Workshop est

2010.03.07. 10:36

Tegnap este voltma Rómerben miután elmentek Andiék és találkoztan Martinnal és Szamival. Bementem, Martin már ott volt, dumáltunk és vártuk hogy jöjjenek a többiek, de sehol senki. Adél nem is került elő, de mint késöbb kiderült Szami végig lent volt az alsó szinten, míg mi fönt vártuk, hogy majd jön.
Leköltöztünk hozzájuk, de aztán jött Balázs (Pongrácz Balázs) és mint kiderült pakolnunk kellett volna, mert koncert volt este (Ez Basic) és kellett volna a hely. Maritnék nem tágítottak, szóval végül maradhattunk, csak beljebb kellett vinni az asztalunkat a sarokba hogy legyen hely táncolni vágyó fiatal nemzedéknek.
Martin kileenckor indult én meg vele tartottam mert Szami egy hölgyeménnyel volt (Orsi) és mivel egyébként se nagyon tudtam hozzászólni a dolgaikhoz, révén hogy senkit nem ismertem akiről szó volt, így mentem én is.
Félúton a színház felé eszeünkbe jutott, hogy most ittunk meg 2 sört és hát a szükség nagy úr, szóval visszakommandóztunk egy pisire. Újra színház felé vettük az irányt, mert Martinnak ott kellett felvenni a szüleit, de mivel még korán volt beültünk Bohémtanyára egy sörre. Ki lettem oktatva hogy mennem kell PaFe-re, mert ha nem megöl.
Sőt, azt is mondta, hogy ha pestre kell mennem akkor nyugodtan szóljak szállást tud adni, meg minden. Tök jófej volt :) Szóval PaFe-re mennem kell, ez már biztos. Most már csak Ihásztól kell visszakunyernom a sátramat.

Aki jönni akar az felém jellezze! Van még egy helyem a sátorba - amit még visza se kaptam.

A bejegyzés trackback címe:

https://weinie4.blog.hu/api/trackback/id/tr31994821

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Csilla 2010.03.07. 22:36:23

Én akarok. :D De anyu azt mondta, hogy "csak" kiskorúakkal nem mehetek. :|

weinie4 · http://weinie4.extra.hu 2010.03.07. 22:43:08

hát gyere velem :D 9 nap és nagykorú vagyok :D
süti beállítások módosítása