Lépcsőmászó gördeszka

2012.08.30. 22:18

Képzeljetek el egy világot, ahol senki nem ugrál a gördeszkákkal, mert simán le lehet vele gurulni a lépcsőn. Hát itt van. A videóban. Tessék nézni.

Hiperbrutál slow motion

2012.05.04. 21:27

Yes yes!

Alex Trochut gördeszkái

2010.12.25. 11:53

 Azt meg kell hagyni, hogy nem mindennapiak. A spanyol tervező fogott pár deszkát és megtette vele azt, amit a legtöbb deszkás soha nem mert. Így jöttek létre ezek a fura "megfolyt" alkotások. Némelyiket elkészítette alumíniumból is, sőt párat még arannyal is bevont.
A tovább után még jónéhány kép.

Motocross board #2

2010.11.24. 18:15

 Ma már ténylegesen nekiálltunk a gépnek és haladtunk is vele rendesen. A mai cél az volt, hogy megszabaduljunk a burkolattól és talán egy kis hegesztés még. Ehhez képest sikerült mindezt még felül is tudtuk azzal szárnyalni, hogy az egész komplett hátulját összeraktuk, meghajlítottuk a szükséges idomokat és meg is hegesztettük. 
Teljes siker. 
Az alsó váz részt ki kellett szélesítenünk egy kicsit, mert az akksikat a korábbi pozíciójukhoz képest keresztbe akartuk elhelyezni, hogy még kisebb helyet foglaljon az egész cucc. A motor szintjét is lejjebb vittük, mert egyébként nagyon magas lett volna a cucc. 

Jelenleg ott tartunk, hogy az első, kormány rendszert kell meghegeszteni és kivitelezni. A terv már megvan, csak a kivitelezésre nem volt idő. A gép amúgy majd kap egy szép félhenger borítást, így az egész elektronika rejtve marad és nem érheti nedvesség sem. Ha minden jól megy, akkor a hétvégén még össze is tudjuk rakni, és mehet a tesztelés.
A tovább után még pár kép ;)

Aki tud ilyet az írjon..

Gördeszka újragondolva

2010.09.30. 22:48

 A lenti csodának az alapján egy könnyűfém alváz alkotja és két 9 colos puliuretán kerék, valamit egy csuklós tengely.
A végeredmény magáért beszél ;) Már nem koncepció, lehet kapni, 150 dolcsi kb 30 rugó.
Tovább után videó.

 A Flowlab névre keresztelt deszka egészen új lehetőségeket kínál. A megszokott 25 fokos dőlésszög helyett az új design-nal elérhető a 45 fok is. Ez már egész hasonló a snowboardokhoz ezért új lehetőségeket nyújt. A 14 kerék lehetővé teszi az akadálymentes dőlést.
Tovább után még képek és videó!

süti beállítások módosítása