Enzo barátom már jó néhány napja/hete elküldött nekem egy elemzés az új albumról de én szar szemét szar alak, csak most raktam ki. Ennek főleg az volt az oka, hogy mielőtt kirakom, azért én is meg akartam hallgatni, hogy mégis miről van szó.
Én anno nagy Linkin Park fan voltam, de What I've done album után erősen elhatárolódtam tőlük. A mostani albumot is csak azért hallgattam meg, mert ha már Enzo elküldte, akkor illene ennyit megtennem.
Az új album pozitív csalódás volt. Igaziból enyhén negatív előítéletekkel mentem neki, de aztán egy-két szám után megnyugodtam. Azt viszont most szeretném tisztázni, hogy az album abszolút nem a régi Linkin Parkot idézi, sokkal inkább mintha egy másik banda nyomá. Egész más a stílusa, ami persze nem baj, de aki a régi bandára vágyik, az máshol keresgessen.
Most pedig jöjjön Enzo értékelése - amit még egyszer nagyon köszönök neki ;)

01 - The Requiem
Intrónak bőven jó, bár furcsa, hogy más szám szövege van benn, ez LP-nél nem gyakori. Mike-nak vicces ez a nőies hang, tényleg kitalálhatatlan.

02 - The Radiance
A Requiem végén is látszik, hogy ez tök fölöslegesen lett elvágva, mert ez így külön trackként szerintem fölösleges, pláne hogy még csak nem is igazából zene, hanem csak idézet.

03 - Burning In The Skies
Az első igazán jó szám, ami normális hosszúságú, nem túl extrém, belefér az LP eddigi stílusába, egyszóval ami tetszik. Főleg a refrén jön be ahogy elkezdi, valamelyik nap nagyon beette magát a fejembe, és ez már jó jel.

04 - Empty Spaces
Oké, értem én hogy összességében élvezhető, meg koncepció, meg átkötés, meg ilyenek, de...
hát szóval ez az eddigi legfölöslegesebb LP-szám amit hallottam. A cím tökéletesen leírja, hogy milyen a szám. Üres tér.

05 - When They Come For Me
Az első hallgatás óta azért változott a véleményem, akkor nem sok jót írtam róla. Mostanában valamelyik nap ez is fülbemászott, de azért a kedvencem nem lesz. Szóval: a legeleje nem a legjobb kezdés, aztán nekiindul, és amikor már azt hinnéd, hogy egy tök jó instrumentális számot kapsz, jön a rap. Ami egyébként annyira nem rossz sokadik hallgatásra, és nem is annyira idegen, de sokakat elriaszt. A refrén hiánya még mindig kicsit zavaró, ami viszont egyértelműen nagyon tetszik, az az úgy 3 percnél kezdődő címadós rész, az nagyon jó. És aztán onnan visszavált a motherfucker-özéshez, meg amikor már majdnem vége, egy kis keleties hangzás is bejön...háát, nem lett egy rádióbarát szám, jól írták. De azért fogom hallgatni.

06 - Robot Boy
A cím alapján tök másra számít ez ember, valami elektronikusabbra, de aztán meg egy olyan szám, mintha egy film belassított happy end képsorai alatt menne. Valami hiányzik belőle, valami olyan túl elvont, talán ettől van, hogy pár hallgatás után még mindig nem tudtam felidézni, hogy mi volt benne. A szövege nem rossz, de az egész olyan érdekes...nem lesz a kedvencem.

07 - Jornada Del Muerto
Újabb szösszenet, újabb szöveges szám, a spanyol cím ellenére japán szöveggel, ami néhol megremeg.
Ezt mondjuk még esetleg lehetett így hagyni külön, egyik szomszédjához sem illik oda, és a zenéje sem rossz.

08 - Waiting For The End
És akkor megint jön egy igazi jó szám, ami furcsamód pont hogy nem a lemez végének várását erősíti.
Ez valamit teljesen új, még szokni kell, hogy ez LP. Chaz lágy hangja, az ilyen kórusszerű versszakok benne...furcsa, de egyértelműen pozitív dal, amit azért látszik is hogy sokan megkedveltek az albumról. "The hardest part of ending is starting again" < ez meg tetszik.

09 - Blackout
Nehogy véletlenül is legyen 2 jó szám egymás után az albumon...ahogy nagy nehezen elkezdődik az első versszak, még valami jóban reménykedhetsz, de aztán annyira nagyon zúzós-screamelős akar lenni, hogy az már rossz. A legszörnyűbb része a számnak, amikor a "blackout" kiáltások összevissza vannak szkreccselve, de az szerencsére rövid. Aztán jön egy egész jó lágy rész, ami kitart a végéig. Lehet, hogy az előző szám címe erre a számra vonatkozott? Eddig a legkevésbé tetsző normális hosszúságú szám, na.

10 - Wretches And Kings
Az egyetlen frankó idézetes rész az albumon, ahogy Savio beszédéből átvált a zenébe, az ügyes. A számot volt idő megszokni, és ha elvonatkoztatunk attól, hogy ez LP, egész jó kis underground muzsika. A refrén egyértelműen megmenti, de azért ez nem a Linkin Park fő vonala. Egyszóval nem rossz, bár az a tény, hogy a 2.maxi volt, egy kicsit felhúzza, legalábbis én jobban kedvelek valamit amit már többször hallottam, és volt időm megszokni. Csak a régebbi hibás dalszöveget jegyeztem meg, ez az egy gond...

11 - Wisdom, Justice, and Love
Ha csak a Requiem, a JDM meg ez lenne rövid nemzenés szám az albumon, akkor azt mondom oké, mert ez még elmegy a cím ismételgetésével, amolyan mottónak jó. Az eltorzított hangon meg se lepődünk.

12 - Iridescent
Szép szám, zongorás, éneklős, a végére egészen bekeményedős, ritmust is kap, a szövege sem rossz. Az eddigi LP-khez képest furcsa, az albumhoz képest nem igazán, de pozitív értékelésű nálam egyértelműen.

13 - Fallout
Mint a Requiem, csak nem intró. Akkor meg minek? Az elektronikusan eltorzított hang még az első 3 alkalommal majdnem vicces volt, de ez már megint egy fölösleges track. Jó, tudom, koncepció, és egybe kell meghallgatni, majd olyan is lesz.

14 - The Catalyst
Ez a szám kapta a legtöbb időt a kiértékelésre, és így azért nem húznám le annyira, mint egyesek. Na jó, amúgy se: egész jó. Az első szakasz utáni tuctucos rész még mindig nem kéne bele, de a többivel szerintem semmi gond: van benne erős Chester-hang, lágy rész, ismétlős rész, hosszúságban már majdnemhogy túl jó. Hogy egy katalizátor mit keres egy lemez utolsó előtti helyén, azt nem tudom, de bemutatkozó maxinak jó volt, mivel vannak jobbak és rosszabbak is nála. Többet nem írnék, mert ezt a számot már több mint 1 hónapja ismerik a rajongók, mindenkinek kialakult véleménye van róla.

15 - The Messenger
Meg nem mondtam volna elsőre, hogy ez Linkin Park, esetleg ha Chaz hangját felismerem (mellesleg el is hiszem, hogy ennél elcsuklott a hangja néhányszor). Olyan Dead By Sunrise szinten kellemes, ugyanakkor azért üvöltés is van benne. Az a vonal, amit a Burning In The Skies, az Iridescent és ez képvisel, egész érdekes lenne egy albumnyi mennyiségben, bár lehet hogy megunnánk. Mindenesetre ez egy ilyen félhosszú, egész szép szám, ami ugyan szintén más, mint az eddigiek, de egy pozitív befejezése az albumnak.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.