Sláger & Danubius #2

2009.11.03. 22:42

Mint az az idézet alcímében is látszik, a botrány botrányt követ. Nem elég, hogy az új rádiók hírneve eddig se volt jó, annak ellenére, hogy még egy percet sem sugároztak, most újabb gond akadt. A Neo FMet meggyanusították, hogy a 3 hét alatt kitalált (összelopott) logó egy másik cég logójának koppintása. Nyilván valamivel reklámozni kell a rádiót, de ez semmiképpen se jó reklám, hogy már indításkor azzal kezdenek, hogy lenyúlják egy másik cég logóját. A tovább után a teljes indexes cikk látható, aki még frissebbre kíváncsi, az a forrás linken updatelt posztot olvashatja indexen.

A Neo FM szerint nem végleges a lenyúlt logó

A rövidesen a Sláger Rádió helyén sugárzó Neo FM interneten felbukkant logója az Est Media Group vezérigazgatója szerint nem végleges. A Velvet által megkérdezett grafikus azt mondta: ezt az emblémát a csatorna nem gondolhatta komolyan. Kádár Tamás vezérigazgató úgy vélekedik, a három hét nagyon kevés idő egy országos rádió létrehozásához, de műsorvezetők lesznek, ráadásul ismert rádiósokat alkalmaznak majd, mivel nem akarják megfosztani személyüktől a hallgatókat.

A Neo FM jelenleg is tárgyal a műsorvezető-jelöltjeivel, azonban a Velvet érdeklődésére Kádár Tamás, az Est Media Group ügyvezető igazgatója egyelőre nem mondott konkrétumokat, így a csatornával hírbe hozott Hajós András és Lovász László szerződtetését sem erősítette meg. Kádár elmondta, három hét természetesen nagyon rövid idő egy országos rádió felépítéséhez, és az interneten felbukkant, lopottnak titulált logó koránt sem tekinthető véglegesnek. A Velvet által megkérdezett grafikai szakember szerint ha olyan rádiót csinálnak majd, mint amilyen logóval próbálnak hirdetést szerezni, akkor nagyon nagy a baj.

[caption id="" align="aligncenter" width="490" caption="balra az eredeti, jobbra a kopi pészt"]jobbra, balra[/caption]

süti beállítások módosítása