Rating :: Thor

2011.06.04. 23:40

 Ma volt szerencsém végre megnézni a hőn hypolt nagyszerű filmet. Igaziból nagyon kíváncsi voltam már, és a sok trailer meg poszter után már kíváncsi voltam, hogy mit lehet kihozni ebből a dologból.
Tudni kell, hogy a történet, nem a viking istenekről szól, hanem ez a képregény adaptáció, aminek semmi köze nincs ehhez.

A Marveltől már megszokhattuk, hogy a történetek nem túl földhöz ragadtak, de ennél a résznél ez különösen igaz. Még most se értem, hogy IMDb-n hogy kaphatott annyit, amennyit. 
A történet szerintem rém sablonos - már amennyire ezt el lehet mondani, egy földre szált kalapácsos félistennél, aki robotokat gyilkol. 
De tényleg ez a helyzet. Vagy nem is a sablonossal jellemezném, inkább a kiszámíthatóval.

A történet annyi, hogy van két testvér, akik majd ha felnőnek átveszik apjuktól a trónt. Természetesen vita lesz, hogy kié legyen, és már csak robbangatni kell, és persze kiderül, hogy az egyikük még kapzsi is és hataloméhes.
Ha ez még nem lenne elég, akkor lesz benne szerelem is, meg icandy, amit most Natalie Portman vállalt fel.

A filmenk amúgy pozitívuma a hölgy, meg az az egy-két poén, amit elnyomtak benne. Még Tonny Stark is előkerül benne - az komoly poén volt.
Sajnos nálam ennyi volt a pozitívumok listája.

A film végére olyannyira megsemmisülten néztem, hogy már azt se nagyon értettem, ki kivel van és akkor most nem az a lényeg, hogy kinyírjuk a főellenséget? Hát mint kiderült nem, mert a földi szerelem kioltja a rosszat az emberből és még az ellenségét sem akarja megölni. 
További fordulat persze, hogy ezért fel kell áldozni a szerelmet. 

Végső pontozásomban keményen mélyen végzett a film: 3/10. Ennyi, nem tudok rá többet adni. Tény és való, hogy hangulat kérdéses is, de nem hiszem, hogy ha vidáman néztem volna, akkor 4-nél többet kapott volna.
 

A bejegyzés trackback címe:

https://weinie4.blog.hu/api/trackback/id/tr672957926

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bizsergefa 2011.06.07. 14:21:51

natalieportmanfever \o/ :D
süti beállítások módosítása