Enzotól kaptam az alábbi szöveget. Érdekes. A szövegben ugyan benne van (a mailben) hogy nem megerősített, de cseppet se lennék meglepve, ha tényleg valós lenne. A baj az, hogy ez nem is a cigányokat minősíti, hanem a nevezett tiszteket..
Enzonak pedig köszi :)

Elhallgatott jelen: több száz cigány támadta meg a rendőrkapitányságot!
Úgy három héttel ezelőtt egy éjjel több száz cigány megtámadta a Nagykátai Rendőrkapitányságot.
Az előzmény az volt, hogy az egyik járőr az utcán megvert, majd előállított egy cigánygyereket. Ezután cigányok nekirontottak a kapitányság ajtajának, be akarták törni, azért, hogy Darázs József rendőrt, aki előállította a cigánygyereket meglincseljék.
Bent csupán három rendőr tartózkodott. A háromszáz méterre lakó rendőrkapitány Zajacz Ágnes aki korábban még az év rendőre is volt, és a bűnügyi vezető Veres Ferenc nem mertek bemenni a kapitányságra megvédeni kollégáikat.
Az őrjöngő cigányok azt üvöltözték, hogy kinyírják a járőrt. A bent rekedt rendőrök a készenléti rendőrségtől, a Pest Megyei Főkapitányságtól könyörögtek segítségért. Jelenleg a Pestvidéki Nyomozó Ügyészség folytat vizsgálatot az ügyben.
Azért írtam önnek, mert sehol nem jelent meg híradás az eseményről, megpróbálják eltitkolni, hogy a gyáva kapitány, aki mint mondtam csupán 300 méterre lakik a kapitányságtól, és a
gyáva bűnügyi vezető megtarthassa székét.
Az esemény megtörtént, arról közvetlenül a megtámadott kapitányság akkor szolgálatban lévő ügyeletesétől értesültem, aki 20 évig kollégám volt.
Az ügyben részt vevő rendőröket is meg tudom nevezni.
Kérem, tegye lehetővé, hogy az esemény nyilvánosságra kerüljön! Azért az nem mindennapos, hogy több száz cigány be akar törni egy kapitányságra, hogy ott rendőrt lincseljenek!
Tisztelettel:
Bánfalvi Zorán ny.r.ftzls.     Küldjétek szét mindenkinek! Azért is tudja meg mindenki, hogy mi folyik ebben az országban!

süti beállítások módosítása