Az utóbbi időben leszoktam RSS-ről, ami azért a blogon is masszívan érződik, helyette viszont hírfüggő lettem. A napom rendszerint azzal indul, hogy felmegyek Indexre és az este eseményeit igyekszem behozni. Ezt követi az Origo, majd pedig a Kisalföld online.

Az Indexről el lehet mondani, hogy abszolút naprakész mindenféle témában, nyilván azért mert hatalmas szerkesztői gárda áll az egész mögött.
Az Origoról már kevésbé mondható el ugyan ez. Egyre inkább azt veszem észre, hogy a tartalom nagyrésze késik - az Indexhez képest - tehát mint egy kopi péjszt módon átvándorol oda is az információ. Természetesen vannak saját cikkek is, de a elég sok olyan van, ami mondjuk fél óra késéssel megjelenik ott is.
A Kisalföld online ilyen szempontból egyedinek számít, mivel az ottani cikkek többsége konkrétan az indexre hivatkozik: "írja az Index hírportál". Ez mondjuk nem meglepő, mert a Kisalföld sokszor gyakorlatilag képes kész cikkeket átemelni az újságba is - gyakran forrás nélkül is.

Az alapvető ok, amiért nekiálltam írni róla, az az, hogy nem értem, hogy az emebrek miért szeretnek Origot olvasni. Rengeteg ismerősöm van aki, akinek reggel első dolga felkelni és megnézni az Origot. Nem értem.
Most hogy ezt a sort leírtam, hogy teljesen felesleges erről vitatkoznom magammal, vagy akár mással is, mivel ez pontosan ugyan az a vita, mint amikor megkérdezik az emebrt, hogy te miért használsz ilyen, vagy olyan böngészőt.

A válaszolók rendszerint első vérig védik az igazukat, hogy már pedig a fox azért jobb, mert a chrome szarabb és az opera a legjobb, de azt mégse használja senki. Az IE se akarom kihagyni: rendszerint azok használják, akik még életükben nem telepítettek egy flash playert se a gépre egyedül, és mivel a tudatlanság áldásos, meg vannak győződve róla, hogy az operációs rendszerük mellé alapból a legjobban és legegyszerűbben használható böngészőt kapták.

Azt hiszem az én totális ellenségem az, aki Internet Explorerben Origot olvas. Reszkessetek bitangok! Hrrrr!

süti beállítások módosítása