Pár hónapja már írtam róla, hogy a Google egy új, zenei szolgáltatással kívánja bővíteni a palettáját, és most végre elérkezett a nap, mikor már lehet működik is. 
Aki már nagyon örülne, annak most mondom, hogy itthon még nem működik, és kint is csak meghívóval lehet egyelőre beregisztrálni, de az okosok azt mondják, hogy pár hónap és már itthon is lehet majd nyomatni a zenét róla.

A dolog lényege annyi volna - mint ahogy azt a Googletől már megszokhattuk - hogy a zenénk is online legyen, és akkor férjünk hozzá, amikor csak szeretnénk, és onnan, ahonnan csak szeretnénk.
A szolgáltatásba lépve nem lesz más dolgunk, mint feltölteni a kedvenc zenéinket és hallgatni online. Az Android app segítségével pedig tabról és telefonról is nyomhatjuk a muzsikát.
A legszebb dolog az egészben, hogy így nem foglal sok helyet a gépen a zene. Ezek után a legkézenfekvőbb kérdés az, hogy mi van akkor, hogy na nincs internet? 
A Google erre is választ talált: a legutóbb hallgatott zenék letöltésre kerülnek az adott divájszra (haha - inszájd dzsók volt, bocs) és így akár net nékül is hallgathatjuk a kedvenceket. 
Természetesen pár albumot ki is választhatunk, amiket mindig el akarunk érni, még offline módban is, és akkor ezek is átvándorolnak a telefonunkra és a tabletünkre is.

További érdekes funkciók között szerepel az instant playlist is, amit én mondjuk külön értékelek. Kiválasztunk egy, vagy több számot és az alapján a zenéinkből összerak egy fasza playlistet a rendszer.
Ezek után már tényleg nincs más dolgunk, mint hátradőlni és hallgatni a zenét.

Az egyetlen kérdés, ami megválaszolatlan maradt, hogy vajon mekkora tárhely lesz hozzá és vajon meddig lesz ingyenes, ha ingyenes lesz.
Én mondjuk azt mondom, hogy hajlandó lennék fizetni azért egy minimális összeget, hogy az összes zeném egy helyen legyen és bármikor le tudjam játszani. Más dolog hogy 120Gb zene netre mentése biztos nem 500Ft lesz, még a Google-nél sem.
A promó videóban, ha jól láttam akkor a srác 600 számot tallóz fel a rendszerbe. Elméletileg már azért azzal is lehet jól gazdálkodni. Kvázi egy online mp3 lejátszó. Ez is haladás.
Akinek még kérdése van, az a videót nézze és stay tuned, hogy mikor jön a hazai start.
 

süti beállítások módosítása