Sajnos az enyém. Nem ismételni akarom, magam és tudom, hogy már a tökötök kivan vele, de én meg nem tudok mit kezdeni vele. Ma már Niki is szét volt anyu miatt, pedig ő nem 18 évet volt vele, hanem 5 percet az udvaron.
A legújabb húzása az volt, hogy a már amúgy is zsufi lakásba azért még behurcibált még egy bútort. Miért is ne..?!
Ez még hagyján.. De mikor találja ki? Na mikor? Mikor épp itt van Niki és kurvára nem azzal akarok törődni, hogy neki cipeljek bútort.
És akkor most még lehetne azt mondani, hogy de miért nem segítek - hát azért mert este 8 kor találja ki, hogy majd a tök sötétből cipeljünk fel egy szekrényt - fel a lépcsőn - úgy, hogy a bútor körbe volt rakva kerti bútorokkal.
Az albérlők biztos örültek neki, hogy este 8 kor állunk neki szekrényt cipelni.

A kedvenc mégis az volt, amikor a lépcsőn álltunk. Csak hogy világos legyen: lépcsőn visszük, én vagyok a lépcső alsó részénél, ergó a nagyobb súlyt én tartom. A lépcső felénél megszólal, hogy ő nem bírja, és leteszi. Én meg mint fasz a lakodalomban, állok a lépcsőn a kurva szekrénnyel, míg ő pihen, meg kinyitja az ajtót. 
Az végülis mindegy, hogy egyedül tartom, és hogy talán lehet hogy én is elfáradtam.

Áh.. Ez volt a napi kaland...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.