Van kalapom!

2010.07.10. 00:46

 Már több éve keresek olyan kalapot, ami jól áll nekem - mások szerint is - és ma végre találtam. 
Bojkival voltunk vásárolni árkádba, mert neki kellett pár cucc még, és én is elmentem vele. Vettünk mindent, meg közbe én is nézelődtem. Azt kell hogy mondjam, nagyon büszke vagyok magamra amúgy, mert már több napja egyfolytában van pénzem és nem költöttem el. Itt vol a zsebemben és mégse mentem a Zarába hogy elverjem, és nem vettem cipőt, meg ilyesmit. Szóval tök ügyes vagyok, tessék megdicsérni.
Mindez természetesen máig tartott, de ma is okosan csináltam. Vettem egy inget, ami mellesleg kurva jól áll rajtam mindenhogyan. Okos, Smart, Sexy, SS (Smart&Sexy), illetve XSS verziókat különböztetek meg az alapján, hogy feltűröm az ujját, betűröm, kitűröm, kigombolom, begombolom, nyakkendővel/nélkül. Szóval mindenhogy jól áll. 
Amúgy egy csíkos hosszú ujjú ingről van szó.  Ő azért került a kosárba mert nagyon olcsó volt - 2000Ft - ami a többihez képest tényleg nagyon az. Egy kib. fehér ing 4e forint bazz! A színes az már 5+, ami meg mintás is, az már 6-7+.
A másik ok, az meg az volt, hogy volt a méretemben, ja és hogy slim fit szabású. Szóval minden passzol.

Ezek után láttam meg a kalapot. Pontosabban Bojek. Szidtam is érte, mert nem akaram többet költeni 2e forintnál, de végül úgy döntöttem, hogy mivel már két éve ilyet keresek és eddig nem találtam, ezért ez egy isteni jel, hogy most megvegyem.
Egy darabig kérettem magam, aztán megvettem. Tényleg elég jól áll, na. Főleg az új ingemmel, meg a menő körlencsés szemüvegemmel. 
Teljes siker. Tulajdonképpen a mai fizumat basztam el rá, de nem bánom. Megérte. Még mindig maradt pénzem balcsira, stelárra is.
 

A bejegyzés trackback címe:

https://weinie4.blog.hu/api/trackback/id/tr452142214

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lauu69 2010.07.10. 21:29:59

lehet, hogy láttalak tegnap az új kalapodban... nem ilyen fekete-fehér és mintás vagy nem is tudom... kockásféle??

Lauu69 2010.07.11. 18:17:49

pff akkor csúnyán benéztelek bocs :D mindegy messze voltál erre fogom :D

Lauu69 2010.07.11. 18:18:42

főleg, h nem is te voltál.. -.-" xD na jolvan Lau.. xD
süti beállítások módosítása