Horoszkóp

2010.06.22. 22:26

 Soha nem hittem benne és most is állszentség lenne azt állítani, hogy hiszek benne, de ma nagyon durván elgondolkoztam, mikor Niki átküldte az enyémet. Lehet benne valami, ettől füügetlenül nem hiszem hogy a csillagok irányítanának. Aki vállalkozó kedvű az itt kipróbálhatja, hogy róla mit mondanak az okosok.
Nekem ezt írta. Aki ismer annak lehet igaziból jelentősége. Kiemelem ami megdöbbentett engem is.

A Halak jegyű ember kivételesen érzékeny. Megérzi mások hangulatát, és a ki nem mondott érzelmekre is reagál. Hazudni felesleges neki, tudja, mikor mond igazat valaki, és mikor hazudik. Intuíciója is kiváló, könnyen ráérez a bekövetkező eseményekre. Nem bírja elviselni mások fájdalmát, ilyenkor mindig megpróbál segíteni, akkor is, ha a másik ember belegebed. Vele kapcsolatban lehet mondani: "a pokolba vezető út jó szándékkal van kikövezve". Soha nem akarna ártani, mégis, túlzott segítőkészségével gyakran okoz galibát. Ennek a hatalmas beleérző képességnek a hátránya, hogy időnként túltelítődik, ilyenkor szüksége van a bezárkózásra, egyedüllétre. Ha ezt nem tudja magának megteremteni, megbetegszik, és akár kórházba is vonul, ahol megélheti a számára szükséges magányt és elszigetelődést. De előfordulhat, hogy magányát hamis természetével vívja ki, ilyenkor a Halak börtönbe vonul. Segítő szándéka következtében főleg szociális területen helyezkedik el, legyen az szociális gondozó, vagy épp ápolónő. Nincs még egy jegy, amely olyan gondosan ápolna, mosdatna betegeket, mint a Halak. Segítő állásban különben sem kell felelősséget vállalnia önmagáért, ez amúgy is nagyon távol áll tőle. Fő uralkodója, a Neptunusz azonban nem csak beleérző képességéről, hanem hamisságáról híres, ezért a Halak jegyű emberre jellemző lehet a hamisság is. Ha megbántva érzik magát, hajlamos alattomosan hátba támadni a másik embert, alaposan meglepve azt ezzel a lépésével. Anyagi és szerelmi területen is jellemző lehet a hamiskodás, a titkolózás. Ritka a Halak közt a hűséges ember, könnyen belemegy egy titkos kapcsolatba. Ez történhet úgy, hogy ő csalják meg párját, de úgy is, hogy olyan partnert találnak, aki vele csalja meg kedvesét, de történhet olyan módon is, hogy valamely társadalmi vagy egyéb okból nem vállalhatja fel a partnert. A realitásokhoz nem sok köze van a Halaknak, hajlamos elmenni a világ mellett, és elmélyülni fátyolos álomvilágába. Képes arra, hogy csak testileg legyen jelen valahol, miközben lelke egy ködös szellemi síkon lebeg, ez sokszor megnehezíti életét. Az iskolában jellemzően nem figyel, hiszen az álomvilág nem ott van, emiatt konfliktusai lehetnek tanáraival. Hangulata meglehetősen szélsőséges, egyszer lelkes és vidám, másszor depressziós, legszívesebben öngyilkos lenne. Könnyen befolyásolható, de csak a nála erősebb akaratú emberek által. Nehezen nyílik meg az emberek előtt, így nehéz kiismerni, megtudni, valójában mit is akar. Sokszor önmagával sincs tisztában. Könnyen beleeshet a meg nem értett ember szerepébe, ami tovább növeli depresszióba hajló hangulatát. Ilyenkor előfordul, hogy függőséget alakít ki, dohányzik, iszik, vagy drogot kezd el fogyasztani. Ebből aztán nehéz kirángatni. Tipikus szenvedő, az élet ad is számára elég megpróbáltatást, és ha nem tud valamelyikkel megbirkózni, elkezd szenvedni, sírni. A Neptunusz éteri magasságokba emeli, nem sok köze van a világhoz, ugyanakkor sűrű homályba is burkolja jellemét. Jó érzéke van a zenéhez, tánchoz, sok Halakból lesz énekes, zenész vagy épp táncos. Szeret is énekelni, táncolni, hiszen ilyenkor eltűnik a világ, és csak a zene cseppet sem racionális élménye létezik. Érzékenysége miatt könnyen válik vegetáriánussá, mivel sajnálja az állatokat, és nem szeretné, ha miatta akár csak egy is elpusztulna. Ugyanilyen elgondolásból nem szeret szőrmebundát hordani.

 

 

Aszcendens: Nyilas

Akinek ez a jegy az aszcendense, nyíltszívű, szenvedélyes és szeretetreméltó természete van, aki hajlamos a családi és baráti kapcsolatai rovására küzdeni a céljaiért. Tehát számíthat rá a környezete, hogy nem sieti el a házasságot és a plusz felelősségek magára vállalását. Mindig nagyon vonzza a másik neműeket, sok szerelemre számíthat. Általában nem jellemző rá az idealizmus, és minden jegynél több bölcsességgel bír, bár előfordul, hogy ezt csak így gondolja. Ne akarjunk okosabbak lenni nála, készüljünk fel rá, hogy mindig igaza van. Hízásra hajlamos, ez általában már gyermekkorban megkezdődik. Magassága közepes, mindenhol kissé gömbölyded. Combja akkor is vastag, ha egyébként nincs elhízva. Nyaka telt, tokásodik, álla gömbölyű, de határozott. Az orr két oldalán mély barázda, mely kiemeli a két orcát, ezzel Jupiteri, barátságos, mindig nevető külsőt kölcsönöz arcának.

 

Szerző: weinie4

1 komment

Címkék: niki bymyself

A bejegyzés trackback címe:

https://weinie4.blog.hu/api/trackback/id/tr642102251

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2010.06.22. 23:22:05

ennek az oldalnak van egy tök jó számmisztikai része is. Szerintem érdemes azt is megnézned! (Ki is jött hogy a Balázs nem az én emberem. :-()
süti beállítások módosítása