Az elmúlt napokban rengeteget dolgoztam a blogon és az al-blogokon is. Itt talán nem szembetűnő, de ezzel is volt bajom. 
A bal oldalra ugye kikerült a kis iconbox a twitterel meg a facebookkal. Ehhez csináltam normális facebook oldalt is - tessék lájkolni, a jobb oldali sávban rögtön lehet is.

A nagyobb változás azonban nem itt volt, hanem az al-blogokon. Mind a strona49, mind a DeepHills kapott egy kis ráncfelvarrást.
Az új dizájnt főleg a járólap szerű megjelenés köré raktam. Megoldottam azt is, hogy a posztokat csodaszépen egymás mellé rakja, szóval igazán büszke vagyok magamra.
Főleg azért lett ilyen, mert a tumblr egyébként se nagyon HD-re van belőve, és ha meg 500pixeles képeket akarunk nézegetni, akkor meg feleslegesen veszik el a képernyő többi része.

A dolog igazán cseles, mivel az aktuális képernyő szélességet tölti ki. Így akinek HD monitora van az is tud nézelődni, meg az is, akinek csak 1024*768.
A kis poszt lapokat/kártyákat egy szolid animációval is megtoldottam, így ha átméretezed az ablakot akkor az egész lap látványosan átrendeződik.

A dizájnokból kiszedtem az apróbb hibákat illetve a felesleges dolgokat, szóval most már csak a nyers kontent maradt ott, és ami tényleg fontos.
Ja és persze a komment ablakok is szépen mozognak, ahogy kell ;)

Remélem tetszenek majd az újítások. Aki valami bugot talál az kiáltson rám.

Álomház #2 képekben

2011.01.18. 22:14

 Sok mindent nem nagyon lehet róla mondani. 3 szintes, 280 négyzetméter. A hálószoba a kertre nyílik. Ennyi. Ja és a konyha is fasza. Nézd!
Továbbra katt: 3.. 2.. 1.. MOST!

 A lenti kád alapja természetesen nem ezen anyagok egyike. A felhasznált anyagok nagy részét a rozsdamentes acél váz teszi ki, de egyes részei karbonból készültek.
Végül pedig az egészet bevonták egy arany füsttel - vagy valami hasonlóval.
A kád nem csak anyagában különleges, de ahogy az látszik is, a formája sem mindennapi. Ami az én figyelmemet leginkább felkeltette az a lefolyó. Sajnos nincs róla olyan kép, amin pontosan látszana.
Méretre sem a legszokványosabb:54cm magas, 2,4m hosszú, 61cm széles. Vagy talán mégis? Így utólag nem is olyan hosszú az a 2,4m.
A tovább után még jobban meg lehet nézni, hogy mennyire is hosszú akkor ez tulajdonképpen. 

 Isaac Salazartól is félhet minden valamire való író. Ő nem egészen arra használja a könyveket, mint a normális emberek Lehet, hogy ez is van olyan szórakoztató, mint egy könyv elolvasása.
A tovább után még képek.

Napi okosság

2011.01.18. 20:43

Liquid - Liquid Is Liquid

2011.01.18. 20:38

 A mai zenét Cinky szállította nekünk. Nem fogott mellé vele, az biztos - DeepHills-re vele! 0:50 körül kezd kibontakozni, addig legalább tessék hallgatni.
Köszi Cinky ;)

 Pár napja rám tört a felismerés, hogy én nem tudok szalmából egeret csinálni, de még kis motort se tudok öngyújtóból. Hála istennek ma megtaláltam a megfelelő útmutatást, hogy miként is kell ezt megfelelő precizitással elvégezni.
Gondoltam megosztom veletek is, hátha ti is egyszer ilyenre vetemednétek.
Tovább után a maradék..

A leggyakoribb betűk

2011.01.17. 21:17

 A Google csinált egy felmérést és a lenti eredmények jöttek ki arra, hogy melyek a leggyakoribb betűk.

Comic :: Doctor Cat

2011.01.17. 21:15

 

Szerző: weinie4

Szólj hozzá!

Címkék: comic

Mindenki ugrál

2011.01.17. 21:02

 A tovább után még van egy csomó pillanatkép New York-ból.

süti beállítások módosítása