Sláger & Danubius #6

2009.11.16. 20:39

Én már várom. Tudom, most mindenki, hogy mi lesz itt Magyarországgal, ha nem lesz Bumeráng, de szerintem elleszünk. Nekem az utóbbi időben nagyon negatív véleményem lett Bochkorról, főleg a magánakciói miatt, mit sem törődve azzal, hogy a munkatársai sem dolgozhatnak tovább. “összekeveri egy ország problémáját, a saját havi fizetésével” (vagy valami ilyesmi).
Már csak 3 nap, hajrá új rádiók!

Boros és Bochkor még 3 napig marhul

November 19-én 0 óra 00 perckor a Sláger Rádió helyét a Neo FM veszi át, de a Bumeráng nélkül.

Boros Lajos, Bochkor Gábor és Voga János műsora  népszerű a korán kelő lakosság körében, jól járt volna velük a Neo FM is, írja a Blikk. De mint Kádár Tamás, az új adó tulajdonosa, az Est Média Group ügyvezetője elmondta, nem sikerült őket átcsábítani. "Korábban volt szó arról, hogy a Neo FM-en folytatódna a Sláger reggeli műsora - mondta Kádár a Blikknek -, de sajnos nem tudtunk megegyezni."

A Neo FM stábja már teljesen készen áll az indulásra. Egyelőre még ideiglenes stúdióból sugározzák az adást, mivel az ORTT döntése óta eltelt időszak nem volt elég arra, hogy profi helyiséget állítsanak fel. Nagyjából két hétre van szükségük ahhoz, hogy teljesen elkészüljenek.

A Bumeráng búcsúra készül, az elmúlt 12 év során még sohasem volt példa arra, hogy reggel ne szóljanak a hallgatókhoz. Arra még van esély, hogy a Sláger rádió másik hullámhosszon folytatja, de országos frekvenciája biztosan nem lesz. A Napi Ász korábbi információja szerint a Neo reggeli műsorában Jakupcsek Gabriella szólna az ébredőkhöz.

Sláger & Danubius #5

2009.11.09. 21:20

Akárki akármit gondol, én is kezdem azt a nézetet elfogadni, amit Jáksó oszt. Amit Bochkor csinál az abszolút önérdekű, önző és kész. A poszt végén van egy video is, érdemes megnézni, mert Jáksó nagyon okosan nyilatkozik. Komolyan mondom naggggyon sokat nőtt a szememben az utóbbi időben. A videot tényleg nézzétek meg, a riporter egy picsa és ostoba kérdéseket tesz fel, de Jáksó emeli a szinvonalat.

Jáksó nem kér Bochkor forradalmából

A Danubius műsorvezetője szerint Bochkor Gábor tüntetéseket szervez, fanatizál, és forradalmat akar irányítani, csupán azért, hogy legyen állása. Pedig Jáksó László szerint a saját állása miatt inkább azokért kellene aggódni, akiket nem keres meg a konkurencia.

Jáksó László a Tabu Tv-nek adott interjújában kifejtette, szerinte nem egészséges, hogy a Sláger Rádió műsorvezetője, Bochkor Gáborforradalmat szervez azért, hogy megmaradjon az állása. Ráadásul a Danubius műsorvezetője szerint Bochkornak nem csak a saját állásáért kellene harcolnia, hanem a háttérmunkásokéért is, hiszen őket nem keresik meg a konkurenciától. Jáksó szerint hiába vesztette el a Danubius rádió a frekvenciáját, ez a szituáció nem ad okot arra, hogy az ember a nyilvánosság előtt siránkozzon, és az nem megoldás, hogy telesírja a médiát azzal, hogy hova megy dolgozni.

„Azért kell harcolni, aminek esélye és oka van. Mi 12 évvel ezelőtt már tudtuk, hogy ezen a napon lejár a koncesszió. Egyetlen ember az, aki ezt az egészet nem akarta tudni, aki sok mindent még ezen kívül nem tud, és aki megijedt attól, hogy hová fog menni és milyen fizetést fog felvenni jövő hónapban: ez pedig Bochkor Gábor” – nyilatkozta Jáksó László.

A műsorvezető egyébként már az RTL Klubon futó a Heti Hetes műsorának korábbi adásában már azt is kifejtette, azokat az embereket – különösen a háttérmunkásokat –, akik a Klassz rádiónál vagy a Neo FM-nél dolgoznak majd, nem lenne szabad megbélyegezni a rádiók politikai hovatartozása alapján. Éppen ellenkezőleg, támogatni kéne őket, hiszen jelenleg a megélhetésükről van szó. "Azokat akik irodában dolgoznak, azokat nem fogják megkeresni vagy nem feltétlenül. Velük mi lesz?! Miért nem erről beszél a Bochkor?!" – magyarázta

http://www.tabutv.hu/video/jakso_laszlo_kiakadt_nem_ker_bochkor_gabor_forradalmabol_598/

-update-
Gerelynek újra, a video a linken.
süti beállítások módosítása