Szilágyi kocsmatúra

2010.03.13. 14:30

 

Azért nem voltam most a napokban, mert hazajött a nővérem és hát ilyenkor mindig beprög az élet. Rendszerint csak este van időm felnézni a  blogra, de most még az se volt, mert este voltunk Szilágyi kolléga szülinapi kocsmatúráján. Túrának nem mondható, mivel csak egy helyen voltunk: a Szürkebarátban.
Pár kancsó fröccs elfogyasztása után már az egész bandának jókedve volt. Zárásig maradtunk ott, aztán nekiindultunk az éjszakának. Első utunk a mekibe vezetett egy kis utánpótlásért, amit aztán a színháznál fogyasztottunk el - mert volt nálunk egy üveg vodka is amit a mekiben akartak elöször elfogyasztani a népek, de én mondtam hogy legyünk kúltúráltak és inkább a színházlépécskön rúgjunk be, mint a meki közepén. Kicsit fail..
Kaja és szivar után felkerekedtünk, hogy  elinduljunk a Bridgebe. Marh hideg volt, úgyhogy nem kellett sokat bíztatni a népet hogy ne egy helyben álljunk. A bahia felé mentünk a szűk lépcsőkön. Természetesen továbbra is jó hangulatban.
A híd révfalusi felé még dobtunk egy pisit, fiúk, integettünk is vele a hídon jövő busznak. Innen már egyenesen bridgebe mentünk.
Én nem csatlakoztam a bandához, mert mint említettem itthon van a nővérem, de ahogy hallottam/láttam a twitter üziket jó volt a buli :)
A tegnapi hangulatot lefestő kép:

 

A bejegyzés trackback címe:

https://weinie4.blog.hu/api/trackback/id/tr901994857

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása