Rating :: Kick/Ass

2010.05.17. 00:04

 Most fejeztem be a filmet és óriásit csalódtam pozitívan. A igazat megvallva azt gondoltam hogy egy igényesen összerakott vígjáték lesz, de ehhez képest emellé még kaptunk gondolkozós és igencsak odabaszós jeleneteket.

A film egy tipikus elbaszott buzigyerekről szól, aki megunva az átlagosságot gondol egyet, hogy ő szuperhő lesz és a maga módján harcolni fog a bűn ellen. Az első időkben persze masszívan elgyepálják, de azért idővel beelrázódik.
Közben feltűnnek más szuperhősök is, mind a jó, mint a rossz oldalon. Hamar belecsöppenünk a dolgok sűrűjébe, de nem akarom ellőni a poént. Inkább a technikai részéről.

Az OST egy szerűen zseniális. Nem is tudom, mikor volt utoljára olyan film, amire azt mondtam volna, hogy ennyire egyben volt a zene a filmmel. Nem kell itt arra gondolni, hogy olyan számok vannak benne, amit még soha nem hallottunk. Messze nem erről van itt szó. 
A dolog abban rejlik, hogy kurva jól kihasználták az akciójeleneteket arra, hogy még egy kis zenével megduplázzák benne a pörgést. A képek a zene ütemére változnak, lassulnak.
Kurva ütős kombó lett egy így azért.. 

A gáz srácok - középen Kick Ass

Ha már akció jelenetek: Nem hittem volna, hogy egy "ilyen" filmbe ennyi és ilyen igényes CGI-t nyomnak bele. És nem az a fajta, ami sokba kerül és nem látványos.. Az a fajta, ami kibaszottul kurva szép és igényes. Megkockáztatom hogy sok nem is CGI volt hanem fasza képzett kaszkadőr jelenet, de nem tudom. Nem olvastam utána.
A kamera állások és az apró kis effektek - mint pl a kép szélének kisőtítése, kiárnyékolása - kurva sokat dob rajta. A fokusszal való játszadozás, a színek, és a fegyverek használata.. Szóval le a kalappal tényleg.

Tipikusan jó példa a film amúgy arra, hogy hogy lehet egy kifejezetten nevetséges történetből igen is komoly filmet faragni. A fent említett effektek és a zene nagyon más irányba vitte el a filmet mint gondoltam. A jelenetek persze közbe komikusak maradtak, de ezek a dolgok mégis komollyá tették. 

A komolyság mellett persze a történet sablonos. Főgonosz, legyőz, közbe lesz barátnő is - aki nem mellesleg kurva sexy. Majd kerítek róla pár képet az eyecandy rovatba.
Lesznek új barátok, és a történet vége azért pont annyira marad nyitva, hogy lehessen belőle egy második részt csinálni. 

Én azt mondom fasza volt. A pont azért annyi amennyi, mert valahol azért mégiscsak egy vígjáték, és ezért egyszerűen nem lehet rá többet adni. Szóval nálam 8,5/10.

Szerző: weinie4

Szólj hozzá!

Címkék: film rating

A bejegyzés trackback címe:

https://weinie4.blog.hu/api/trackback/id/tr562008883

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása