyi értelme van. Sokkal gyorsabbnak tűnik a kapcsoló, mint az, hogy simogassam a lámpámat. A másik dolog az, hogy biztosan nem lenne olcsó - mivel hogy csak concept. Az viszont tuti, hogy kurva menő lenne egy iPad és az iPhone mellé az éjjeli szekrényre. A lényeg egyébként az volna, hogy "csak annyi fényt használj, amennyire szükséged van".